top of page
  • Gere Krisztina

Élni akart, és én ezt tiszteletben tartottam

Életemben legboldogabb akkor voltam, mikor anya lehettem. Fiatalon, 25 évesen, fiatal házasokként vállaltuk első gyermekünket. Édesanyám félidőben, fiatalon elment, szinte magunkra maradtunk. De nagy boldogsággal vállaltuk azt, amiről fogalmunk sem volt. Új élet költözött hozzánk. Olyan volt a terhesség és szülés, hogy mindig is vágytam rá, hogy újra szülők lehessünk. Nem akartunk meggondolatlanok lenni, ezért a tanácsok alapján két évet vártunk.

Mivel már tudtam, milyen jelei vannak, a lehető legjobb időben, már az első perctől tudtam, hogy új élet dobog szívem alatt.

 

Nekem nem volt szakmám, az iskola elvégzése nélkül hamar fiatalon dolgozni kezdtem. Az anyasággal bizonyítottam magamnak, ezért abban teljesedtem ki. Még nem volt internet, chat, így abban az időben információáramlás nem volt olyan, mint manapság. Jártam szorgalmasan védőnőhöz, orvoshoz. Boldogságom fokozódott, amikor a 12 hetes ultrahangon kiderült: ikreink vannak!!!! Nagyon boldog voltam! Dupla kihívás! Ezt nekem találta ki a sors!


Egy dolog furcsa volt, az orvos aggódva nézte a monitort. Valami olyat mondott, amit nem értettem: csak egy burok van, a magzatok között nincs elválasztó burok. Nem tudtam, mi ez, így felkerestem a kezelőorvosomat, aki azzal nyugtatott: semmi baj, egypetéjűek lesznek a babák. Akkor még félidősen elmentem ultrahangra, ahol közölték, hogy 23-24 hetesen kórházba kell mennem.

Bevonultam.


A 29. terhességi héttől figyelték a szívhangokat. Az „A” baba négy alkalommal „indította a szülést”, de mivel az orvosok szerint minden rendben volt, infúzióval visszatartották. Meg kellett nyugodnom, hogy az a cél, hogy jó sokáig bent maradjanak. Hát ezért voltam bent, megbízva mindenkiben, hogy ezt a célt elérjük. Augusztus 4-étől november 9-éig a lányaim hallgattak rám, és a 36. hétig bent maradtak.


Közel 100 nap alatt rengetegen mentek mellőlem szülni, sok sorsot megismertem, s mikor eljött a mi időnk, boldogan mentem a szülőszobába. Spontán megszülettek a lányaink. Ikertestvérét az „A” baba fenékkel maga után húzta, mivel valódi csomóvá gubancolódott a köldökzsinórjuk. Nem láthattam őket szülés után, mert valami baj történt, gyorsan elszaladtak velük.


De nem örülhettünk sokáig, sajnos 16 óra reménykedés után összetört a szívünk. Kiderült ugyanis, hogy az „A” baba súlyos agyvérzéssel, oxigénhiánnyal agyödémával született Két hét múlva PIC-be kellett szállítani, ahol tüdőgépre került. Három hónaposan jöhetett haza az egészséges testvéréhez. Súlyos elmaradása miatt Budapesten is vizsgálták, ahol azt kérdezték: vállaljuk-e akkor is, ha soha nem lesz jól, mindig le fog maradni a testvéréhez képest. Nem tudtuk, mi lesz, de azt tudtuk: soha nem mondunk le róla.


Vittük fejlesztésekre, tornáztatták, a tornát megtanultam, itthon is próbáltuk fejleszteni. Kislányunk minden orvosi jóslás ellenére még mindig velünk van. Az egész életünket fenekestül megváltoztatta, de élni akart, és én ezt tiszteletben tartottam.


Egy hét múlva 25 évesek lesznek. Én ápolom 3 hónapos kora óta, ma 6 hónapos szinten van, kanállal etethető, fekvő kisbaba, aki 40 kiló és 156 centi. Nem ül, nem jár, nem beszél, de él, és élete jókedvet ad nekünk, megtanított mindenre, ami ahhoz kell, hogy kitartsak és hogy boldog legyek. A házasságunk azóta is kitart, rácáfolva ezzel minden statisztikára.


Az életünk mássá alakult, egyetlen pillanat alatt megváltozott. Olyan dolgokkal szembesültünk, olyan világba kerültünk, amiről addig fogalmunk sem volt. Mi lett volna, ha ma történik, és nem 25 évvel ezelőtt? Ha az orvos akkor elmondta volna, hogy MMM-es ikerterhesség, és hogy milyen veszéllyel jár... Ma már tudom, mert tudok róla olvasni a neten..Hogy vállaltam volna így is a terhességet, hogy tudom, veszélyben vannak a gyermekeim? Amennyire ismerem magam, felelősen döntöttem volna.

De azt is tudom, kevesebb lennék, ha nem lennének a lányaim....


Fotó: Dreamstime


Ezek is érdekelhetnek:


0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page