top of page
  • Szerző képeVendégszerző

Irán 2023 októbere. Ez is a XXI. század…

Bár az Anyás-Apás deklaráltan szülőknek, nagyszülőknek szóló weboldal, mely hiteles, megbízható egészségügyi információkat nyújt, vannak témák, melyek mellett nem mehetünk el szótlanul. A statisztikák szerint az oldalt elsősorban nők, anyák és nagymamák látogatják, ezért talán nem idegen, ha időnként előveszünk nőjogi témákat is.

Most például nem tudunk elmenni szó nélkül az eset mellett, amikor egy iráni metróállomáson az erkölcsrendészet félholtra vert egy tinilányt, mert nem követte a hidzsáb viselésére vonatkozó muszlim szabályokat.

 

A hírek szerint egy tizenéves lány kómában fekszik egy iráni kórházban, miután az ország erkölcsrendészete állítólag bántalmazta. Az eset alig több mint egy évvel azután történt, hogy a 22 éves Mahsa Amini halála országos tiltakozásokat váltott ki.


A 16 éves Armita Garawand súlyosan megsérült, miután egy emberi jogvédő csoport szerint erkölcsrendőrök bántalmazták brutálisan egy teheráni metróállomáson amiatt, mert megszegte a kötelező hidzsábviselés szabályait. És amit még fontos megjegyezni: NŐKBŐL álló erkölcsrendészeti különítmény bánt el vele ennyire kíméletlenül.


Az esetről a metróállomáson működő térfigyelő kamera is felvételeket készített, amin az is látszik, hogy a metrókocsi szomszédos ajtajához siető férfi utas előbb visszalép, hogy megnézze, mi történik, majd gyorsan felszáll a másik ajtón anélkül, hogy közbeavatkozna.


A tinédzser vasárnap óta kómában fekszik „az erkölcsrendőrök által elkövetett súlyos fizikai bántalmazás" miatt” – közölte honlapján a Hengaw Emberi Jogi Szervezet. A Hengaw azt írja, hogy a lányt „a teheráni metró Shohada állomásán a hatóságok fizikailag megtámadták, mert úgy vélték, hogy nem tartotta be a kötelező hidzsábot. Ennek következtében súlyos sérüléseket szenvedett, és kórházba szállították.”


Hogy változik-e valami az eset után, erősen kétséges, hiszen az iráni hatóságok egyelőre tagadják, hogy bármifajta bántalmazás történt volna. Azt állítják, hogy a lány vérnyomása leesett, ezért „ájult el”.


Az emberjogi szervezet egy fotót is közzétett a támadás után, amin egy ágyon fekvő fiatal nő látható, akinek a feje és a nyaka erősen be van kötve. A szervezet szerint Armita családja „magas rangú biztonsági tisztek jelenlétében, jelentős nyomás alatt” adott interjút az iráni állami médiának.


Az eset kísértetiesen hasonlít Mahsa Amini esetéhez, aki tavaly szeptemberben három nappal azután halt meg, hogy a rendőrség őrizetbe vette, mert állítólag nem teljes mértékben betartotta a hidzsáb viselésére vonatkozó szigorú szabályokat. Iráni tisztviselők szerint a cellájában szívrohamot kapott, ezt az állítást azonban erősen vitatják. Amini halála hónapokig tartó országos felkelést váltott ki, és a modern iráni tiltakozó mozgalom jelképévé vált.


Fotó: Freepik (a fotó illusztráció, nem az eset áldozatát ábrázolja)


Ezek is érdekelhetnek:


bottom of page