• Anyás-Apás

Az apának az a dolga, hogy apa legyen, hát nem?

Mostanában egyre többször hallom, hogy a férfi ne „segítsen” a gyerek körül, hiszen neki pont annyira dolga elvégezni a gyerek körüli feladatokat, mint az anyának. Nem kell agyondicsérni a férfiakat azért, mert apaként úgy működnek, ahogyan egy apának kell – mondják a teljes egyenjogúság hívei. Ezen a véleményen van a világhírű színésznő, Keira Knightly is, aki azt mondja, hogy az apák nem bébiszitterek vagy háztartási segédek, akiknek az a dolguk, hogy besegítsenek ebbe-abba, amikor megkérjük őket, hanem teljesen egyenrangúan, kérés nélkül részt kell venniük a gyerek körüli teendőkben, és ezért nem jár nekik semmilyen különösebb dicshimnusz vagy körülajnározás.

Az elv helyes és üdvözlendő, hogy a baba gondozása és a gyerek nevelése nem kizárólag az anya reszortja. Én azonban nem lennék ennyire szigorú és türelmetlen az apákkal, hiszen a gyereknevelés évszázadok, sőt talán évezredek óta női szerepnek számít, ezért a változás sem következik be rögtön egy csapásra csak attól, hogy hangosan és határozottan megfogalmazzuk ebbéli – egyébként jogos – igényünket.

További tartalmakért kattints az Anyavilág főoldalára!


A világhírű színésznő – aki olyan filmekben nyújtott emlékezetes alakítást, mint például a Kódjátszma, az Igazából szerelem vagy Büszkeség vagy balítélet – is azok táborát gyarapítja, akik szerint az apa ugyanolyan szülő, mint mi, anyák vagyunk, nem pedig bébiszitter vagy háztartási kisegítő. Azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, hogy sokak véleményének adott hangot, amikor egy interjúban azt mondta, hogy az apák rengeteg köszönetet és tiszteletet kapnak már azért, ha a legalapvetőbb dolgokat elvégzik a gyerek körül, jóval inkább körülrajongja környezetük őket érte, mint az anyákat, akik alapból és sokkal több időt, munkát és energiát tesznek a gyereknevelésbe.

„Nagyon ritka, hogy az óvoda vagy iskola környékén összefutok pasikkal is, de ha nagyritkán mégis, akkor máris hallom az elragadtatott kiáltásokat: „Jaj de rendes apa, nézd, milyen szépen gondoskodik a gyerekeiről!” Miközben ott vagyunk mi, anyák, sokkal többet, többen és többször, mégse ajnároz bennünket agyon senki azért, mert elvégezzük azt, amit egy szülőnek el kell végeznie”

– fogalmazott az interjúban.


Azt is elmondta, hogy manapság az anyáknak elegük van abból, hogy a társadalom valamifajta hősként tekint azokra az apákra, akik rendszeresen kiveszik a részüket a szülői feladatokból... miközben azt senki szinte észre sem veszi, hogy a dolgok oroszlánrésze továbbra is az anyákra hárul még azokban a családokban is, ahol az apa nem rogy le azonnal a kanapéra egy doboz sörrel, amint hazaérkezik, és nem jelent számára gondot a nadrágpelenka felapplikálása sem a babára.


A kétgyermekes Keira Knithly szerint az embereknek fel kellene már hagyniuk azzal, hogy agyonhájpolják apákat bármilyen apró és egyszerű feladat elvégzéséért, a színésznő szerint éppen itt az ideje, hogy az apáktól is elvárjon a társadalom mindent, amit az anyáktól szülőként elvár. A dolgozó anyák lelkiismeretfurdalásáról is beszélni kellene szerinte, mivel az apák többsége ugyancsak helytáll a munkahelyén is, mégsem kérdezgeti tőlünk folyton senki, hogy nem éreznek-e lelkifurdalást attól, hogy amikor a munkahelyükön vannak, akkor nincsenek a gyerekeikkel.

„Miért nem vonjuk be a férfiakat is ezekbe a beszélgetésekbe? Miért nem várjuk el egy dolgozó apától is, hogy annyit foglalkozzon a gyerekeivel, amennyit a gyerekek anyja foglalkozik? Miért feltételezzük azt, hogy ők nem éreznek és nem is kell érezniük lelkiismeretfurdalást azért, mert a munkájuk miatt nem töltenek elegendő időt a gyermekeikkel?”

