top of page
  • Anyás-Apás

A párom tényleg megváltozott, vagy csak én reagálom túl a dolgokat terhesként?

A babavárás kilenc hónapja sok mindent átrendezhet egy pár életében, és ez így is van rendjén, hiszen a baba megszületése után már semmi sem lesz ugyanaz, mint előtte. Ez idő alatt problémák elsimulhatnak, más problémák felnagyítódhatnak. Sokszor magunk is nehezen jutunk dűlőre magunkkal: vajon mi lettünk túlérzékenyek, reagáljuk túl a dolgokat (azok a fránya hormonok ugye, mindent rájuk lehet fogni...). Vagy tényleg az van, hogy feltűnnek furcsaságok, melyek korábban nem, esetleg a párunk viselkedése változott meg?

Előbb egy személyes történet a Redditről, utána néhány vélemény, tapasztalat.

 

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!


„Őszinte válaszokra lennék kíváncsi, mert kezdem lelkileg nehezen viselni a dolgokat, és nem tudom, mennyire van alapja.
Nyilván, mint sokan, nem szeretek gyenge lenni, nem szeretem, ha helyettem csinálnak meg „óvásból” dolgokat, amit én is meg tudok. Nem szeretem, ha kivételeznek velem, és ez nyilván terhesség alatt sem változott. Senkitől nem várom el, és igazából nem is szeretném, hogy másképp kezeljen most, egyedül egy kicsit a páromtól. Elvégre ezt ketten vállaltuk, neki is érdeke, hogy minden rendben menjen.
Viszont így félidőnél járva már kezdem nagyon rosszul viselni a passzív-agresszív célozgatásait arra utalóan, hogy az állapotom miatt ne érezzem magam kiváltságosnak. Emberek előtt túltolja és kb. úgy bánik velem, mintha egy fogyatékos kisgyerek lennék, aki egy pocsolyán is képtelen átlépni anélkül, hogy rászólnának, hogy vigyázzon. Itthon meg csak egyértelműen érezteti sokszor, hogy ne próbáljam a terhességet felhasználni.
Ilyen volt például, amikor jeleztem neki, hogy fázom, nézze már meg a konyhában a radiátort, mert szerintem nincs felkapcsolva. Erre kijelentette, hogy nem hideg van, csak terhes vagyok. Mondom akkor csak vegyük vissza 23 fokra a fűtést, mert az nekem kellemes volt, de megint lement 22-re. Igen, mert neki meg melege volt (bár én voltam otthon egész nap home office-ban), és ne vegyem vissza 23 fokra, mert így oké, hogy én fázom, de akkor meg neki lesz melege. Tudom, hogy bagatell dolog, de ez nekem pont olyan dolog volt, ahol jólesett volna, ha inkább azt mondja „jól van, akkor vegyük fel, inkább nekem legyen melegem, mint te fázz”. Meg ehhez hasonló kisebb-nagyobb figyelmességek (jelen esetben úgy érzem figyelmetlenségek) voltak az elmúlt időszakokban, csak most ez a legfrissebb.
Szerintetek mi az a kivételezés, ami ilyen helyzetben elvárható? Elvárható-e egyáltalán, jogosnak mondható-e ilyenen kiakadni, vagy inkább magamban rendezzem le a dolgokat? Veletek szemben mennyire változott meg a párotok viselkedése terhesség alatt?
Bocsánat a hosszú posztért és picsogásért, de kicsit úgy érzem, ki kellett magamból írni.”
Az első kommentelő – teljesen logikusan – arra kérdezett rá, hogy ezek a dolgok csak most jöttek elő, vagy a posztíró párja korábban is így viselkedett.
„Eddig nem tűnt fel. Nem tudom, hogy ő változott-e meg a terhesség miatt, vagy az én elvárásaim lettek mások. De egy kicsit úgy érzem, mintha „féltékeny” lenne. Mintha gyerekesen durcizna azért, mert most rajtam kellene, hogy legyen a figyelem, és olyan „csakazértse” módon viselkedik. De azért is írtam ki, mert lehet én reagálom túl, és magamban kell ezt lerendezni, nem konfrontálódni.”

