Anyás-Apás · 2022.06.29 05:05 · 6 perc

Három hónapon belül kétszer szülöm meg a kisfiamat

Egy várandós anyuka azzal a kijelentéssel lepte meg a követőit az egyik közösségi oldalon, hogy bár egyszer már megszülte a kisfiát a 24. héten, ezt a „rendes” időben is meg fogja tenni. Lehetséges ez? A kórházas filmeken már láthattunk ilyesmit, de előfordulhat ez a valóságban is?

A válasz igen, hiszen az orvostudomány ma már sok mindenre képes. És ha már szóba került, akkor beszéljünk egy kicsit a spina (ejtsd: szpína) bifidáról, azaz a „hasadt” gerincről vagy gerinchasadékról is.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Egy kismama azt állította, hogy három hónapon belül kétszer fogja világra hozni a fiát, miután az orvosok felvágták a méhét, hogy helyrehozzák a baba gerincét. Pár évtizeddel ezelőtt bizonyára túlságosan gazdag fantáziával vagy kóros hazudozással vádoltuk volna meg azt, aki ilyet mond, manapság azonban ez már valóban lehetséges.

A 23 éves Jaiden Ashlea várandóssága 18. hetében tudta meg, hogy a méhében növekvő babának spina bifidája van – ez egy olyan állapot, amikor a gerinc nyitottsága miatt a gerincvelő egy része szabadon domborodik elő a hát alsó részén. Az orvosok az anya szülővárosában, a floridai Jacksonville-ben azonnal azt tanácsolták a várandós anyának, hogy vetesse el a magzatot, mert a baba úgyis „agyhalottként” jön majd a világra. A szülők azonban ebbe nem nyugodtak bele, keresgélni kezdtek más megoldás után, így találtak rá egy tőlük kétórányi autóútra fekvő kórházra, ahol az orvosok vállalkoztak egy ritka műtétre a születendő babán.

A terhesség 24. hetében sor is került a hatórás műtétre, ahol az orvosok császármetszést hajtottak végre, melynek során a méhen ejtett 5-10 centiméteres bemetszésen keresztül helyrehozták a baba rendellenességet. Ennek során a köldökzsinórt nem vágták át, és valójában a babát sem vették ki a méhből (ennek értelmében a helyzet a szó szoros értelmében nem tekinthető „első” szülésnek). Dolguk végeztével aztán az orvosok annak rendje és módja szerint visszazárták a méh falát, és a pár most a terhesség 27. hetében azt tervezi, hogy körülbelül 10 hét múlva császármetszéssel jön majd világra a kisfiú. Most már végleg.

A műtétet végző kórház magzati sebészetének vezetője elmondta, hogy a műtét jelentősen javítja annak esélyét, hogy a baba később képes lesz normálisan járni, és nem mozgássérültként lesz kénytelen leélni az életét. Ezen kívül az agykárosodás veszélye is nagyban csökken.

„Ez nem gyógymód, a babáknál minden esetben életük hátralévő részében megmarad a spina bifida. De a műtéttel nagyobb az esélye annak, hogy járni tudnak, és sokkal kisebb az esélye annak, hogy agyműtétre lesz szükségük.”

Azt is hangsúlyozta, hogy ez egy viszonylag új kezelési forma, amelyet a kórházban alkalmaznak, és csak a legegészségesebb anyáknak és csecsemőknek ajánlják fel, így koránt sem tekinthető általános gyakorlatnak.

Ashlea a közösségi oldalon így fogalmazott:

„Azért szültem meg a babámat, hogy aztán visszaköltözhessen a méhembe, hogy aztán 11 héttel később ismét megszülhessem.”

Spina bifida vagy hasadt gerinc

A spina bifida egy olyan súlyos állapot, amikor a baba gerince és gerincvelője nem fejlődik ki megfelelően az anyaméhben. A legsúlyosabb esetekben – ezt az orvosok myelomeningokelének (mielomeningokélének) nevezik – a gerincvelő és a környező idegek átnyomódnak a hátcsigolyák csontjain, mielőtt azok bezáródnának. Ashlea kisfia esetében ez volt a helyzet. Az érintettek az idegek károsodása miatt akár műtéti beavatkozás végzése ellenére is lebénulhatnak, vizelet- és széklettartási zavarral, a lábak érzészavarával kénytelenek együtt élni.

A rendellenességet általában a magzati eltérések felismerését célzó terhességi ultrahangvizsgálat során veszik észre. Az esetek többségében a megszületés után az újszülöttet megműtik, hogy lezárják a gerincben lévő nyílást, de még így is visszamaradhatnak jelentős eltérések, melyek megnehezítik a járást, sőt előfordulhat, hogy a baba egyáltalán nem lesz képes járni. Emellett egyéb súlyos tünetek is előfordulhatnak.

Nagyon fontos megjegyezni, hogy a spina bifida is azok közé az úgynevezett velőcső- (vagy más néven idegcső) záródási rendellenességek közé tartozik, melyekről a terhességi vitaminok kapcsán talán már hallottál vagy olvastál. A terhességi multivitaminok egyik legfontosabb összetevője ugyanis a folsav, melynek terhesség előtti és alatti rendszeres szedésével töredékére csökkenthető ezeknek a rendellenességeknek az előfordulása.

Ashlea elmondta, hogyan fogadta a diagnózist:

„Sokkot kaptam. Meg sem tudtam szólalni az orvost hallgatva. Emlékszem, azt mondtam magamban, ez nem lehet igaz, ez velünk nem történhet meg. Egy rémálom volt.” A műtét óta azonban jelentős javulást tapasztalt fia állapotában: „Érzem, hogy sokkal többet mozog a hasamban, sokat rugdos.”

A történet először egy TikTok-videóból került nyilvánosságra, amelyet Ashlea tett közzé az interneten, és amelyet azóta több mint 2,2 millióan néztek meg.

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ezek is érdekelhetnek:

Terhes + vitamin = terhesvitamin

Szedjen-e multivitamint a várandós?

Mennyi vasra van szükségem, ha babát várok?

Kért és kéretlen tanácsok várandósoknak – kinek higgy?

Egy baba, aki kétszer született – a magzati műtétekről

Műtét az anyaméhben

A „csodatévő” doktor kétszer is segített

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük