14 éves volt, meghalt, mert...??? Mert???
Egy 14 éves fiú önkezével vetett véget az életének, mert a szülei megtiltották neki, hogy meghívja a barátait egy ottalvós buliba, miután elektromos cigarettázáson kapták – legalábbis a haláleset vizsgálata során nyert információk alapján. A rendőrségi nyomozók szerint azonban csak annyi bizonyos, hogy a fiú „saját tette következtében halt meg” – ezen kívül semmi sem biztos, az sem, ami annak látszik.
Egy gyerek is kerülhet krízishelyzetbe, amikor sürgős segítségre szorul. Te tudod, honnan várható segítség? És azt tudod, hogy a depresszió nem csak a felnőttek betegsége? Sőt továbbmegyek: azt tudod, hogy a depresszió nem hiszti, nem unatkozó emberek kényeskedése, hanem súlyos mentális betegség?
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
A 14 éves Dylan tehetséges gyerek volt, aki imádta a természetet, és népszerű volt a társai körében. Londonban született, majd 1 éves korában előbb Bristolba, majd Brauntonba költözött a család, hogy közelebb legyenek a tengerparthoz. Problémamentes, mondhatni boldog családi életet éltek, amihez rengeteg kempingezés, szörfözés és szabadtéri szórakozás tartozott. Dylan megszerette a szörfözést, zongorázni kezdett, aztán edzőterembe kezdett járni, és önkéntesként dolgozott a The Wave Project nevű szörfterápiás jótékonysági szervezetnél. Az általános iskolában széles baráti körrel rendelkezett, és gyakran a barátai igényeit helyezte előtérbe a sajátjaival szemben. A vizsgálat során felolvasott nyilatkozatukban a szülei így emlékeznek rá:
„Dylan karizmatikus, vidám, kedves és tisztelettudó fiú volt, aki a vicceivel gyakran megnevettetett bennünket. Okos volt, és kis erőfeszítéssel is jól teljesített az iskolában... összességében nagyon büszkék voltunk rá.”
Ő sem volt azonban kivétel abban, hogy kamaszként időnként fellázadt a szülők által tipikusan felállított korlátok ellen. A szülei szerint:
„Mi egy normális, boldog család voltunk, egy szabad szellemű és kissé lázadó fiúval, akit imádtunk.”
A halála közvetlen előzményeiről annyit lehet tudni a nyomozati anyagokból, hogy szobafogságot kapott, miután elektromos cigaretta szívásán kapták a szülők. Március 17-én az iskolából hazafelé tartva látta őt a család egyik barátja, aki szerint a fiú jó hangulatban volt. Hazatérve csalódottan vette tudomásul, hogy nem engedik meg neki, hogy két barátja ott aludjon nála. Bezárkózott a fürdőszobába néhány képregénnyel, és amikor a szülei megpróbálták előcsalogatni, arra kérte őket, hogy hagyják egy kicsit békén, mert „egyedül akar lenni”, amibe a szülők bele is egyeztek. Körülbelül egy órával később, amikor kezdett hosszúra nyúlni az elvonulás, már nem kapta választ, ezért rátörték a fiúra a fürdőszobaajtót. A fiú nem lélegzett, ezért mentőt hívtak, ám az újraélesztési kísérletek nem jártak eredménnyel. Korábbi betegsége nem volt, és a boncolás sem tárt fel betegséget.
A szülei szerint a fiú mentális egészsége rendben volt, és ők úgy vélik, hogy a fiuk halála „tragikus hiba” volt egy olyan pillanatban, amikor meg akarta mutatni, mennyire feldúlták az események.
„Soha nem voltak arra utaló jelek vagy jelek, hogy ártani akart volna magának. Amit tett, az a düh és az elkeseredettség impulzív pillanata volt. A legszélsőségesebb módon akart visszavágni, hogy megmutassa, mennyire feldúlt. Nem hiszem, hogy meg akart halni, hiszen még annyi terve volt. Boldog volt, aki élvezte az életet, és izgatottan várta a felnőttkort. Tragikus módon impulzívan és 14 évesen éretlenül cselekedett, nem igazán tudta, hogy tettei milyen következményekkel járnak, és hogy azok nem visszafordíthatók, és milyen pusztítást fognak okozni.”
