• Anyás-Apás

„Én a legjobb tudásom szerint csinálom, neked viszont nem való gyerek”

Ezt egy anya jelentette ki egy vírusként terjedő TikTok videóban, melyben elmesélte, hogyan szúrta ki a repülőgépen, hogy az előttük lévősorban ülő egyik hölgy utas a telefonjába pötyögött üzenetben panaszkodott valamelyik ismerősének a hangoskodó gyerekekre.

A videó és a hozzá fűzött magyarázat megosztotta a kommentelőket.

 

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!


Egy anya arról beszélt a TikTokon, mennyire felháborította, hogy legutóbb, amikor a gyerekeivel repült, kiszúrta, hogy a közelben ülő egyik utas valamelyik ismerősével folytatott üzenetváltásban arra panaszkodott, milyen neveletlen és hangos gyerekekkel kénytelen egy gépen utazni. Az anya állítólag minden tudását és tekintélyét latba vetette, hogy rendet tartson az utazás alatt 1 és 4 éves gyerekei között, ám egyszer csak kiszúrta, hogy az előttük ülő nő szöveges üzenetet fogalmaz valakinek, amiben ezt írta:

„Életemben nem utaztam még olyan neveletlen kölkökkel egy repülőgépen, mint most.”

Ezt az anya annyira lelkére vette, hogy legott a gépen egész videót szentelt a témának, melyet megosztott a TikTokon:

„Igazából nem gondolom, hogy a gyerekeim annyira rettenetesen viselkedtek volna a repülőút alatt, ám ez a nő egészen nyilvánvalóan más véleményen volt.”

Annyira leste az előtte ülő utas minden mozdulatát és a telefonja képernyőjén megjelenő szöveget, hogy még azt is kiszúrta, hogy a nő küldés előtt kitörölte a „kölkök” kifejezést és helyette „gyerekek”-et írt.


Aztán még arra is jutott figyelme és energiája, hogy finoman – vagy nem is olyan finoman – odaszúrjon a női utastársnak:

„Akár szeret, akár utál bennünket valaki, azt nem vitathatja el, hogy mi szülők, mindent megteszünk, hogy a gyerekeinket csendre bírjuk az utazás alatt. De nem mindenkinek való gyerek.”

Úgy tűnik, a TikTokon minden gagyira van vevő, hiszen a videót több százezren látták, és sokan hozzá is szóltak. A videó erősen megosztotta a kommentelőket. Voltak, akik igazat adtak az anyának, mondván, nem lehet ragtapasszal leragasztani a gyerekek száját a repülés idejére, és akinek nem tetszenek a hangoskodó gyerekek, az utazzon inkább első osztályon. Mások viszont a felvételbe behallatszó hangoskodást hallva igazat adtak a szöveges üzenet tartalmának, mondván, hogy ők már attól a 30 másodperctől idegesek lettek, ami a videóból lejött, hát még egy egész utazás ekkora hangzavarban. Valaki megkérdezte, miért hagyja az anya sikítozni és kiabálni a gyerekeket, talán azt hiszi, egyedül utaznak a gépen?


Engem ebben az egész történetben nem is igazán az fogott meg, hogy kinek van igaza, mert nem voltam ott, nyilván nem tudok igazságot tenni – és nem is akarok. De az nem valahol nem egy túlhajtott píszí, ha egy magánbeszélgetésben nem mondhatom el a véleményemet egy ismerősömnek anélkül, hogy egy öntudatos anya ki ne posztolna miatta. Frusztráló és megterhelő ordító gyerekekkel egy gépen utazni? Igen. Szólt érte vagy tett nyilvánosan bármilyen elítélő megjegyzést vagy gesztust az utastárs? Nem. Joga van privátban megbeszélni a szituációt az ismerősével? Igen. A privátszféra megsértése-e beleolvasni más telefonüzeneteibe? Igen. Akkor?

Te hogyan oldanád meg?


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Ezek is érdekelhetnek:

Fontos repülési tipp gyerek nélkül utazóknak – mert a gyerek nem teher Ide ugyan nem jöttök! – újabb étterem tiltotta ki a kisgyerekes szülőket

Repül a... repül a... várandós


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

0 hozzászólás