• Anyás-Apás

Biztonságos családi bunker helyett életveszélyes háziőrizet

A koronavírus-járványt már szinte minden aspektusból kiveséztük. Van azonban egy olyan szempont, melyről eddig szinte egyetlen szó sem esik. Ez pedig a párkapcsolati erőszak elszaporodása a korlátozó intézkedések közepette. Az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres éppen a napokban hívta fel a figyelmet arra, hogy a kormányoknak a járvány közepette kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a megelőzésre és az áldozatok védelmére.


Mert a párkapcsolati erőszak a kényszerű összezártságban akár végzetes méreteket is ölthet.

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!


A mostani időszak igencsak próbára teszi a családokat, még azokat is, melyek alapesetben, békeidőben jól működnek. Hiszen hosszabb időt vagyunk kénytelenek összezárva tölteni, ami egy idő után még akkor is kényelmetlen lehet, ha egyébként szeretjük egymást. Egy olyan családban pedig, ahol a dolgok eleve nem működnek, ahol akár apróságokon járvány nélkül is azonnal csattan a pofon vagy lendül az ököl, a kijárási korlátozások akár pokollá is tehetik az áldozatok életét.


Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy például a családon belüli erőszak áldozatainak megsegítésére szolgáló telefonvonalak sűrűbben csörögnek, mint máskor. (Bár a mostanában használatos hivatalos megjelölés a jelenségre a párkapcsolati erőszak, ami olyan szempontból jogos is, hogy a jelenség sajnos nem csak hivatalos papírral is megerősített kapcsolatokban, együttélések során létezik, az egyszerűség kedvéért én a továbbiakban a családon belüli erőszak kifejezést fogom használni.) A brit adatok szerint a családi erőszak áldozatainakmegsegítésére szolgáló telefon vonalakon A járványügyi megszorítások bevezetése óta a forgalomnövekedés 25 százalékos, míg például Ausztráliában 75 százalékos emelkedést regisztráltak. Indiában a kijárási korlátozások első hetében kétszeresére emelkedett a családon belüli erőszakos esetek száma, miközben például Franciaországban egyharmadával emelkedett ez a szám.


A briteknél nem egészen három hete vannak életben aki járási korlátozások, de már az első napokban kiderült sajnos, hogy a megszorítások okozta kényszerű összezártság gyorsan tragédiákat szül. Már március 28-án nyilvánosságra került az első ilyen tragédia, amikor is egy önkéntes karanténban lévő dél-walesi házaspár férfi tagja ölte meg 67 éves feleségét. Egy napra rá Yorkshire-ban egész családját, két gyermekét és feleségét ölte meg egy 42 éves férfi, majd magával is végzett. De egyre-másra jelennek meg a sajtóban olyan öngyilkosságok is, melyek hátterében okként jól azonosítható a járvány okozta fenyegetettség keltette szorongás és depresszió, a jövőbe vetett bizalom elvesztése is.

A korlátok, a bizonytalanság könnyen agressziót szül

A statisztikai adatokból jól látszik, hogy a kijárási korlátozások sajnos kedveznek az erőszak elharapódzásának. Hiszen a kényszerű összezártságra még csak rárakódik a munkahely esetleges elvesztése, az anyagi bizonytalanság, és persze az is, hogy ilyenkor mindig könnyebben előkerül az alkohol is. Ennek nyomán fokozódik a szorongás, hiszen mindannyain azt érezzük, hogy bizonytalan a jövő, életünk intézése kicsúszott a kontrollunk alól. És ha ez még mindig nem elég, a családi erőszak elkövetői között szép számmal vannak olyanok, akik különösen erősnek érzik magukat egy olyan helyzetben, amikor azt érzik, hogy áldozatuk a szokásosnal is jobban ki van szolgáltatva nekik, hiszen mostanában végképp nincs hová menekülnie.


A BBC egyik műsorában egy érintett arról beszélt, hogy hónapok óta fizikális és a verbális erőszakot kénytelen elszenvedni párjától, ami a kijárási korlátozások bevezetésével egy csapásra elviselhetetlenné vált.

