top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

Meddőnek nyilvánítva, tíz gyerekkel – a PCOS-ről

A 42 éves nőnek 24 évvel ezelőtt azt jósolták az orvosok, hogy ne is álmodjon gyerekről. Két évvel később azonban rosszul érezte magát, és kiderült, hogy panaszait az okozza, hogy gyermeket vár. Azóta már tíz gyerek népesíti be a házat.


A policisztás ovárium szindrómáról.

 

A 42 éves Emma Gale egy kenti kisvárosban él Angliában. Tizennyolc éves volt, amikor az orvosok policisztás ovárium szindrómát (PCOS) diagnosztizáltak nála, és azt mondták neki, hogy soha nem lehet gyermeke, vagy legalábbis komoly nehézségekkel kell szembenéznie, ha később gyermeket szeretne. Elmagyarázták neki, hogy a teherbeesési nehézségeket az okozza, hogy olyan kóros hormonszintek vannak jelen a szervezetében, melyek megakadályozzák már a peteérést is. Éppen ezért azt tanácsolták neki, hogy jobb, ha eleve az örökbefogadáson gondolkodnak, és ezzel a tudattal vágott is bele öt évvel idősebb férjével a közös életbe. Két évre rá azonban rosszul érezte magát, ahogy ő fogalmaz: „Annyira beteg voltam, hogy fel sem tudtam állni.” A kórházban kiderült, hogy két hónapos várandós – volt is nagy öröm!


Ugyanakkor arra is figyelmeztették az orvosok, hogy PCOS-e miatt nagyobb a kockázata a vetélésnek és más terhességi szövődményeknek, például a koraszülésnek. A kedvezőtlen jóslatok szerencsére nem váltak be, olyannyira, hogy az első várandósságot még kilenc követte, így mára a házaspár már tíz gyermeket nevel.

„Amikor először meghallottam, hogy gyermeket várok, az egész világ megfordult velem, és tudtam, hogy mostantól minden megváltozik az életünkben. Akkor elhatároztuk, hogy sok gyerekünk lesz, és ezt a tervünket szerencsére tökéletesen megtudtuk valósítani” – emlékszik vissza a kezdeti időkre a most már 10 gyermekes édesanya.

A policisztás ovárium szindrómáról (PCOS)

A PCOS viszonylag gyakori betegségnek számít a nők között. Egészen pontosan adataink nincsenek arra nézve, hogy a PCOS pontosan hány nőt érint, hiszen az esetek jelentős részében soha nem is derül fény a betegségre. Jelenlegi ismereteink szerint úgy tűnik, hogy minden 10 nő közül egynél áll fenn a betegség.

A PCOS elnevezése honnan ered, hogy kezdetben azt gondolták, hogy a betegség egyetlen látható jele, hogy a petefészkek megnagyobbodnak, és bennük számtalan apró ciszta jelenik meg. Később azonban kiderült, hogy egy sokkal összetettebb problémáról van szó, aminek a petefészkek policisztás elfajulása csak egy részjelensége, és például a meddőség egy összetett hormonprobléma következménye.


A PCOS három fő jellegzetessége:

- szabálytalan menstruáció

- a férfi nemi hormonok (androgének) kórosan magas szintje

- policisztás petefészkek


A policisztás petefészek azt jelenti, hogy a petefészkekben számtalan apró, általában egy centiméteresnél kisebb ciszta alakul ki. A ciszta önmagában egy ártalmatlan elváltozás, ha azonban nagy számban van jelen, akkor megzavarhatja a peteérést, ennek minden következményével – például a teherbe esési nehézségekkel, súlyosabb esetben a meddőséggel – együtt.


A PCOS az esetek jelentős részében semmilyen tünettel nem jár, de mégis, akkor az alábbi tünetek a leggyakoribbak:

- szabálytalan menstruáció vagy a havi vérzés teljes elmaradása

- teherbe esési nehézségek vagy meddőség

- fokozott szőrnövekedés (hirzutizmus) főként az arcon, a mellkason és a fartájékon

- a haj elvékonyodás, férfias típusú kopaszság

- testsúlynövekedés, elhízás

- zsíros bőr, aknék kialakulása

Mostanra az is bizonyítottnak látszik, hogy a PCOS egy komplex metabolikus (anyagcsere-) betegség, melyben többek között fokozott a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata, és az átlagosnál gyakrabban fordul elő magas koleszterinszint.


Mi okozza a PCOS-t?

A PCOS pontos oka máig nem ismert, de az biztosnak látszik, hogy örökletes tényezők is szerepet játszanak kialakulásában, hiszen vannak olyan családok, ahol a betegség halmozottan fordul elő. Az is biztos, hogy a tünetek és a következmények összefüggenek azzal, hogy bizonyos hormonok kóros mennyiségben vannak jelen a szervezetben. Az előbb már említettem, hogy magas a férfi hormonok, az androgének szintje. Azt is kimutatták, hogy ezeknél a nőknél az inzulinszintek és magasak. Ennek hátterében az áll, hogy PCOS-ben a szövetek nem reagálnak megfelelően az inzulin hatására, azaz úgynevezett inzulinrezisztencia áll fenn. A hasnyálmirigy ennek legyőzésére fokozott inzulintermelésbe kezd, ami kórosan magas szintekhez vezet. Részben ezzel is függ össze az androgénszintek emelkedése és az elhízás is.


A PCOS kezelése

A PCOS kezelése nem egyszerű meddőségi kezelést jelent, hanem komplex beavatkozást teszi szükségessé, melynek fontos eleme a gyógyszeres kezelésen túl az életmód gyökeres megváltoztatása: fogyás, egészséges étkezés és testmozgás.

Fontos tudni, hogy PCOS fennállásakor sem reménytelen a gyermekvállalás, hiszem megfelelő kezeléssel elérhető a terhesség. Legyen erre példa a tízgyerekes angol édesanya története is!

Forrás: NHS


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Az Anyás-Apás meddőséggel kapcsolatos korábbi cikkeiért ide kattints!


0 hozzászólás
bottom of page