top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

6 érv amellett, miért legyél „idős” anya

A biológiai óra kérlelhetetlenül ketyeg, ami egy bizonyos életkor felett rémisztő és frusztráló lehet. És az is igaz, hogy 35 éves kor felett hirtelen és meredeken csökkenni kezd a petesejtek száma, ezzel drámai mértékben csökkennek a terhességi esélyek is. Ráadásul a statisztikákból az is feketén-fehéren kiderül, hogy idősebb anyáknál gyakoribbak a terhességi és szülési komplikációk, a gyerekeknél pedig az örökletes és veleszületett rendellenességek. Aztán ott vannak a huhogók is, akik szerint egy idősebb anya nem bírja annyira tartani a lépést a gyerekkel (kommentekben tipikus érv, hogy „nem tud szaladni a játszótéren a gyerek után), mint a fiatalabbak.

De a tudomány azt is igazolja, hogy bizony vannak annak is előnyei, ha valaki csak viszonylag „idős” korban szánja rá magát a gyermekszülésre – vagy egyszerűen az élet hozza neki így. Mindenesetre előbb orvossal konzultálj, ha 35, pláne 40 felett terhességet tervezel.

 

1. A gyermekvállalás növeli az agyi teljesítőképességet.

Bár az is lehet, hogy ez azzal függ össze, hogy az idősebb anyák kevésbé stresszese, illetve a magasabb iskolázottság révén megszerzett több tudás mutatkozik meg ilyen módon.

Mindenesetre a Journal of the American Geriatrics Society című folyóiratban jelent meg az a vizsgálat, melyben 35 éves koruk után szült nőknél jobb kognitív képességeket és verbális memóriát mértek. Az is kiderült, hogy a 24 éves koruk után szült nők jobban teljesítettek. problémamegoldó tesztekben, mint azok, akik ennél fiatalabb korban szültek.


2. Az idősebb nők gyerekeinél ritkábbak a sérülések.

Természetes, hogy az anyák – bárhány évesek is legyenek – igyekeznek megóvni gyermekeiket a sérülésektől és balesetektől. Azonban több tanulmány is rámutat arra, hogy az anyai életkor növekedésével csökken a gyermeknél annak kockázata, hogy orvosi ellátást igénylő, véletlen sérülést szenvedjen. A British Medical Journal egy régebbi (2012-es) közleménye szerint például a gyermek véletlen sérülésének kockázata a 20 éves anyák esetében 36,6 százalék, ami a 40 éves anyák gyermekei körében csak 28,6 százalék, és egy újabb japán tanulmány is ugyanerre a következtetésre jutott. Az összefüggés pontos háttere azonban még nem tisztázott.


3. Az idősebb anyák érzelmi szempontból felkészültebbek a gyermek nevelésére.

Az életkor előrehaladtával kétségtelenül egyre érettebbekké válunk – legalábbis többnyire. Az érettebb gondolkodásmód pedig jelentős szerepet játszik a felelős szülői magatartásban. A European Journal of Development című orvosi szakfolyóiratban 2017 márciusában megjelent holland vizsgálatban 31 évesnél idősebb és 31 évesnél fiatalabb anyák összehasonlításakor azt találták, hogy az idősebb anyukák ritkábban szidják gyermekeiket, illetve ritkábban folyamodnak a testi fenyítés módszeréhez.


4. Az idősebb anyák gyermekei általában iskolázottabbak lesznek.

Úgy tűnik, hogy az idősebb szülők gyermekei jobban profitálnak abból az oktatási, technológiai és társadalmi fejlődésből, ami a késleltetett gyermekvállalás évei alatt végbement. Svéd kutatók például arra a következtetésre jutottak, hogy az idősebb szülők gyermekei általában egészségesebbek és iskolázottabbak.


5. Az idősebb anyák nagyobb anyagi stabilitást képesek biztosítani gyermekeiknek.

Számtalan kutatás támasztja alá azt az elméletet, hogy a jobb egészségi állapotban bizony nem elhanyagolható szerepe van a vaskosabb bankbetétnek. Ha a késői gyermekvállalás miatt volt időd magasabb iskolai végzettség megszerzésére és a karriered építésére, akkor logikusan jobban keresel, mint az az anyuka, aki a szakmai karrierje megalapozása előtt szülte meg gyermekét. A tanulmányok azt mutatják, hogy az idősebb anyák gyermekei tovább maradnak az oktatási rendszerben, jobban teljesítenek a teszteken, és nagyobb valószínűséggel jutnak el a felsőoktatásig, mint a fiatal anyukáktól született társaik. A társadalmi és anyagi előnyök pedig valószínűleg egész életre jobb egészségi állapotban is kamatozik.


6. Az idősebb korban szülő nők hosszabb életre számíthatnak.

Bár gyakori érv, hogy ha későn szülsz, nem tudsz majd a gyermekeddel lépést tartani, vagy – ami még ennél is rosszabb – már nem lehetsz ott élete fontos eseményeinél, például a diplomaosztóján, az esküvőjén vagy gyermeke születésénél. Ez azonban egyáltalán nincs így, ezt támasztja alá például a Menopause című szaklapban 2015-ben nyilvánosságra hozott kutatás is, mely szerint azok a nők, akik 33 éves koruk után vállalnak gyermeket, kétszer nagyobb valószínűséggel élik meg 95. születésnapjukat, mint azok, akiknek 30 éves koruk előtt született meg az utolsó gyermekük.


Fotó: Freepik


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ezek is érdekelhetnek:


bottom of page