„Nem sokkal azután, hogy reggel felébred, rendszeresen veszekedést provokál valami jelentéktelen apróságon, és ha vissza merek szólni, akkor máris kapom az ütéseket”

– mesélt egy nő, aki annyira retteg erőszakos párjától, hogy a műsorban sem mert még csak valódi keresztnevén sem szerepelni.

Egy másik áldozat pedig azt mesélte, hogy az egyik ilyen otthoni perpatvar során a szomszédok hiába hívták ki a rendőrséget, mert a rendőrök a járványügyi rendelkezések értelmében nem léphetik át a lakás küszöbét. Így aztán az ajtóban állva feltett kérdésekkel igyekeztek tisztázni, hogy a nő valóban veszélyben van-e.

„Mivel a párom a szomszéd szobában volt, ahol minden szót tökéletesen hallott, természetesen azt hazudtam, hogy nincs szükségem segítségre, és minden tökéletesen rendben van”

– mondta el utóbb.

Nehéz segíteni annak, aki még beszélni sem mer

A helyzetet az sem könnyíti meg, hogy például Londonban a családi erőszak áldozatainak fenntartott anyaotthonok a járványhelyzetre tekintettel ugyancsak bezártak (de a közös térben való meg fertőződéstől való félelmükben sokan egyébként is már korábban önként kiköltöztek ezekből az otthonokból, inkább ismét bevállalva az erőszakos partnerrel való együttélést). Így aztán az ott dolgozó szociális munkások telefonon, „home office” keretében igyekeznek megtenni gondozottjaikért, amit tudnak, de ez nem túl sok.

„Leginkább emailben vagy sms-ben jelentkeznek azok a nők, akik segítségre szorulnak. Telefonon szinte lehetetlen elérni őket, és sokszor csak úgy tudnak beszélni velünk, ha átmennek egy másik helyiségbe vagy kimennek a házból vagy lakásból hogy partnerük ne hallja őket. Amikor végre sikerül valakit elérnem, mindig megkérdezem tőle, hogy biztonságban van-e, illetve van-e valaki rajta kívül a szobában. Ha azt válaszolja, hogy nincs egyedül, vagy valami más miatt felmerül bennem a gyanú, hogy nem tud szabadon beszélni, mindig úgy fogalmazom meg a kérdéseimet, hogy azokra egyszerű igennel vagy nemmel lehessen válaszolni”

– avatott be azokba nehézségekbe egy szociális munkás, aki a járványhelyzetben még a szokásosnál és sokkal nehezebb körülmények között kénytelen végezni a munkáját, és mindenféle trükköt és praktikát be kell vetnie annak érdekében, hogy egyáltalán információkhoz juthasson.


Sokan viccelődnek azzal, hogy mostanában a világ legbiztonságosabb helye a családi bunker, ahová vissza lehet húzódni szeretteinkkel, és aho; együtt, egymást segítve átvészelhetjük ezeket a nehéz időket – még akkor is, ha ez természetesen nem mindig megy súrlódások, viták és kisebb veszekedések nélkül. De nem szabad megfeledkezni azokról sem, akik számára a kijárási korlátozás inkább valamifajta szigorú házi őrizet ez hasonlít, egy erősen traumatizáló környezet, ahonnan a kijárási szigorítások miatt még az a kicsiny esély is elvész a szabadulásra, ami békeidőben talán még megvan.

Vedd észre, ha valaki segítségre szorul!

Foto: Shutterstock

#covid #koronavirus #kijarasi_korlatozas #karanten #csaladi_eroszak #abuzus


A koronavírusról eddig megjelent cikkekért ide kattints!


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Ezek is érdekelhetnek:

Rettegés az ismeretlentől: veszélyes-e a koronavírus a várandósokra?

Félni igen, de rettegni nem kell a koronavírustól

Koronavírus: amit szülőként tudnod kell

Újszülött a legfiatalabb fertőzött – avagy kell-e félniük a várandósoknak a koronavírustól?


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

nekem_szol_logo_final.jpg

© 2020 Anyás-Apás