top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

56 évesen születetett az unoká... ja nem, a gyermeke

Claudia Raia neve a magyar füleknek valószínűleg nem sokat mond, bár csoda tudja, ha valaki szereti a dél-amerikai szappanoperákat, talán találkozott már a nevével, én még nem, bevallom őszintén. De amiért most itt szóba kerül, az az, hogy a brazil színésznő 55 évesen, a menopauza környékén tudta meg, hogy ismét terhes, és idén február 11-én világra is hozta harmadik gyermekét, egy Luca nevű kisfiút.

A színésznő története akár apropó lehetne arra is, hogy arról elmélkedjünk, hogy ilyen idős korban gyermeket szülni vagányság vagy felelőtlenség-e, de inkább a menopauza környéki időszakról, azaz a perimenopauzáról keringő néhány tévhitet szeretnék eloszlatni.

 

Ahogy a bevezetőben említettem tehát, a főként telenovellák szereplőjeként ismert brazil színésznő, Claudia Raia tavaly, 55 éves korábban tudta meg, hogy harmadik babáját várja –aki egyébként jelenlegi férjével, Jarbas Homem de Mellóval első közös gyermekük. A színésznőnek Edson Celulari színésszel kötött korábbi házasságából már van két gyermeke, a 19 éves Sophia és a 25 éves Enzo. Nem mondható hát, hogy elkapkodta volna a harmadik terhességét. Igazából ez a baba már nem is szerepelt a pár tervei között, mivel miután az ötvenes évei elején átesett egy sikertelen lombikkezelésen, úgy döntöttek, hogy feladják a közös gyermek iránti álmukat.

„Volt egy nagyon komoly beszélgetésem Istennel. Akkor megfogadtam neki, hogy csak egyszer fogok próbálkozni, és nem fogom kihívni a sorsot magam ellen. Ha sikerül, akkor örülünk, ha nem, akkor ezt is elfogadom”

– árulta el a brazil tévé egyik szeptemberi interjújában.


A sorsnak – vagy Istennek? – azonban a más tervei voltak vele, hiszen természetes úton esett teherbe harmadik gyermekével, három évvel az után, hogy az orvosok azt mondták neki, hogy belépett a perimenopauzába, ezért gyakorlatilag nulla az esélye egy újabb terhességre. Hogy mégis sikerült, az mind az orvosokat, mind pedig a családját meglepte. És persze őt is. Bár nem sokkal korábban egy orvosi vizsgálat során azt mondták neki, hogy úgy tűnik, hogy ismét van peteérése, de ő ezt orvosi tévedésként könyvelte el magában, és eszébe sem jutott, hogy mégis teherbe eshet.

„Már feladtam. Elutaztunk a gyermekeimmel pihenni. Éltem az életemet, edzőterembe jártam, dolgoztam, szórakoztam. Minden rendben volt velem.”

Hónapokkal később rosszul érezte magát, és ezért orvosi kivizsgálásra ment, ahol minden vizsgálata negatív leletet adott, végül az orvosok terhességi tesztet is végeztek, ami nem csak hogy pozitív lett, ha nem az is kiderült, hogy már a második trimeszter elején jár.

A család izgatottan jelentette be szeptemberben a babahírt.

„Az álmunk, hogy szülők legyünk, nem most született! És láss csodát, valóra is válhat! Hamarosan új taggal bővül a családunk!”

Perimenopauza – menopauza

Claudia Raia története sok szempontból tipikusnak mondható. Perimenopauzának a menopauza (változókor, klimax) körüli, előtti időszakot nevezzük, melyre az jellemző, hogy a korábban mégoly szabályos menstruáció rendszertelenné válik, egyre hosszabb idő telik el két menstruáció között. Ezen túlmenően megszaporodik az úgynevezett anovulációs ciklusok száma is, amikor vérzés ugyan jelentkezik, ezért úgy tűnhet, hogy tulajdonképpen minden rendben van a menstruációval, de a ciklus során nem történik peteérés. A fentiekből logikusan következik, hogy erre az időszakra a teherbe esés valószínűsége egészen drasztikusan, nagyon alacsony szintre csökken, még ahhoz képest is, hogy a terhesség esélye 40–45 éves kor felett egyébként is meredeken esik.


