„Azért iszom, hogy el tudjam viselni a saját gyerekeimet”
Többször írtam már én is arról, mennyire káros jelenség az, amikor anyabloggerek tökéletes világot hazudnak az Instagramra feltöltött agyonfilterezett fotóikkal, azt sugallva, mindenki rossz anya, akinél nem 0-24-ben csilivili a lakás, és nem jól fésültek a gyerekek minden pillanatban. Az már csak bónusz, ha valaki influencerként mosolyogva a mosópor mögül, ebből még busás bevételt is kovácsol magának.
De – mint ahogyan semmilyen véglet sem, úgy – az sem jó irány, ha azt sugalljuk, hogy az anyaság valódi arca az, hogy állandóan szalad a lakás, és anyának lenni másból sem áll, csak lemondásból, önfeladásból tökéletlenségből és kinyúlt macinadrágból.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Ráadásul vannak anyák, akik ezt a kettőt mesteri módon ötvözik is. Így tesz például az az – egyébként erősen ellentmondásos reakciókat kiváltó – hétgyerekes ausztrál anya, bizonyos Constance Hall is, aki sokmilliós brandet épített az anyaság „nem-annyira-szép” arcának propagálására, melynek keretében büszkén hirdeti például, hogy borozgatással vezeti le azt az érzést, hogy a „gyerekeim az őrületbe kergetnek”. Hogy akkor minek neki hét gyerek? Hátha a történet végére erre a kérdésre is választ kapunk. Vagy nem.
Constance Hall közösségi oldalakra posztolt dolgai mind azt hirdetik, hogy ő bizony az általánosan elfogadott normákkal tudatosan szembe menve „neveli” a gyerekeit, például megengedi nekik, hogy kézzel egyenek, szabadon engedi tombolni őket a szupermarketben, és nem muszáj este fürdeni sem, ha nem akarnak. „Ez egy modern család, és blogom erről szól” – magyarázta nemrégiben egy tévéműsorban, hiszen a posztjaival elérte, amit akart: a figyelem középpontjába kerülni. És rögtön egy feminista szállal meg is magyarázza, miért veszi ennyire lazán a gyereknevelést és az egyéb otthoni teendőket:
„Mi, nők egyenlő jogokat harcoltunk ki a munkahelyeken, a házimunka 90 százaléka mégis még mindig ránk hárul. Vagyis mit értünk el a nagy harcunkkal? Csak annyit, hogy még jobban elfáradunk estére. ”
A blogger mára meglehetősen nagy elismertséget szerzett a követői körében a fenti szemléletet közvetítő posztjaival, amivel élesen szembe megy a rivális anyabloggerek által közvetített képpel, akik inkább a valósnál szebbnek igyekeznek bemutatni az életüket. Ő ehelyett a nyers őszinteség és a durva átláthatóság pártján áll. Elismeri például, hogy este pontosan 7 óra 30 perckor kiesik a kezéből minden, amivel addig igyekezett megfelelni az anyai teendőinek (bár a médiában róla olvasható infók alapján este fél nyolcig sem nagyon töri össze magát), és megkezdi azt az énidőt, amire szerinte nagyon nagy szüksége van.
A Constance Hall által sugallt képről persze mindenki azt gondol, amit akar. Azt én is többször leírtam, hogy káros az a nyomás, amit az agyonfilterezett, agyonsuvickolt élet hamis képe az anyákra rak a közösségi oldalakon, mely azt sugallja számukra, hogy ha náluk nem áll élén minden minden pillanatban, adódnak nehézségek az életben, és szülőnek lenni nem csak móka és kacagás, akkor ők csinálnak valamit rosszul. De számomra ez a másik véglet is pont annyira hamis és ártalmas. Az pedig – egészséges határok között – nem baj, sőt inkább előremutató, ha bárki, aki bármilyen formában megnyilvánul a neten, nem csak a rideg valóságot mutatja be (sokszor tudatosan eltúlozva a tényeket, némi plusz kattintás reményében), hanem arról is beszél, akár még a többi anyának is, hogy mi lenne az a reális cél, ahol még nem tart ugyan, de ahová nagyon szeretne eljutni. És hogy a pohár mindig inkább félig tele van.
Ráadásul mindezt egy kis feminista szósszal is nyakon önteni, ugyan, hagyjuk már...
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!