– sorakoztatja a kérdéseket a színésznő. Szerinte a nőket túl sokat kérdezgetik arról, hogyan boldogulnak, illetve hogyan tudják összeegyeztetni a hivatásukat a családdal, miközben soha senkinek nem jut eszébe feltenni ugyanezeket a kérdéseket az apáknak is.


Az interjú kapcsán más ismert személyiségek is megszólaltak a témában, Jenny Mollen színésznő például azt emelte ki, hogy miközben a nők felé társadalmi elvárás, hogy szerető és védelmező szerepet töltsenek be a családban, addig díszkitüntetéseket adnának a férfiaknak csak azért, mert hétvégén másfél órára hajlandóak egyedül maradni a gyerekkel. És különösen nagy hőstettnek számít ez, ha ugyanezt olyan időpontban teszik, amikor a tévében focimeccset közvetítenek.


Ez egy szociológus professzor így fogalmazta meg a tudomány nyelvén:

„Az apák nem „segítők”, mivel a családban nincs olyan, hogy a „te munkád” meg az „én munkám”. Itt az ideje, hogy egészen másként kezdjünk el beszélgetni ezekről a dolgokról.”

Jogos igény, de nem megy egyik pillanatról a másikra

Az igény jogos, de évszázados, sőt évezredes mintákat, szokásokat, hagyományokat, attitűdöket nem lehet egy csapásra lebontani csak azzal, hogy elég sokszor, elég hangosan és elég artikuláltan megfogalmazzuk az ez iránti igényt. Gondoljunk arra, hogy az évezredek folyamán a család körüli feladatok ellátása, ezen belül is kiemelten a gyerekek gondozása és nevelése a nők feladata volt – és sok társadalomban még ma is az. A helyzet talán akkor kezdett gyökeresen megváltozni, amikor a nők is tanulhattak, illetve vállalhattak munkát – és ha belegondolunk, ez nem is volt annyira rég, hiszen az emberiség történelmében mit számít az pár száz év?


Pedig éppen mostanában értékelődött fel különösen a gyerekek életében a szülői jelenlét. Gondoljunk csak arra, hogy még akár pár tíz évvel ezelőtt is mennyivel könnyebben és nyugodtabban elengedték a szülők a gyerekeket, illetve hagyták őket egyedül otthon már viszonylag fiatal korban is.


Talán a szülői felelősségünket is erősebbnek érezzük. Erről így ír Bajnokné Vincza Orsolya „Az anyaszerep változásai – Miben más ma szülőnek lenni?” című értekezésében:

„Talán a szakirodalom hatására a szülői felelősségtudat nagyobb lett. Felelősnek érezzük magunkat azért, hogy a gyerekünk mivé válik, hogy jól tanul vagy nem, kamatoztatja-e a talentumait, vagy esetleg a figyelmünk hiánya miatt kiaknázatlanul vész el benne a tehetség. Magunkat okoljuk, ha csalódás éri vagy szorong. Sok (elsősorban értelmiségi) szülőre jellemző, hogy a lehető leginkább saját kezükben akarják tartani a gyermekük társaságát és idejét: minél később menjen óvodába a gyerek, ne maradjon napközis, ehelyett viszik különóráról különórára. Ez persze sok szülői odafigyelést igényel. Sőt, mivel a közeli iskola sokszor nem megfelelő és egyedül utazni sokan nem engedik a gyerekeiket (mert a mai világ „veszélyes”), ezért már a puszta iskolába járás (vivés) is komoly logisztikát és energiát igényel a szülőktől.”

A feladat tehát hatalmas, jogos elvárás az anyák részéről, hogy ebből az apák is kivegyék a részüket. De szerintem nem dől össze a világ, ha az apák ebbéli igyekezetét észrevesszük, méltányoljuk, dicsérjük. Legalább eleinte...


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ezek is érdekelhetnek:

Bárcsak sose szültem volna gyereket!

Szülői pánik: mit eszik a gyerek?

Csak mert anya vagyok, nem kötelező szeretnem a gyerekeket!

A miniszterelnök nem cserél kakis pelenkát

Hivatalos: hatástalan és káros módszer az elfenekelés


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

nekem_szol_logo_final.jpg

© 2019 Anyás-Apás