• Anyás-Apás

A szülés nyers és gyönyörű valósága – fotókon

Egy többmilliós követőtáborra rendelkező influenszer fotósorozatban adta hírül követőinek, hogyan adott életet kisfiának lakása nappalijában. A nagy esemény a férj és a nagyobbik gyerek is végignézte.

Bár az influenszerek köztudottan mindent megtesznek népszerűségük növelésére, ez most nem tervezett esemény volt. A kisfiú egyszerűen hamarább és gyorsabban érkezett, mint várták.

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!


Nem tudom, nálunk mennyire cseng ismerősnek a netezők fülének Emily Skye neve Megvallom, én még életemben nem hallottam róla, ami valószínűleg az én hibám, hiszen egyébként két és fél millió követővel büszkélkedhet a főként fitnesz témákban nyomuló influenszer. De most nem emiatt gondoltam írni róla, hanem a különleges szülésfotók miatt, amit megosztott a követőivel.


Az Anyás-Apás szüléssel foglalkozó cikkeiért ide kattints!


A 35 éves anya éppen második gyermekét várta, amikor a baba a kiírt időpont előtt három héttel jelezte, hogy nem akar tovább várni. Így történt, hogy a kis Isaac a család nappalijában jött a világra a mentősök segítségével, mert már a kórházba indulásra sem volt elég idő. A szülésnek szemtanúja volt a férj, Declan és a nagyobb gyerek, Mia is.

Nos, erről az eseményről készült fotókat posztolta az Instagramra Emily ezzel a szöveggel:

„Na, EZ az, amire nem számítottunk! A pici Isaac nem tudott tovább várni azzal, hogy megérkezzen közénk!! Hamarosan megosztom veletek a szülésem történetét! Készüljetek fel rá, hogy a maga vad szépségében fogjátok látni a dolgot!”

Természetesen szinte azonnal elárasztották Emilyt a gratuláló hozzászólások. A legtöbben amiatt éltették, hogy „hihetetlenül bátor” azért, hogy meg meri mutatni a maga „nyers valóságában” a saját szülését.

„Ez a legnyersebb és legőszintébb bemutatása az anyaságnak. Köszönöm, hogy bennünket is beavattál!”

– írta valaki.

„Gratulálok! Szuperhős vagy! Megkönnyeztem a fotókat. Soha nem hittem volna, hogy ez megtörténik, de hihetetlenül boldog vagyok, hogy mindketten biztonságban vagytok. Egészen elképesztő történet”

– ezt Claire Holt színésznő kommentelte a poszthoz.

Emily egyébként a gyermekvárásról is gyönyörűen fogalmazott korábban:

„Amikor azt tervezitek, hogy gyermeketek lesz, akkor minden gondolatodat ennek rendeled alá, minden hónapban azt hiszed, hogy na, most biztosan sikerült. Aztán eljutsz oda, hogy „na ez sem fog soha összejönni”, és amikor mégis, akkor az nagy meglepetés, egy csodálatos meglepetés.”

Ugyanakkor azt sem hallgatta el, hogy a várandósság nem csak napfény és szivárvány, akadnak benne hullámhegyek és hullámvölgyek bőven – ezekről is őszintén beszélt posztjaiban.


És természetesen influenszerként sem csak móka és kacagás egy várandósságot végig élni, hiszen őt is megtalálták a trollok. Februárban például azért bírálták, mert várandósan volt képe munkaügyben New Yorkba utazni, de amiatt is védekezésre kényszerült, hogy nagyobbik gyermekét, Miát miért hagyta otthon. De megosztotta követőivel azokat a nagyon durva kommenteket is, melyek írói azt kívánták, hogy essen valami baja a még meg sem született babának. Ehhez csak annyi megjegyzést fűzött, hogy fontos, hogy „meglássa a fényt” a negatív életérzést sugalló emberek megnyilvánulásai mögött is.

„Ha nem tudsz kedvesen és támogatóan megnyilvánulni, akkor inkább maradj csendben – írta. – Ez nem jelenti azt, hogy nem írhatsz építő kritikát, de nem mindegy, milyen stílusban teszed, hiszen éppen ez a különbség a kritika és a bántás között. BÁNTASZ vagy SEGÍTESZ – a te döntésed.”

Nézegess szép és szokatlan szülésfotókat! Kattints a galériára!

Fotók: news.com.au

#szules #szulesfotok #influenszer #influencer #rohamos_szules #rohamszules #otthonszules


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Ezek is érdekelhetnek:

A kislányom is mellettem volt a szülőkádban

Az igazi hősök kórházban szülnek 1. rész

Az igazi hősök kórházban szülnek 2. rész


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

© 2019 Anyás-Apás