• Anyás-Apás

A baba, aki most 27 éves, és csak 18 hónappal fiatalabb az édesanyjánál

Molly idén október 26-án született, most 27 éves, és mindössze 18 hónappal fiatalabb az édesanyjánál. Azt mondod, ez lehetetlen? Úgy tűnik, az orvostudomány előtt ma már semmi sem lehetetlen.

Lombikkezelésről, embiófagyasztásról, papokról és ilyenekről... és a történet végén megtalálod az összes cikk linkjét, ami eddig megjelent az Anyás-Apáson a meddőség témájában.

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!


Gyerekkorom olvasmányélménye volt egy regény, amiből ma már nem sokra emlékszem, csak arra, hogy embereket hibernáltak, aztán pár évtized vagy évszázad múlva „felébresztették” őket. Ez persze még ma is csak tudományos-fantasztikum világába tartozik, mégis ez jutott most eszembe, amikor egy olyan babáról olvastam, aki nem egészen 2 hónapja született, de máris 27 éves, így nem sokkal fiatalabb, mint 29 éves édesanyja. Kicsit olyan ez, mint azok a trükkös fejtörők kacifántos rokoni kapcsolatokról, hogy hogy lehet valaki apja és nagyapja is gyereknek és hasonlók. Azzal a különbséggel, hogy ezt a „feladvány” az élet írta, a feladvány „megfejtését” pedig Mollynak hívják.


Egészen pontosan Molly Everette Gibsonnak, aki október 26-án érkezett közénk, mégpedig nem is mindennapi előzmények után. Még 1992-ben történt, hogy egy meddőségi központban embriókat fagyasztottak le abból a célból, hogy később valamikor egy meddő párnak adjanak reményt arra, hogy gyermekük legyen. Ezzel egy időben valahol éppen egyéves születésnapját ünnepelte egy Tina nevű kislány. Nagyon sok időnek, majdnem 28 évnek kellett letelnie, hogy az egyik lefagyasztott embrió és Tina élete összekapcsolódjon.

Tina és párja ugyanis gyermeket szerettek volna, ez azonban természetes úton nem sikerült. Ezért idén februárban az egyik lefagyasztott embriót beültették a méhébe, majd zavartalan várandósság után, október 26-án 3000 grammal megérkezett Molly. Ezzel Molly lett a rekorder mint a legrégebben lefagyasztott embrióból egészségesen világra jött baba. Molly egyébként nem az első baba a családban. Nővére, Emma 2017-ben született, teljesen hasonló történettel. A megszületésével Molly egyébként a legrégebben lefagyasztott embrióból világra jött baba címet is elhódította Emmától, aki eddig 24 évvel tartotta a rekordot. És ha valaki gyorsan visszaszámol, akkor további „véletlen” egybeesések is felmerülhetnek a fejében. Igen, Molly és Emma biológiailag is testvérek, hiszen mindkettejük ugyanazon nő petesejtjeiből fogant, és a biológiai apa személyes is azonos volt mindkettejük esetében, tehát genetikai állományuk ugyanattól a nőtől és férfitól származik.


Mi ez, ha nem az orvostudomány csodája, remény a meddő pároknak arra, hogy ma már nincs lehetetlen?


A „fagyasztott” is ugyanolyan jó, mint a „friss”

A fagyasztott embriók beültetését egyre gyakrabban alkalmazzák a meddőségi kezelések során. Természetes kérdés, ami ezt hallva mindenkiben felmerül, hogy a fagyasztás – különösen az olyan extrém hosszú, csaknem három évtizedes fagyasztás – során nem károsodik-e a pici embrió, nem csökken-e a sikeres terhesség esélye, ha az orvosok nem friss petesejtet, hanem fagyasztott embriót ültetnek be, illetve nem nagyobb-e a fejlődési rendellenességek kockázata.


Kvíz: Amikor nem jön a várva-várt baba - igaz vagy sem a meddőségről?


Erre vonatkozóan természetesen több kutatást is végeztek. Ausztrál és vietnámi kutatók például arról számoltak be, hogy szinte ugyanolyanok, sőt még akár nagyobbak is a sikeres terhesség esélyei azoknál a nőknél, akiknél a lombikbébi-kezelés nem frissen leszívott petesejtekkel, hanem lefagyasztott embrióval történik. Az Adelaide Egyetemen dolgozó Lan Vung 800 olyan meddő nő esetét elemezte, akik polycystás ovárium szindróma miatt nem tudtak teherbe esni. Fagyasztottembrió beültetésekor a nők 36 százaléka, míg frissen leszívott petesejt felhasználásakor 35 százalékuk esett teherbe. Az élve szülések aránya is hasonló volt: 34 százalék, illetve 32 százalék.

„A fagyasztottembrió-technika egyre nagyobb népszerűségre tesz szert a meddőségi klinikákon világszerte, ezért tart érdeklődésre számot a kutatásunk a meddőségi szakemberek és a gyermekre vágyó párok körében egyaránt”

– írták a szerzők.


A katolikus egyház ferde szemmel nézi a fagyibabákat

Nem mindenki tartja azonban a tudomány csodájának, hogy fagyasztott embriókból gyermekáldás legyen. A katolikus egyház például határozottan az embriófagyasztás ellen foglal állást A legfontosabb indokuk, hogy a „fel nem használt” embriókat megsemmisítik, ami sérti az élet szentségét és az emberi méltóságot. Bár hivatalos álláspontjuk tudomásom szerint nincs, de a fentin kívül több okot is felhoznak arra, miért „erkölcstelen” az eljárás.


Miért?


Például azért, mert az egyház tanítása szerint a nőnek csak a férjétől erkölcsös teherbe esnie. Egyedülálló nő meg eleve ne is akarjon ilyesmit szerintük, mert a gyermeknek joga van ahhoz, hogy apa és anya nevelje fel.

Határozott tiltást nem fogalmaznak meg, többnyire az érintettek lelkiismeretére bízzák a döntést. Ami szintén nem kevés.


Mit lehet erre mondani? A technika már adott, a gondolkodáson még van mit alakítani.

Isten hozott ezen a világon, kicsi Molly!

Fotó: Haleigh Crabtree Photography


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Ezek is érdekelhetnek:

Eső után szivárvány – a meddőséggel nem vagy egyedül!

Saját spermáját adta a meddőségi doktor Gyerek és unoka ugyanabból az anyaméhből

Ajándékba kapott anyaméh, ajándékba kapott anyaság

Ezért ne kérdezd, mikor jön a baba!

20 téma, amiről inkább nem beszélünk

Meddőnek nyilvánítva, tíz gyerekkel – a PCOS-ről


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!


© 2021 Anyás-Apás