Anyás-Apás · 2020.07.22 16:01 · 6 perc

Nem aludhatnak a gyerekek akármeddig a vakáció alatt sem – vagy mégis

Egy anya igencsak megosztotta a környezetét, ismerősöket és ismeretleneket, amikor elárulta, hogy tinédzser gyerekeinek a vakáció alatt is legkésőbb reggel nyolckor fel kell kelniük. Teszi ezt úgy, hogy az viszont sem iskolaidőben, sem a nyári szünetben egyáltalán nem érdekli, mikor megy aludni a három gyerek.

Normális dolog, hogy a gyerekek a vakáció alatt sem alhatnak addig, ameddig jólesik?


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Én még emlékszem a gyerekkoromra, a nyári reggelek késői ébredésére és az ágyban olvasásra – kilencig, tízig, délig, ahogy éppen kedvem tartotta. De ezt most biztosan nem tehetném meg abban a családban, ahol az anya nyáron is reggel nyolckor kiparancsolja az ágyból a gyerekeit, amikor nem is kell iskolába menni vagy bárhová időre odaérkezni.

Az anya egy közösségi oldalon osztotta meg a három tinigyerekre érvényes szigorú nyári szabályokat, ami sokféle véleményt váltott ki a többi szülőből.

Elmondta, hogy amint a gyerekek betöltötték a tizenhármat, többé már nem szabta meg nekik, hogy este mikor mennek ágyba, ők maguk határozhatták meg a lefekvési időt. Soha nem is ellenőrzi őket iskolaidőben, mert azt mondja, hogy amíg másnap reggel időben felkelnek, és az iskolai jegyeik is elfogadhatóak, őt ugyan nem érdekli, mikor kerülnek ágyba. Egészen a tanév végéig. A vakáció idejére ugyanis változnak a szabályok: a lefekvési idő továbbra is a gyerekek saját döntésére van bízva, de másnap reggel 8 órára fel kell ébredniük és ki is kell kelniük az ágyból.

„Azért döntöttem úgy, hogy inkább a felkelés időt szabom meg, mintsem a lefekvés idejét, mert felnőtt korukra hozzá kell szokniuk, hogy senki nem mondja meg nekik, mikor menjenek aludni, reggel viszont egy felnőttnek szigorúan kelnie kell, mert reggelit készíteni, útnak indítani a családot, és időben beérni a munkahelyre. Szeretném, hogy már korán képesek legyenek kialakítani a maguk felnőttkori alvási menetrendjét”

– magyarázta.

Nemrégiben egy családi összejövetelen a rokonok erősen támadták ezért a nevelési elvéért arra hivatkozva, hogy mennyire tisztességtelen dolog a gyerekekkel szemben, hogy a nyári vakáció alatt is olyan korán kirángatja őket az ágyból.

„Azzal vádoltak, hogy kontrollmániás vagyok, és mindenbe bele akarok szólni. Egy kicsit ideges lettem, felálltam, és inkább hazajöttem – mesélte tovább. – Szeretném hangsúlyozni, hogy az összes gyerekem alig várta a 13. szülinapját, mert tudta, hogy onnantól kezdve soha többé nem hallja a számból azt, hogy „menj aludni”. A legkisebb gyerekem pont most van ebben a korban, évek óta ezt a gyakorlatot folytatom, és a gyerekeim még soha nem panaszkodtak rá.”

Amikor ezzel kapcsolatban kikérte a többi szülő véleményét a Redditen, akkor sokan voltak azon a véleményen, hogy ennek a szabálynak az erőltetése nem egészséges a három tinigyerek számára. Tanulmányokra hivatkoztak, melyek szerint egy tinédzsernek több alvásra van szüksége, mint egy felnőttnek, és alvási ritmusa is eltérhet a felnőttekétől.

„A tinédzserek agya még fejlődésben van, és tudományos kutatások bizonyítják, hogy több alvást igényelnek, mint a felnőttek”

– írta valaki.

Egy másik kommentelő szerint:

„Nem tudom követni ezt a logikát. Felnőttként én akkor kelek fel reggel, amikor akarok azokon a napokon, amikor nem kell munkába mennem. Ha későn, akkor későn. Ha az a célod, hogy a gyerekeid kialakítsák maguk felnőttkori alvási szokásait, akkor pont ebben miért vagy ennyire következetlen? Miért nem engeded meg nekik azt, amit felnőttként majd simán megengedhetnek maguknak?”

Mások viszont egyetértettek a szigorú szabályokkal, pont ugyanazon elvek mentén, melyeket az anya is felhozott. Egy hozzászóló szerint addig, amíg a gyerekek egészségesek és kiegyensúlyozottak, senkinek nincs joga beleszólni az anya által felállított szabályokba.

Az anya elolvasta a reakciókat, és igen tiszteletre méltóan reagált rájuk. Beszámolt arról, hogy beszélt a gyerekekkel azokról az aggodalmakról, melyek a kommentekben felmerültek, és a tinédzserek alvásigényével foglalkozó tudományos kutatásokról is. A gyerekek első reakciója az volt, hogy ők inkább ragaszkodnának a 8 órai keléshez. Ám amikor végighallgatták az elegendő alvás mellett szóló érveket is, akkor kiegyeztek abban, hogy tolják 9 órára a kötelező felkelést azzal a kitétellel, hogy aki akar, kibújhat az ágyból a megszokott 8 órakor is, de semmi kényszer nincs arra, hogy így tegyenek.

Te megszabod/megszabnád a felkelési időt a gyerekeidnek a nyári vakáció alatt?

Fotó: Shutterstock

#alvas #vakacia #tinedzserek #kamaszok

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ezek is érdekelhetnek:

Kezdődjön délelőtt tízkor a suli!

A szülők a kütyüket okolják a tinik kialvatlanságáért

Hogyan pusztítja a közösségi média gyerekeink lelkét?

Nem az én dolgom, hogy felkeljek éjszaka az ikrekhez!

6 szülői hiba, amiért nem alszik a gyerek

Nem te figyeled meg a gyereket, hanem a Nagy Testvér

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük