Anyás-Apás · 2021.10.23 14:18 · 3 perc

Egyszerű és olcsó módszer, hogy kevesebb korababa szülessen

A kutatók szerint gyakoribb a koraszülés azok között az anyák között, akiket kevés napfény ér. Ezen kívül a fejlődési rendellenességek is ritkábbak a megszületett babáknál, ha az édesanyát a várandóssága alatt, különösen az első trimeszterben kellő mennyiségű napfény érte.

Az összefüggés talán a D-vitaminra vezethető vissza, melynek egyre több kedvező előnyös hatása derül ki.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Az edinburgh-i egyetem most megjelent kutatásában arra a következtetésre jutottak, hogy azon anyák között, akiket várandósságuk alatt a legkevesebb napfényhatás ért, 10 százalékkal nagyobb annak esélye, hogy koraszülött babát hozzanak a világra, szemben azokkal, akiket bőven ért napfény.

Olyan pici volt, hogy a karikagyűrűm volt a karkötője

Ehhez majdnem 400 ezer anya több mint félmillió újszülöttjének adatait elemezték, az összes baba a 24. terhességi hét után született. Fontos megállapítás volt, hogy a korszülések számának csökkentésében kizárólag az első trimeszterbeli napfényhatásnak volt jelentősége, a várandósság későbbi szakaszában már nem. Jelenleg azt tesztelik, hogy a mesterséges „napfénnyel” (szoláriummal) is hasonló eredmény érhető-e el, az ezzel kapcsolatos eredmények azonban egyelőre még nem állnak rendelkezésre.

Minden olyan információ fontos, mely alapján a korszülések száma csökkenthető, hiszen éppen a koraszülés az 5 éves kor előtt csecsemő-, illetve gyermekhalálozás egyik vezető oka. A különféle rendellenességek – tanulási nehézségek, látási és hallási problémák stb. – gyakoribbak azon gyermekek körében, akik túlélik a kezdeti kritikus időszakot.

A kutatók feltételezése szerint az összefüggés talán az úgynevezett nitrogén-monoxid hatására vezethető vissza, mely az erek tágítása révén csökkenti a vérnyomást. A másik tényező a magasabb D-vitamin-szint lehet, mely segíti a még meg sem született baba csontjainak, fogainak, veséjének, szívének és központi idegrendszerének megfelelő fejlődését.

A következő lépés lesz olyan ajánlások kidolgozása, melyek követésével a várandósok maradéktalanul kiaknázhatják a napfény ilyen jellegű előnyeit.

Forrás: The University of Edinburgh

Fotó: Adobe Stock

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

A koraszüléssel kapcsolatos korábbi cikkeket itt találod.

Ezek is érdekelhetnek:

Még csak 29 éves leszek, amikor a gyerekem érettségizni fog

Leszoknál a dohányzásról várandósan, ha fizetnének érte?

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük