![](/site-content/member-images/185.jpg)
Erre figyelj! A sztrók (szélütés, gutaütés) babáknál is előfordulhat!
Ha azt mondom stroke (sztrók), általában egy idős ember jelenik meg a lelki szemeink előtt. Pedig a sztrók már gyermekkorban támadhat, sőt akár egészen pici babáknál is előfordulhat.
![](https://www.anyasapas.hu/content/wp-content/uploads/wix-content/be141b_4a251c3aa4b74e53bad125c857870d14~mv2.jpg)
Az alábbi történetből kiderül egy jel, amire fel kell figyelni. Ami persze nem jelenti egyben azt is, hogy ha ezt látod, akkor a babának biztosan sztrókja van.
Emma a terhessége vége felé magas vérnyomással küzdött, ezért a 37. orvosai úgy döntöttek, hogy megindítják a szülést. Végül sürgősségi császármetszés lett a dologból, amikor kiderült, hogy a baba köldökzsinórja a nyaka köré tekeredett.
„Felsírt, engem pedig varrni kezdtek. A kisfiam és én is jól voltunk. Ekkor még azt hittük, hogy minden rendben van”
– emlékezik Emma.
Eleinte tényleg minden rendben volt. Emma a kezében tartotta kisfiát, az apuka pedig elment, hogy elújságolja a családnak a baba születési adatait. Ám másfél órával később a dolgok rosszabbra fordultak.
„Éppen a karomban tartottam a babát, az anyukám simogatta, és együtt csodáltuk ezt a tökéletes kis teremtményt. De hirtelen rémülten vettem észre, hogy a baba elkékült.”
Közben az apuka is visszaérkezett, majd orvosért rohant.
„Emlékszem, ahogy az orvos bejött, és megvizsgálta a babát az ágyam végén. A kis karjai akkor már csak tehetetlenül lógtak lefelé. Miközben vért vettek tőle, rohamozni kezdett.”
Senki sem tudta, mi történik. Négyszer kellett újraéleszteni a babát, és az orvosok még mindig nem tudták, mi történik.
Kiderült, hogy a baba csecsemőkori agyvérzést szenvedett el.
Mindez 7 évvel ezelőtt történt, egy traumás szülés kapcsán. Az orvosok feltételezése szerint a traumás szülés kapcsán vérrög alakult ki, ami akadályozta az agy vérellátását. A sztrók pontos oka azonban máig nem tisztázott.
Ekler Luca: „A paralimpiai mozgalom segített nekem elfogadni azt, aki vagyok” – a gyermekkori stroke
Az MR-vizsgálat később kimutatta, hogy a baba agyának bal oldala súlyosan károsodott, és bár a kisfiú állapota azóta javult, agyi bénulás, epilepszia, fejlődési elmaradás nehezíti az életét, és bal karját sem tudja rendesen használni. Bár az orvosok azt jósolták, hogy soha nem tanul meg járni, ő rácáfolt erre, sőt iskolába is jár, speciális osztályba.
Az édesanya azóta is képeket oszt meg arról, hogyan nézett ki a kisfia a sztrók idején, hogy felhívja a többi szülő figyelmét a tünetekre.
„Gyakran elgondolkodom azon, mi történt volna, ha éppen akkor nem tartom a karjaimban a kisfiamat. Annyira hálás vagyok, hogy a karjaimban volt, így azonnal észrevettem, hogy elkékült. Bárcsak ne történt volna meg velünk ez a sztróke, de nem tudunk változtatni azon, hogy megtörtént, és ha találkoznál vele, elolvadnál, mert ő a legszebb, legkedvesebb kisfiú a világon. Néha vannak rossz napjaink, de ha csak ránézünk, hálásak vagyunk, hogy ő létezik, és ilyen csodálatos kisfiú.”
Egy sztrókbetegeket segítő jótékonysági szervezet vezetője így beszél a gyermekkori sztrókról:
„Sajnos, bár nagyon ritkán, de a csecsemők már az anyaméhben vagy közvetlenül a születés után is kaphatnak sztrókot. Nem mindig lehet kideríteni az okot; néha vérrög alakulhat ki a méhlepényben, az anyában vagy a babában, és eljuthat a baba agyába, sztrókot okozva. Lehetséges, hogy egyes csecsemők és gyermekek szívproblémák, az anya vagy a baba fertőzése vagy véralvadási rendellenességek miatt nagyobb kockázatnak vannak kitéve. További kutatásokra van szükségünk, hogy kiderítsük, miért következik be sztrók a csecsemőknél, és mit lehet tenni a megelőzésük érdekében.”
Ugyanakkor azt is elmondja, hogy a kisgyermekek agya hihetetlen dolgokra képes:
„A nagyon fiatal gyermekek még fejlődésben vannak, amikor a sztrók lecsap, így a következmények sokszor csak később jelentkeznek. Előfordulhat, hogy a járásfejlődés lassabb, vagy járászavar marad vissza. Az agy fejlődése gyermekkorban és fiatal felnőttkorban is folytatódik, így az érintettek támogatás iránti igénye is változhat az idő múlásával.”
Végül arra kéri a szülőket, ne hibáztassák magukat azért, ha gyermeküknél sztrók fordult elő:
„Néhány szülő megosztja velünk aggodalmát, hogy talán ő hibázott valamit, ezért alakult ki a sztrók. Bár tudjuk, hogy a szülők részéről ez természetes reakció, de mindig igyekszünk megnyugtatni őket, hogy a gyermekkori sztrók szerencsére egy nagyon ritka esemény, az okai nem mindig tisztázottak, de semmi esetre se önmagukat hibáztassák érte.”
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!