• Anyás-Apás

A gyász feldolgozása az álmokban rejlik? – könyvajánló

Frissítve: 2020. dec 31.

Élet és halál. Örök kérdése az életnek, az itt maradóknak, hogyan lehet feldolgozni a gyászt, a hatalmas veszteséget, szerettünk vagy közeli hozzátartozónk halálát. Van, aki a munkába menekül, van, aki magába zárkózik, van, aki inkább kibeszélné a fájdalmát. És van, aki az álmokban keresi a magyarázatot a miértekre, arra, miért kellett valakitől idő előtt búcsúznia.

Erről szól Barcs Krisztina „Az Álomszövő” című könyve.

Kezdjük egy közhellyel: élet nincs halál nélkül. És ebben sajnos az is benne van, hogy az itt maradóknak meg kell találniuk az utat az életben maradáshoz, a továbblépéshez, a gyász feldolgozásához.

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!


Barcs Krisztina könyvének főhőse régész, az emberiség múltját kutatja, hogy aztán ezekből az emlékkockákból próbálja meg összerakni a jelent és kikövetkeztetni a múltat. Szerencsés nő, hiszen azt csinálja, amit szeret, és megtalálta az életben a társát is, Bástya személyében – és sajnos ez azon kevés szimbólumok egyike, melyet sikerült megfejtenem a regényben.

A történet ugyanis két szálon fut: az egyik a való életben, a mindennapokról, a közös életről és az összetartozásról. Ezzel a szállal már szinte a könyv első lapjaitól kezdve összefonódik egy másik szál egy transzcendentális világról, mesebeli lényekkel, droidokkal, a Végrehajtóval, öreganyámmal, a Gyermekkel...


Megmondom őszintén, hogy ezzel a második szállal a könyv elején kicsit megküzdöttem, elsősorban azért, mert két lábbal a földön álló emberként lépésről-lépésre, sorról-sorra igyekeztem megfejteni a szimbólumok és metafórák rengetegét, melyek ágas-bogasan mindent beszőttek és telenőttek. De aztán feladtam és csak hagytam sodortatni magam a szimbolikus képek és lények árjával, és innentől élvezhető volt ez a szál is, adott az egész történetnek egy földöntúli színt, ízt és illatot. Ezért ha csak egy tanácsot adhatnék a könyv elolvasásához, akkor az lenne, hogy ne akarj minden képi utalást azonnal megérteni, csak hagyd, hogy vigyen magával a hangulat.

„Öreganyám szeme bogarában messze fénylő galaxisok tükröződnek. Ringatásában az univerzum halhatatlan, mindent betöltő jósága és megértése. Kezemet két kezével melengeti, tenyeréből tiszta fény sugárzik. Hajamat elsimítja homlokomból, és halk gyermekdalokat dúdol fülembe, én pedig belegömbölyödöm az ölelésébe. Bátorítóan néz rám, érzem, ahogy egy távolról növekvő spirálörvény lassan magába szippant. Lehunyom a szememet.”

Ez a természetfeletti szál akkor kap értelmet a könyv közepe táján, amikor a főhősnő egy letaglózó tragédia után keresi a feleleteket a miértekre és keresi az utat a túlélés, a továbblépés és az „élni jó” felé. Saját múltjának emlékeiből újraépíteni a jelen és megtervezni a jövőt.

„Végzem a dolgom, és próbálok nem gondolni arra, hogy mennyire értelmetlen és kilátástalan mindez. Olyan, mintha egy egész kontinensnyi távolságot kéne legyalogolnom, és az út, ami előttem áll, beláthatatlan. Nem tudom, hogy valaha is a végére érek-e majd, egyáltalán: kell-e, hogy a végére érjek. Talán egyszerűbb lenne Bástya után menni, csakhogy valami itt mélyen, legbelül nem engedi. Nem akarom magam becsapni: érzem, hogy az élni akarásom fogva tart.”

Tar Ildikó, az Álmaink tükrében és az Álomfejtő-önismereti kézikönyv és szótár című könyvek szerzője ezt írta a könyvről:

„Vannak, akik nem tudnak tovább élni addig, amíg válaszokat nem kapnak az őket érő tragédiára. E könyv írója ilyen ember, ezért elmegy a végsőkig: poklokat jár, és a mindenség falait rázza a MIÉRT?! süvítő kérdésével.A válaszok végül az álmok világából érkeznek meg. Ha valakinek, csak legalább egy embernek, sikerül megértenie a megérthetetlent, és két tenyere között felmutatni a fényt, mindazt, ami minden fájdalom, bánat ellenére mégis szép és jó ebben a világban, amiért mégis érdemes élni, akkor talán másnak is sikerülni fog. A szerzőnek sikerült ez. Könyve gyászoldó varázskönyv.”

Lehet, hogy egyszer még nekifutok a könyvnek, és akkor megfejtem a szerteágazó szimbólumokat is. Egyszer. De nem most.

„Most legszívesebben kifutnék a város szélére, hogy leszaladhassak a vadvirágokkal teli domboldalon és az ég felé kiálthassam: köszönöm, köszönöm, köszönöm, hogy élek.”

Barcs Krisztina „Az Álomszövő” című könyvét a Tarandus Kiadó adta ki.

Fotó: Anyás-Apás


Az Anyás-Apás korábbi könyvajánlóiért ide kattints!


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Ezek is érdekelhetnek:

Mennyországba címzett levelek – a gyermekgyászról

Jó szóval oktasd, gyászolni is engedd...

Miért készülnek fotók egy halott babáról?

Meghan és Harry gyásza – ne legyen tabutéma a vetélés!


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!