Anyás-Apás · 2018.06.29 16:24 · 6 perc

Ura vagyok az autómnak, ura vagyok az életemnek

Tavaly ősz óta a szaúdi nők is vezethetnek autót, ezzel az arab ország volt az utolsó, ahol a nők megkapták a jogot az autóvezetésre. Van olyan autósiskola Szaúd-Arábiában, ahol a tilalom feloldása után három napon belül 165 ezren jelentkeztek a jogosítvány megszerzésére.

Az elemzők szerint az autóvezetés jogának megadása sokkal messzebbre mutat, mint hogy mostantól nők is beülhetnek a volán mögé.

Az erre vonatkozó törvény tavaly szeptemberben lépett hatályba, és körülbelül mostanra szerezték meg az első jogosítványokat azok a nők, akik azonnal jelentkeztek az autóvezetéshez szükséges tanfolyamokra.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

A fiúknak jogsi, a lányoknak sofőr

Najah Al Otabi két oldalról is érintett az ügyben: nő és politikai elemző, így egyrészt személyesen is megélte azokat az időket, amikor a nők számára tiltott volt az autóvezetés, ugyanakkor foglalkozása révén mélyebb összefüggéseiben is képes látni az eseményeket. „Kilenc lánytestvéremmel és három fivéremmel együtt nőttünk fel Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban. Mindig sorban kellett állnunk Ridához, a Pakisztánból származó sofőrünkhöz. Nem volt rossz sofőr, éppen ellenkezőleg. Számomra és kilenc lánytestvérem számára ő jelentette az egyetlen megoldást, ha ki akartunk mozdulni otthonról. Mindig nagy harc volt azért, hogy ki jelentkezik elsőnek az igényével, ha el akartunk menni vásárolni vagy meglátogatni a barátainkat. Emlékszem, volt, hogy órákat ücsörögtünk az autóban arra várva, hogy Rida minden lányt szép sorjában kirakjon ott, ahová az indult. Ahogy az öccseink betöltötték a tizennyolcat, máris bepattanhattak a volán mögé, hogy nagy utazásokat tegyenek a barátaikkal, nekünk meg csak az irigykedés maradt. Ha valahová menni akartam, az volt a trükk, hogy korán reggel kellett megbeszélni Ridával, hogy csak engem fuvarozzon el oda, ahová menni szerettem volna. Akkortájt szoktam rá a kora reggeli ébredésre.

De a világ szerencsére változik. Mostanában lehetünk a szemtanúi annak a történelmi pillanatnak, hogy Szaúd-Arábia is feloldja a nők autóvezetési tilalmát – ezzel egyébként az utolsó ország a világon. Ez számomra és sokmillió szaúdi nő számára egy nagyon hosszú küzdelem végét jelenti. A tilalom feloldásáért folytatott kampány hosszú volt, sokkal hosszabb, mint kellett volna lennie, és sokáig a hagyományos szemléletű vallási vezetők voltak a hangosabbak és erősebbek, akik fenn akarták tartani a fojtogató uralmat a szaúdi nők felett. Azon nők felett, akik sokszor jóval okosabbak és iskolázottabbak, mint ők. Az országom – mely a világ olajkészletének egynegyedét birtokolja – egészen mostanáig e szempontból is hátrányosan megkülönböztette a nőket, és a világon az utolsó ország volt, mely megadta a jogot a nőknek a jogosítvány megszerzésére.”

Autósiskolák hihetetlen nyomás alatt

Az egyik rijadi autósiskolában máris körülbelül 13 ezren jelentkeztek – és ez csak egy iskola a sok közül. Az iskola 45 női oktatója hosszú hónapokra előre be van táblázva. Egy másik autósiskolában az online regisztrációk száma már a tilalom feloldása utáni három nap alatt meghaladta a 165 ezret. A becslések szerint az országban 6 millió nő él – a teljes lakosság 65 százaléka −, így elvben akár ennyi is lehet a jogosítvány megszerzésére jelentkezők száma. Érdekes egyébként, hogy az autóvezetési órák ára nők számára többszöröse a férfi sofőrtanoncoktól kért óradíjnak.

A jogosítványon túl

A nők számára fontos és forradalmi változásnak jó és rossz hozadékai is lehetnek. A női autóvezetők számának ugrásszerű növekedése minden bizonnyal az autókereskedések forgalmának fellendüléséhez is vezet, így a becslések szerint 2030-ra a 26 milliót is elérheti a szaúdi utakon futó autók száma, mely jelenleg 12 millió körül van.

A középületek és az egyetemek környékén speciális parkolási övezeteket alakítottak/alakítanak ki, ahol csak nők tehetik le az autóikat.

A családok számára akár megtakarítást is jelenthet, ha a nők is vezethetnek autót, hiszen eddig havonta körülbelül 250 dolláros tételt tett ki a sofőr fizetése, akinek az volt a dolga, hogy a család nőtagjait ide-oda fuvarozgassa – ez pedig jelentős kiadás volt egy kevésbé tehetős család számára. Mostantól akár az anya is elviheti autóval a gyerekeket iskolába reggelente.

Az autóvezetés jogának megadása egy újabb pici lépés attól a szokástól, hogy korábban a szaúdi nők csak férfi felügyelete mellett léphettek ki otthonról. Ezzel talán a családi erőszak is visszaszorul kissé. A 2016-os bűnügyi jelentésekben 11 ezer olyan eset szerepel (és ez nyilván csak a jéghegy csúcsa), amikor nőt vagy gyereket ért bántalmazás a családban – a verés oka pedig az esetek jelentős részében éppen az volt, hogy a nő engedély nélkül elhagyta az otthonát.

Ugyanakkor a jogosítvány akár a munkaerőpiacon is jobb helyzetbe hozhatja a nőket. Új munkahelyek nyílhatnak meg a nők számára, akik annak ellenére mindössze 22 százalékát teszik ki az aktív munkaerőnek, hogy ma már az egyetemet végzettek nagyobb részben nők és csak kisebb részben férfiak Szaúd-Arábiában.

És a nőknek már nem kell az egész arcot eltakaró nikábot viselniük a jogosítványon szereplő fotókon.

#gender #nemi_diszkrimináció #autóvezetés #jogosítvány

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük