top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

Szoptatás közben is iszom, és szerintem ez rendben van

Egy ausztrál influenszer anyuka ellentmondásos fotót tett közzé az Instagramon, melyen kétéves kislányát szoptatja, miközben egy pohár bort iszik. A fotó felrobbantotta a kommentszekciót, mert sokan felelőtlenséggel vádolták az anyát. A legtöbben azt kifogásolták, miért nem veszi figyelembe, hogy az elfogyasztott alkohol átjut az anyatejbe is, és több szempontból ártalmas a babának.

A perthi anyuka szerint ezzel nincs semmi baj, hiszen az elfogyasztott alkoholnak csak kevés százaléka jut be az anyatejbe. Nincs itt semmi látnivaló, lehet továbbmenni. De mit mondanak a szakértők?

 

Kezdjük talán az utóbbival és olvassuk ennek fényében a kétgyermekes influenszer gondolatait.


A Foundation for Alcohol Research and Education (FARE) nevű független szervezet szerint fontos, hogy minden egyes szokásos ital után legalább két órát várjunk, hogy a tej alkoholmentes legyen.

„A szeszes ital elfogyasztásával az anya véréből alkohol kerül az anyatejbe. Amíg az anya vérében van alkohol, addig az anyatejben is van – magyarázza Joanna Le megbízott vezérigazgató. – A csecsemők agya, amelynek fejlődése a megszületés után sem áll meg, sokkal érzékenyebb az alkoholra, mint a felnőtteké. Az anyatejen keresztül a babát érő alkoholhatás károsítja a csecsemők növekedését, mozgásfejlődését, beszédkészségét, intelligenciahányadosát és értelmi képességeit már kora gyermekkorban. Már kis mennyiségű alkohol is megzavarhatja a baba alvását és megnehezítheti a táplálást amiatt, hogy hatására csökkenhet az anyatej termelődése.”

A kétgyermekes anyuka, Lauren McLeod hűséges követőkre tett szert a neten, mert a két gyermeke szoptatásával kapcsolatos valós és nyers tapasztalatairól posztolt. Ám a fotó talán azért verte ki annyira a biztosítékot a követők körében, mert hazájában a nemzeti irányelvek azt javasolják, hogy a szoptató anyák egyáltalán ne fogyasszanak alkoholt.


A 29 éves édesanya egyébként nem most szembesül először ellenérzésekkel a fotók láttán, amiket megoszt. Nem kevés beszólást és kommentet kapott már amiatt is, hogy ötéves kisfiát, Bowie-t a társadalom által „normálisnak” tartott időn túl is szoptatja. Egy nemrégiben közzétett posztjában viszont Lauren kétéves kislányát, Tigerlily-t úgy szoptatja, hogy miközben egy pohár bort iszik.


Lauren, aki az elmúlt két évben dúlaként dolgozott, ezzel kapcsolatban azt állítja, hogy ez olyasmi, amivel sokan nincsenek tisztában, és mint ilyen, a nők méltánytalanul megszégyenülhetnek azért, mert szoptatás közben alkoholt fogyasztanak, pusztán a stigma és a tévhitek miatt.

„Úgy érzem, határozottan félretájékoztatják az anyákat a szoptatás közbeni alkoholfogyasztással kapcsolatban kapcsolatban”

– mondta el, majd így folytatta:

„Sokan valószínűleg azt feltételezik, hogy az alkohol egyenesen az anyatejbe kerül, és ettől a baba ’részeg lesz’. Vagy azt vizionálják, hogy a szoptató szülő tökrészegre issza magát, és ezzel veszélyezteti a babáját. Holott általában nem ez a helyzet. A szülői Facebook-csoportokban egy csomó olyan kommentet olvasni, ami szerintem egyértelműen a felvilágosítás hiányából eredt.”

