• Bordás Julianna

Gondolj arra, neked milyen érzés volt! – még egyszer a gyermekverésről

A napokban megosztottam egy régebbi cikket az Anyás-Apás Facebook-oldalán, ami azt feszegette, mi számít gyerekverésnek. Nagyon izgalmas beszélgetés bontakozott ki a poszt alatt, nagyon sokan leírtátok, kinek hol a határ. Ígérem, hogy a poszt alá érkezett kommentekből is összeszedek nemsoká egy csokorra valót, de elsőre álljon itt Julianna véleménye a gyerekverésről.

Engem nagyon megérintettek a sorai és különösen az a gondolata, hogy úgy tudjuk leginkább elkerülni szüleink, nagyszüleink nevelési hibáit, ha mindig eszünkbe jut, mit éreztünk mi magunk gyermekként hasonló helyzetben.

 

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!


Elöljáróban még hadd idézzem az alábbi írás szerzőjét, amikor engedélyt kértem tőle, hogy megoszthassam a gondolatait az oldalon:

„Én alapjában véve nem csináltam semmit, csupán csak tanultam. Tanultam nagyon sok mindenből, ami szembe jött velem. Sokszor a mások történeteiből."

Innen az övé a szó.


Nem rendszeresen, de az én gyerekkoromnak is nevelő eszköze volt testi fenyítés. Igaz, én egyszer nagyon kikaptam, de azon túl mondhatni jelentéktelennek számító pofonokon kívül nem volt más. Mégis annyira megszégyenítőnek, megalázónak éreztem (bár ezt mélyen elrejtettem magamban), hogy megfogadtam, én nem szeretném, hogy az én gyerekem ilyet valaha is át éljen. És valójában sikerült is így felnevelnem őt.


De mégis volt két aprócska történet, amely örökre beleégett a lelkembe.


Az első alkalommal a kb. 2 éves lányom mániája volt, hogy mindent összefirkált fekete ceruzával. Ez hónapokig tartó harc volt, hogy leszoktassam róla. Egyik alkalommal, amikor a dohányzóasztalt készült firkálni, felálltam, odamentem hozzá és imitáltam, hogy ráütök a kezecskéjére. Valójában nem ütöttem meg, csak megérintettem. Aztán leültem, a gyerek meg nézett rám, hogy ezt most mennyire gondoltam komolyan. Majd amikor hiába várta az enyhülést hozó mosolyt az arcomon, hangos sírásba kezdett és azt mondta:

„Az anyukák nem azért vannak, hogy bántsák a gyereküket, hanem azért, hogy szeressék őket.”

Akkor eldöntöttem, hogy soha többé.


Később azonban mégis volt még egy majdnem alkalom. Amikor különváltunk az apukájától, és kezdte valójában felfogni, hogy mit is jelent ez, egyik este dühroham jött rá. Hiába próbáltam akárhogy leállítani, nem sikerült, csak fokozódott a dühe. Akkor felálltam, hogy odalépek hozzá és a fenekére csapok, hogy egyáltalán lásson-halljon végre. De ő a mozdulatomtól megijedt és beszaladt a szobába. Természetesen nem értem el, de utánamentem, akkorra már ő is higgadtabb volt és sikerült végre szót érteni vele. De azon nyomban biztosítottam róla, hogy nem haragszom rá, és nem tartom hibásnak azért, ahogyan viselkedett.


Én azt gondolom, ha el akarjuk kerülni a szüleink, nagyszüleink téves nevelési módszereit, a legjobb, ha arra gondolunk, nekünk milyen érzés volt, amikor megvertek. Mert nem hiszem, hogy valakinek nem maradt a lelkében legmélyen valami negatív érzés ezzel kapcsolatban.


Én szerencsésnek érzem magamat azért is, mert amikor még én készültem az anyaságra rendszeresen mentek a rádióban Ranschburg Jenő kis epizódjai a gyermeknevelésről. Én ezeket úgy szívtam magamba, hogy néha már azt gondoltam, én vagyok a tanár úr útmutatásainak a tökéletes végrehajtója. Nagyon jók voltak ezek a beszélgetések, néha a hallgatók is bekapcsolódtak. Soha nem felejtem el azt az adást, amikor a tanár úr a hallgatókkal élőben vitázott azon, mi számít gyermekverésnek. Bizony akkor még sokan voltak, akik egy-egy pofont, fenékre csapást még nem tartottak bántalmazásnak.


Én minden rosszaságot öleléssel próbáltam leszerelni. És bizony nem mindig akarta engedni, de addig nem engedtem el, míg le nem higgadt... és működött. Na meg persze a halk suttogás, mert arra figyelni kellett, hogy értse, míg a kiabálás inkább felzaklatja a gyereket.


A fenti írás az Anyás-Apás vendégszerzőjének munkája.

Fotó: Adobe Stock


Ezek is érdekelhetnek:

Hivatalos: hatástalan és káros módszer az elfenekelés

Szavazott a parlament: mostantól tilos a gyermekverés

Mit tegyünk, ha rúgkapálva hisztizik a gyerek?


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

0 hozzászólás