• Anyás-Apás

Koronavírus: mi a helyzet a gyerekekkel?

Ahogyan a járvány előrehalad, úgy kerül szóba a koronavírus-fertőzés szinte minden aspektusa: például hogyan es kiket fertőz meg, kiknek kell különösen félniük, illetve hogy a várandósoknak van-e az átlagosnál nagyobb félnivalójuk.


Azt eddig is nagyjából lehetett tudni, hogy gyermekeknél a koronavírus általában csak enyhe tüneteket okoz, sőt akár teljesen tünetmentes esetek is előfordulhatnak.

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!


És a legnagyobb veszély éppen ebben van, hiszen éppen az a személy tudja a legnagyobb eséllyel továbbadni a fertőzést, aki maga nincs is tudatában betegségének, vagy azért, mert a betegség korai stádiumában van, vagy azért, mert nála a fertőzés egyébként is tünetmentesen zajlik. Ha pedig fogalma sincs róla, hogy ő is megbetegedett, még ha akar, sem tud óvintézkedéseket tenni annak érdekében, hogy ne adja tovább a fertőzést a környezetében élőknek.


A Pediatric Pulmonology (Gyermekgyógyászati pulmonológia) című számában a járvány kiindulópontjául szolgáló Kínából származó vizsgálat eredményeit teszik közzé. Ennek szerzői éppen a koronavírus okán hírhedtté vált kínai Vuhanban regisztrált gyermekbetegek esetében elemezték a koronavírus (COVID-19) okozta fertőzés sajátosságait.

Összesen 20 gyermek beteg adatait dolgozták fel, akiket COVID-19 gyanújával vettek fel a kórházba 2020. január 23-a és február 8-a között. Kközülük 13 fiú és 7 lány volt, a legfiatalabb egy hónapos, a legidősebb 14 éves. Tizenhárom gyermek esetében lehetett kimutatni szoros kontaktust fertőzött családtaggal. Az adatok nyilvánosságra hozatalának pillanatában 18 gyermek volt gyógyult, míg két csecsemő továbbra is orvosi ellenőrzés alatt állt amiatt, hogy vírustesztjük pozitívnak bizonyult, ám a CT-vizsgálat szerencsére nem mutatott eltérést nálunk.

A gyermekek és a felnőttek közötti különbségek elemzés akkor azt figyelték meg, hogy gyermekkorban több az olyan eset, mely nem jár lázzal. A fertőzést egyébként gyermekeknél is hasonló tünetek kísérik, mint felnőtteknél, csak általában enyhébb formában:

  • láz

  • fáradékonyság és gyengeség

  • légzési nehézségek

  • légszomj

  • száraz köhögés

  • hasmenés

  • torokfájás (ritkábban)

  • orrfolyás (ritkábban)

A leggyakoribb tünetnek a láz és a köhögés bizonyult azokban az esetekben, amikor a koronavírus jelenlétét speciális aminosavteszttel is ki tudták mutatni. Köhögés a betegek 65 százalékánál, láz a betegek 60 százalékánál jelentkezett. A koronavírussal fertőzött gyermekek csaknem felénél egyéb infekció is kimutatható volt egyidejűleg.

Összességében úgy tűnik tehát, hogy a koronavírus-vírusfertőzés klinikai képe gyermekkorban sem különbözik jelentősen a felnőttkori formáktól, ám a tünetek általában viszonylag enyhék, és a prognózis és jó. A szerzők kiemelik, hogy a gyermekbetegek több mint egyharmadánál (7/20 beteg, 35 százalék) korábban valamilyen veleszületett vagy szerzett betegséget diagnosztizáltak, mely alapján hangsúlyozzák, hogy ezek szerint nemcsak a felnőtteknél, de a gyerekeknél is növeli a kockázatot előzetesen már fennálló egyéb betegség még létre. Ez utóbbi megállapítás a felnőtt betegek esetében talán már ismerős lehet, most azonban az is bebizonyosodott, hogy e tekintetben nincs különbség a felnőttek és gyermekek között, hiszen egyéb krónikus betegség fennállása felnőtt betegeknél is jelentősen növeli a COVID-19-cel történő megfertőződés valószínűségét.


A sorozatos laboratóriumi vizsgálatok megjegyzéséből kiemelendő, hogy a fertőzött gyermekek 80 százalékánál emelkedettnek találták az úgynevezett prokalcitonin szintjét, ami azért érdekes, mert felnőtteknél ez nem tipikus, és prokalcitonin egyébként sem a vírusok, hanem a baktériumok okozta fertőzésekben szokott megemelkedni. Ezt azzal magyarázzák, hogy – ahogyan már említettem – gyermekkorban gyakrabban fordul elő, hogy a koronavírussal egyidejűleg egyéb, az esetek jelentős részében bakteriális társfertőzés és fennáll.


A diagnózist egyre inkább a CT-vizsgálat is segíti

Az utóbbi napokban egyre több olyan cikket olvastam, melyek szerint a vírusteszten túl a CT-vizsgálatnak lehet kiemelkedő jelentősége a betegség diagnosztikájában, és nincs ez másként a gyermekeknél sem. A CT-vizsgálat gyermekeknél is hasonló eltérést mutat, mint felnőtteknél, azaz fél- vagy kétoldali tüdőgyulladást.


Maradj otthon!

Végül térjünk ki arra is, mi magunk mit tudunk tenni, hogy a mostani helyzet minél előbb véget érjen. A legfontosabb a járvány terjedésének lassítása, melynek célja, hogy a járványt időben elnyújtva csökkentse az új megbetegedések számát. Ha ugyanis az új megbetegedések száma meghaladja az egészségügyi ellátórendszer teljesítőképességet, akkor emberek halhatnak meg egyszerűen amiatt, hogy nincs elegendő eszköz és ember a kezelésükre. Ha viszont az egészségügy bírja a terhelést, akkor minden fertőzött megfelelő ellátáshoz juthat. És ne tessék károgni, hogy persze a magyar egészségügy, mert ez nemcsak nálunk van így, hanem a világ leggazdagabb egészségügyeire is igaz.

Hogyan valósítható ez meg? Nagyon egyszerűen: ha nem feltétlenül szükséges, akkor egyáltalán ne menj el otthonról. Maradj otthon! Ez pontosan azt jelenti, aminek első pillanatban tűnik, azaz hogy a lakás falain belül maradsz. Erre azért van szükség, mert a vírus terjedéséhez emberek közötti kontaktusokra van szükség, és ha ezek száma csökkentjük, akkor ezzel csökken a vírus továbbadásának valószínűségi is.

Forrás: Pediatric Pulmonology

Fotó: Unsplash

#koronavirus #gyerekek #gyermekek



Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!



Ezek is érdekelhetnek:

Rettegés az ismeretlentől: veszélyes-e a koronavírus a várandósokra?

Félni igen, de rettegni nem kell a koronavírustól!

Koronavírus: amit szülőként tudnod kell

Újszülött a legfiatalabb fertőzött – avagy kell-e félniük a várandósoknak a koronavírustól?


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

nekem_szol_logo_final.jpg

© 2019 Anyás-Apás