Ebből aztán az is adódik, hogy a nők ebben az időszakban már egyáltalán nem számítanak arra, hogy egy-egy intim együttlét akár terhességet is eredményezhet, ezért sokan felhagynak a fogamzásgátlással is. És ezért van az is, hogy amikor véletlenül mégis „becsúszik” egy baba, azt csak viszonylag későn észlelik, hiszen nem gondolnak rá, a kora terhességi tüneteket pedig nem a terhességnek tulajdonítják, hanem valamilyen betegségtől tartva fordulnak orvoshoz kivizsgálás céljából.


Úgyhogy éppen itt az ideje, hogy eloszlassuk néhány mítoszt a menopauzával és a perimenopauzával kapcsolatban!


1. számú mítosz: A perimenopauza akkor jön el, amikor már egyébként is túl idős vagy ahhoz, hogy gyermeket vállalj.

Tény: A perimenopauza hossza igen változó lehet: néhány hónap vagy akár egy évtizednél is hosszabb idő, átlagosan 4–8 év. Bár a nők többsége 51 éves kora körül lép a menopauzába, ez 40 és 58-60 éves kor között bármikor bekövetkezhet –már akkor is, amikor elvileg még elég fiatal vagy ahhoz, hogy akár gyermeked lehessen. A perimenopauza az esetek többségében a nők 40-es évei közepén vagy végén érkezik el, amikor még nem áll le teljesen a peteérés. Ha tehát most azt kérdezed, hogy teherbe eshetsz-e a menopauza alatt, akkor a válasz: igen!


2. számú mítosz: Ha gyermekre vágysz, de megjelentek nálad a perimenopauza első tünetei, akkor jobb, ha szoktatod magad ahhoz a gondolathoz, hogy teljesen reménytelenné vált a helyzet.

Tény: A perimenopauza és menopauza kérdésköre nagyon sok tényezőtől függ, például az egészségi állapottól, korábbi betegségektől, életmódtól stb., de az is könnyen előfordulhat, hogy a kezdődő klimaxnak tulajdonított tüneteket valami egészen más okozza. A statisztikák szerint azon nők aránya, akik nem tudnak természetes úton teherbe esni, 25 éves kor körülbelül 4,5 százalék, ami 41 éves korra 50 százalékra, 45 éves korra pedig 90 százalékra ugrik. Ezek az arányok azonban a másik oldalról nézve azt is jelentik, hogy a természetes úton létrejövő terhesség esélye 45-50 éves kor körül sem nulla. Amíg a petefészkek életképes petesejtet termelnek (ami a perimenopauza idején is lehetséges), a terhesség sem abszolút kizárt – bár kétségtelen, hogy esélye az életkor előrehaladtával rohamosan csökken.


3. számú mítosz: A perimenopauzában annyira valószínűtlen terhesség bekövetkezte, hogy többé már nincs szükséged fogamzásgátlásra.

Tény: Jóllehet – ahogy az előbb említettük – a terhesség valószínűsége az idősödéssel együtt csökken, egy nem tervezett terhesség akár még 12 hónappal az utolsó menstruáció után is létrejöhet (ettől az időszaktól mondjuk azt, hogy a nő a perimenopauzából a menopauzában lépett). A helyzetet tovább nehezíti, hogy a szakemberek ebben az időszakban már egyáltalán nem ajánlják a természetes családtervezési módszereket, hiszen a menstruáció rendszertelenné válásával ilyenkor már lehetetlen előre megmondani, mikor következik be peteérés – ha bekövetkezik egyáltalán. Ezért akkor jársz el a legokosabban, ha nőgyógyászodhoz fordulsz tanácsért, hogy ebben az időszakban milyen módszerrel védekezz a nem kívánt terhesség ellen.


Forrás: People, Clearblue


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Ezek is érdekelhetnek:


bottom of page