A sátánizmus lenne a megoldás a szabad abortusz jogára?

Pro-life és pro-choice. Életvédők és abortuszpártiak. Mindenki fújja a maga igazát, mindkét félnek gondosan felépített ideológiája van arra, hogy az abortusz miért közönséges gyilkosság. Vagy nem. Sőt szabad emberi jog, rendelkezés saját testünk felett. Sokan megszólalnak a kérdésben pro és kontra, nálunk most például egy felmérés kapcsán, mely szerint az abortusz előtti kötelező tanácsadáson megalázzák a nőket. Vagy nem. Erre a legvégén még visszatérek. De hogy éppen a sátánisták szólalnak meg a kérdésben, arra álmomban sem gondoltam volna. Pedig ahogy kicsit utána olvastam, voltaképpen nem is annyira meglepő. Az eset megértéséhez egy kicsit régebbre kell visszanyúlnunk, nevezetesen az Egye

A fiam lila tüllszoknyát hord, közöd?

Mostanában nézelődve a világ dolgai között úgy tűnhet, hogy a férfi és női nem mint olyan, kezd kimenni a divatból. Pár éve például széles sajtóvisszhangot kapott az „Egalia” nevű svéd óvoda (aminek már a neve is sokat sejtet), ahol a „fiú” és „lány” szó tabunak számít, és a nemek közötti különbség eltüntetésének szellemében választják ki a játékokat, a meséskönyveket, de még a színeket is. Nem használják a hím- és nőnemű személyes névmásokat („han” és „hon”), helyette bevezették a mindkét nem megjelölésére alkalmas „hen” névmást, ami eredetileg ugyan még csak nem is létezik a svéd nyelvben, de egyes feminista és homoszexuális körökben eddig is használatos volt. Most pedig itt egy apa, akine

Szívemből született – az örökbefogadás gyönyörű fotókon

Kate T. Parker büszke nagynéni. Húga és annak férje 2014 februárjában fogadták örökbe az 5 hónapos Samet. Kate úgy gondolta, hogy egészen különleges módon köszönti a legújabb családtagot. „Az egész örökbefogadási procedúra alatt tudtam, hogy fotókkal akarom emlékezetessé tenni, bármilyen baba is érkezik a családba” – mondta el a The Huffington Postnak. A „Blended” című fotósorozatában − amit valahogy úgy lehetne fordítani, hogy „Keverék” vagy „Összekeveredve” − a fotóművész megörökítette Sam első pillanatait új családjában, a szeretet erejét, a várakozás kínját, egy fekete-fehér keverék család születését. Mert Sam bőre fekete. Nézegess gyönyörű képeket Samről és új szüleiről! Ide kattints! S

Game over: addig interneteztek, míg a gyerek éhen halt

Kim Jae-beom azzal fogadta a rendőröket, hogy fogalma sincs, mitől halt meg a kis lánya, csak annyit tud, hogy „kezdettől fejletlen, koraszülött volt”. A vizsgálat azonban megdöbbentő okra derített fényt: a gyerek egyszerűen éhen halt szülei internetes játékfüggősége miatt. Az már eléggé köztudott, hogy az internet- és játékfüggőséget az orvostudomány ugyanabba a kategóriába sorolja, mint például az alkohol- vagy drogaddikciót. Az állapot jellemzői: az adott személy ellenállhatatlan késztetést érez az adott cselekvés iránt, ha nem jut hozzá, akkor ez egyre fokozódó, kínzó feszültséget kelt benne. A függőség tárgya teljes tudatát kitölti, például az internet- vagy játékfüggők akár egész napok

Mit rejt a fotográfus raktára? – az anyaság képekben

Néha egy lomtalanítás kincseket hoz felszínre. Egy idős fotográfust, bizonyos Woodfin Campet arra kérte korábbi ügynöksége, hogy vigye el a dobozait egy bezárásra ítélt raktárból. Így talált rá a 83 éves fényképész az „anyák” feliratú dobozra, tele anyák és gyerekek gyönyörű képeivel. Méghozzá nem is akármilyen fotókra, hanem azokra, melyeket később Pulitzer-díjra is jelölt albumához, a Familyhez (család) készített – társszerzőségben Margaret Mead antropológussal. Bár már csaknem fél évszázad eltelt azóta, hogy Heyman közzétette ezeket a fotókat, mai szemmel nézve azt bizonyítják, hogy az anyaság nem változik: dolgozunk, küzdünk, nevetünk és szeretünk. Nézegess szép képeket az anyaságról! Id

