• Anyás-Apás

Így születik a baba egy százzal robogó autóban – videóval

A lenti videót egy apa posztolta a Facebookra, és máris több millióan látták. A pár negyedik gyermeke a kórház felé robogó autóban született meg, miközben az apa vezetett, a három nagyobb testvér pedig a hátsó ülésről figyelte a fejleményeket. Ki-ki életkora és vérmérséklete szerint: a kisebbek kétségbeesetten sírtak, a legnagyobb gyerek viszont elejétől végéig videóra rögzítette a történteket.


De mi is az a rohamos szülés? És jó-e az, ha villámgyorsan érkezik a baba?

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!


A nevadai házaspár csak egy sima terhesgondozói vizitre indult a kórházba, ám menet közben megindult a szülés. Én magam szájtátva néztem, ahogy az apának eszébe sem jutott – vagy nem volt lehetősége? – félrehúzódni és megállni, hanem fél kézzel a kormányt tartva, másik kezével segíteni próbálva a feleségének robogott a sztrádán.

Az alábbi videó egyeseknek felkavaró lehet. Kérlek, hogy ennek tudatában kattints – vagy ne kattints – a videóra!



A három nagyobb gyerek a hátsó ülésről figyelte a fejleményeket. A kislánynak előbb csak csendben potyogtak a könnyei, majd a két kisebb torka szakadtából bömbölni kezdett. A legnagyobb, mindössze 10 éves fiúcska azonban tiszteletre méltó higgadtsággal végig rögzítette az eseményeket, így azt a pillanatot is megörökítette, amikor a kishúga az édesanyja kezébe csusszant, még mielőtt beérhettek volna a kórházba.

A család azóta teljes létszámban otthon van. A közösségi oldalakra feltöltött videójukat már több millióan látták, és azt tervezik, hogy a hirtelen jött népszerűségből befolyt pénzből egy akkora autót vesznek, amibe befér a mindössze pár perc leforgása alatt 6 fősre bővült család – és persze a kutya is.

Nem egyedülálló eset egyébként, hogy ilyen gyorsan megszületik a baba, inkább az a kuriózum, hogy ezt videóra is sikerül rögzíteni. A magyar ajtóban is időről-időre felröppennek olyan esetek, amikor a hirtelen megindult szülés miatt bajba került családot a rendőrök megkülönböztető jelzést használva segítették minél gyorsabban kórházba jutni.


Mikor rohamos a szülés?

Rohamos szülésről akkor beszélünk, ha első szülésnél két óránál, többedik szülésnél egy óránál több idő nem telik el a vajúdás megindulása és a baba megszületése között. Egészen pontosan senki nem tudja, milyen tényezők vezetnek oda, hogy a szülés tempója ennyire felgyorsul. Szerepet tulajdonítanak benne genetikai tényezőknek, kötőszöveti gyengeségnek stb., de a pontos ok nem ismert – és valószínűleg egyébként is többtényezős a dolog. Azt mondják, hogy többedik szülésnél nagyobb az esély a rohamos szülésre, mint az első szülésnél. Az is biztosnak látszik, hogy nem ismétlődő jelenségről van szó, azaz ha valakinél már fordult elő rohamos szülés, egyáltalán nem biztos, hogy későbbi szüléseknél is hasonlóképpen jár.

Bár csábítónak tűnhet, hogy a rohamos szülés több órányi vajúdást és fájdalmat vált ki, a rohamszülés nem optimális sem a mama, sem a baba számára. A természet jól találta ki, hogy a vajúdás során fokozatosan tágul a szülőcsatorna, és van ideje átrendeződni az anyai szöveteknek és a baba fejének is ahhoz, hogy mindkét fél a lehető legkisebb traumával megússza, ahogy a baba átverekszi magát a saját testéhez képest viszonylag szűk szülőcsatornán. (Éppen ez utóbbiról szól egyébként a következő írás az Anyavilágon fantasztikus fotókkal, ha érdekel, nézz vissza estefelé.) Ha viszont erre nincs idő, nagyobb az esély a sérülésre – akár gátrepedésre, akár a baba sérülésére.

Ez esetben szerencsére semmi ilyen nem történt, hepiend.

#rohamos_szülés #rohamszülés


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

© 2019 Anyás-Apás