Aztán kifejti, hogy a legtöbben még csak nem is az anyatejjel a baba szervezetébe bejutó alkohol káros hatásai miatt aggódnak, hanem amiatt, hogy egy alkoholos befolyásoltság alatt álló szülő miként képes gondoskodni a gyermekéről.


Rögtön megoldást is javasolt, ha egy anya a szoptatás idején sem képes megállni, hogy ne igyon:

„Mindig azt javaslom, hogy legyen egy "kijelölt gondozó" vagy bébiszitter, ha valaki egy-két italnál többet tervez, és soha ne ossza meg az ágyat a gyermekével, ha már ivott néhány pohárral.”

Arról, hogy mennyi az annyi és mennyi az elég, meglehetősen érdekes szabályt fogalmaz meg:

„A szoptatás és az alkohol kapcsán jó ökölszabály, hogy ha tudsz vezetni, akkor szoptathatsz is.”

Ez különösen nehezen értelmezhető szabály annak fényében, hogy az autóvezetés közben alkoholfogyasztásra az országok legnagyobb részében – köztük Magyarországon is – a zéró tolerancia van érvényben, azaz bármilyen csekély mennyiségű szeszes ital elfogyasztása után tilos autót vezetni.


De gyorsan megnyugtatja azokat az anyákat, akiknek a babája nem olyan belátó, hogy „ne vágyjon nagyon a szoptatásra”, miután azt látta, hogy az anyukája kicsit megszaladt a pohár töltögetésekor:

„Ha azonban még néhány pohárral többet ittál, és a gyermeked még mindig nagyon vágyik a szoptatásra, az anyatejben lévő alkohol mennyisége még mindig olyan minimális, hogy rendkívül valószínűtlen, hogy a gyermekedre ez bármilyen módon hatással lenne.”

Úgy tűnik, Lauren posztjában nagyon sok anyuka magára ismert, mert állítólag sok nő kereste meg, hogy megköszönje neki, amiért felhívta a figyelmet a szoptatással és az alkohollal kapcsolatos „igazságra”, mivel „fogalmuk sem volt arról, hogy ez biztonságos lehet”.

„Több száz kommentet és üzenetet kaptam az elmúlt néhány évben, amikor megosztottam a szoptatásról és az alkoholról szóló posztokat. Azt mondják, hogy sokkal jobban érzik magukat, mióta lelkiismeretfurdalás nélkül megihatnak egy-két pohár italt szoptatás közben. Sokan nem is tudják, hogy ez valójában mennyire ártalmatlan, ha felelősségteljesen csináljuk.”

Azt is elárulta, hogy amikor első gyermeke született, fogalma sem volt arról, hogy a szoptató anyák mértékkel fogyaszthatnak alkoholt.


Állítólag csak különleges alkalmakkor iszik, például születésnapokon, karácsonykor, és általában csak egy-két pohárral. Talán évente néhányszor többet, de csak akkor, ha a gyerekekre a férje vagy a nagymama vigyáz.

„Amikor az első gyermekem még baba volt, alig ittam, mert nem ismertem a megfelelő információkat az alkoholról és a szoptatásról. A születése után az első pohárral akkor fogyasztottam, amikor majdnem egyéves volt. Csak azért, mert féltem, hogy az alkohol az anyatejen keresztül átjut hozzá. Akkor még nem tudtam, amit most már tudok. Miután befejeztem az ivást, több órát vártam a következő szoptatásig.”

Hát... érdekes értelmezése a gyermekorvosi ajánlásoknak, különösen egy botcsinálta dúla szájából. Csak azt tudom mondani, amit ilyenkor mindig: bár tény és való, hogy ez elfogyasztott alkohol az alkohol „mindössze” 5-6 százaléka jut be az anyatejbe és ezzel a baba szervezetébe, az alkohol azért mégse az élethez nélkülözhetetlen víz vagy levegő, ami nélkül nem lehet megállni addig, amíg a baba szopik.


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Ezek is érdekelhetnek:


bottom of page