A rendőrségi vizsgálat, amelynek során elemezték a mobiltelefonját és a táblagépét, valamint beszéltek az iskolájával és a barátaival, megerősítette, hogy „semmi szokatlan” nem történt, és nem volt bizonyíték arra, hogy a lelkiállapota romlott, vagy hogy korábban önsértő gondolatai támadtak volna.
Ehelyett a rendőrség arra a következtetésre jutott, hogy a fiú egy rendkívül szimpatikus és boldog személyiség volt, akinek bár az iskolai jegyei kissé visszaestek, kezdtek javulni, és a legtöbb tantárgyból kielégítően teljesített. A halottkém az összes bizonyíték birtokában megerősítette, hogy Dylan valószínűleg impulzívan cselekedett, anélkül, hogy teljesen felfogta volna tettei következményeit.
„A bizonyítékok összességét tekintve, a valószínűségek mérlegelése alapján nincs elegendő bizonyíték arra, hogy tényleges öngyilkosság történt, és a valós szándék tekintetében nem szeretnék feltételezésekbe bocsátkozni. Csak annyi állítható biztosan, hogy Dylan a saját tettei következtében halt meg.”
A gyermekkori depresszióról
Bár a fenti tragikus történetben semmi bizonyíték nincs arra, hogy a történtek mögött depresszió húzódott meg, azért tartottam fontosnak, pont a gyermekkori depresszió témáját előszedni Dylan halála apropójából, mert gyakori, hogy az öngyilkosság, az önsértő magatartás vagy az öngyilkossági gondolatok mögött fel nem ismert, látens depresszió húzódik meg.
A gyerekkori depresszióban gyakori a lehangoltság, a sírás, a kedvetlenség, a teljesítmény csökkenése, amely hamar eredményez tanulási zavarokat és iskolai eredményromlást. Gyakori az étvágytalanság, az étel elutasítása, félelem a lefekvéstől, az elalvástól.
A depresszió olyan fogalom, amelyet hétköznapi értelemben szinte minden nap használunk. Mondjuk, ha rossz a kedvünk, ha sírósak vagyunk, ha nincs kedvünk semmihez, ha rosszul alszunk, ha nincs étvágyunk. Pedig a depresszió valódi mentális betegség.
A gyermek- és serdülőkorban előforduló depresszív zavarok a leggyakoribb betegségek a 10–18 éves korosztályban.
A depresszió legveszélyesebb és legtragikusabb következménye az öngyilkosság. Ha a gyermek azt érzi, hogy a környezete nem tud rajta segíteni, és ezért önmagát teszi felelőssé, küzd a bűntudattal és a kilátástalan magánnyal. Amikor arra az elhatározásra jut, hogy nem akar tovább élni, önmagával együtt a problémát véli megszüntetni. A kísérletek száma mindig jóval több, mint a befejezett öngyilkosságok száma.
A környezetnek sokszor nincs is tudomása a kétségbeesésnek erről a fokáról. Az öngyilkossági veszélyre több rejtett kijelentés is utalhat. Ezek mind segélykiáltások, melyeket az angol kifejezés: „cry for help”, vagyis a gyermek nem meghalni akar – gyakran attól fél leginkább –, hanem segítségre vár. Figyelmeztető jel, ha magába zárkózik, ha csak negatív élményekről számol be, ha hirtelen megbocsát azoknak, akikre korábban haragudott.
Magyarországon a Kék Vonal – Gyermekkrízis Alapítvány tud segítséget nyújtani, ha egy gyermek kilátástalannak látja a helyzetét, amiből az öngyilkosságot véli az egyetlen kiútnak.
Egy érintett levele a Kék Vonalhoz:
„Nekem nagyon hamar felvették és végighallgattak, erre volt szükségem, amikor a híd felé megindultam. Köszönöm!”
A Kék Vonal éjjel-nappal hívható segélyhívó száma:
116-111
Ezt írják a honlapjukon:
„A Kék Vonalat minden olyan kérdéssel megkeresheted, ami foglalkoztat. Nem teszünk különbséget kis probléma és nagy probléma között, mindig meghallgatunk és együttgondolkodunk veled. Bármi legyen, amit most nehéznek érzel, fontos, hogy tudd, hogy nem vagy egyedül. Névtelen, anonim és ingyenes szolgáltatásunk azoknak a gyerekeknek és fiataloknak is lehetőséget és esélyt adnak a változásra, akik nem tudnak a családjukra vagy tanáraikra számítani.”
Fotó: Freepik