A történet sok kommentelőben előhozta a saját tapasztalatokat, egy kis szemezgetés ezekből:

„Nálunk nagyon figyelmes volt, egy szavam nem lehet! Bármit kértem, segített. Többször elmondta, hogy nagyon kemény, amit végigcsinálunk ilyenkor, és hogy minden anya egy csoda, hogy ezt így bírja és csinálja. Látta, hogy mennyire rosszul, ezért napközben, amikor tudtam pihenni, akkor vitte a háztartást. Azt gondolom, hogy alapvetően illene egy fokkal figyelmesebbnek lennie, de nyilván neki is vannak igényei. Probáljatok az arany középútra törekedni.”

Van, ahol azon múlik, milyen lábbal kel fel aznap:

„Nálunk is attól függ, milyen napja van. Megfáztam, napközben ment a tea meg az ölelgetés, prémium gondoskodás. Ma reggel azzal kezdtük, hogy figyeljek „magamra”, mert szeretne elférni az ágyon... Nem tudom, hogy a betegség, a front vagy mi, de tegnap éjszaka konkrétan azt hittem, hogy kiszakad belőlem a gyerek, úgyhogy valóban egy párnavárban aludtam és biztosan sokat ficeregtem is. Megjegyzem, nálunk ő előtte is ilyen volt. Ha rájön az 5 perc, olyan, mint egy rossz óvodás. A kedvenc példám erre, hogy a konyha
felújítás közepén úgy döntött, hogy ő belefáradt, úgyhogy nekem kellett glettelni, festeni és csinálni mindent, mert... elfáradt és leszarta. Ami változni fog – és ezt próbálom vele is éreztetni –, hogy nem a gyerekem, és eddig talán volt erőm áthidalni a dolgot, ezután nem lesz. Persze ezt kedvesen, aranyosan, nem ilyen támadóan.”

Van, ahol semmi nem változott:

„Nálunk ilyen szempontból minden olyan, mint terhesség előtt. Ha fázom, és ő kényelmes benti viseletben van, tehát nadrág, póló, akkor tudom, hogy az én gépezetemmel van a baj 22 fokban, szóval felveszek egy pulcsit meg egy vastagabb zoknit. Nem kezel virágszálként, de ha kérem, örömmel segít. A házimunkát is úgy osztjuk meg, mint eddig.”

Van, aki szerint most kell megbeszélni a dolgot, mert különben a baba megszületése után még nehezebbre fordulhat a helyzet:

„Ha most úgy érzi, hogy rád a terhességed miatt több figyelem hárul, akkor a helyzet még durvább lesz, miután a baba megszületett. Kelleni fog neked a segítség, az odafigyelés. Az első néhány hónap extrém nehéz időszak egy friss gyermekes pár életében. Apukának meg kell szoknia, hogy nem ő van már a középpontban, meg kell értenie és tapasztalnia, hogy neked mennyire fárasztó lesz otthon lenni a babával, és hogy hiába dolgozott egész nap, otthon is ki kell vennie a részét mindenből. Nagyon sok konfliktus alakul ki az ilyen apró dolgokból, egymás mellett elbeszélésekből. Szerintem még most beszéljétek át, amik bennetek vannak, és fektessétek le az elvárásokat, hogy ki mit és hogy szeretne csinálni a baba mellett. Nálunk még most, a harmadik babánál is előfordul, hogy kommunikálni kell erről, mert a férjem hajlamos belekényelmesedni a dolgokba és rám hagyni a terhek többségét. Ilyenkor helyre kell tenni benne a dolgokat. Mindig mondd ki neki, ami éppen rosszul esik, mert hidd el, a férfiak maguktól nemigen jönnek rá, mit várunk tőlük.”

Nálatok ez hogy van/volt?


Forrás: Reddit

Fotó: Freepik


Ezek is érdekelhetnek:

Itthonról dolgozom, de nem vagyok bébiszitter!

Az apának az a dolga, hogy apa legyen, hát nem?

Apa az, aki megjavítja az összetört kislányszívet

Kinek a döntése az abortusz? A nőé, a férfié vagy mindkettőjüké?


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

0 hozzászólás
bottom of page