Könnyebb az altatás, ha a szülő is jelen van

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer valahol messze egy kórház. Az egyik nap az egyik altatóorvosnak olyan gyereket kellett volna elaltatnia egy mandulaműtét előtt, aki nagyon izgatott volt és sírt, szorosan átölelte az édesanyját a műtő ajtajában és azt akarta, hogy az édesanyja is vele menjen a műtőbe. „Azt gondoltuk, miért is ne, és megengedtük az anyának, hogy együtt maradjanak. Az altatás bevezetésének ideje alatt a gyermek mindvégig az édesanyja karjában volt, fantasztikus tapasztalat volt” – mesélte később az az altatóorvos, akinek az eset ötletet adott egy tudományos vizsgálat elvégzéséhez. A stockholmi Euroanaesthesia konferencián bemutatott kutatás szerint jobb minőségű altatás

A kutya jöhet az ágyamba, a gyerek nem

Babás-mamás blogokon az örökzöld, megkerülhetetlen kérdések egyike: együtt aludni vagy külön? Az Anyavilágon sem kerülhetjük meg a kérdést. Persze nem is akarjuk. Pláne hogy éppen most jelent meg a kérdésben egy újabb állásfoglalás, ezúttal az angoloktól. Hogy rögtön lelőjem a poént, semmi újdonság nincs benne, ugyanazt mondják, mint az amerikai gyermekgyógyász társaság ismételget évek óta: a gyerekkel egy ágyban aludni márpedig veszélyes. A babára nézve. Nem mondhatni, hogy egy friss szülő élete béke és nyugalom. Pláne igaz ez az elsőgyerekes „nyeretlen kétévesekre”. Hogy még egy újabbal is bővüljön az aggódni valók sora, az egészségügyi protokollok kidolgozásáért felelős brit szakmai szerv

Pedofil papok játékszere voltam, nem érdemlek semmi jót

A hét egyik híre az volt, hogy Ferenc pápa hat olyan áldozattal találkozott, akiket gyermekkorukban pedofil papok molesztáltak. Az egyikük az 57 éves Paul Sanders, aki a pápával találkozás kapcsán beszélt arról, mi történt közte és két pap között. Öt teljes éven át. A sebek azóta sem gyógyulnak, de a férfi továbbra is hívő, aki jó embernek tartja Ferenc pápát. Az 57 éves Paul Saunders is azok között volt, akiket gyermekkorában pedofil papok molesztáltak, és most találkozhatott a katolikus egyház első emberével. A találkozót az „egész életét megváltoztató” élményként írta le: „Most olyasmit kaptam a pápától, amit hazámban a miniszterelnöktől, a helyettesétől és az összes politikustól sohasem.

A legtöbb halálesetet okozó drog, a cukor…

…mégis belefér a gyerek egészséges étrendjébe az édesség, ha… Ha megkérdeznénk, melyik drog követelte a legtöbb emberéletet az évszázadok során, bizonyára sokféle válasz érkezne, de helyes választ valószínűleg csak kevesektől kapnánk. Egy olyan szerre kell gondolnunk, ami könnyen beszerezhető és napjainkban ráadásul olcsó is. A cikk végén a dietetikus tanácsai arról, mikor és mennyi cukrot egyen/ehet a gyerek. Egy káros szenvedélyt akkor nevezünk addikciónak, ha már fizikai vagy lelki függőség alakult ki vele szemben. A legártalmasabb drogokhoz hozzászokás, tolerancia is kialakul, azaz egyre nagyobb dózisra van szükség a kívánt hatás eléréséhez, és megvonásukkor kellemetlen hiánytünetek alak

Zsidó kislány népszerűsítette a Harmadik Birodalmat

Annak idején a németországi náci párt Hessy Taft fotóját választotta egyik plakátjára, mely azt volt hivatott bemutatni, hogyan néz ki egy „tökéletes árja” baba. De Joseph Göbbels propagandagépezetének fogaskerekei közé homokszem került: Hessy Taft valójában zsidó. Hessy Taft hat hónapos volt, amikor a fotóját kiválasztották egy náci poszterre. Ő volt hivatott a náci párt propagandájában a tökéletes árja gyermeket illusztrálni. „Most már csak nevetek rajta – mondta a most 80 éves Taft professzorasszony a németországi Bild magazinnak adott interjújában. – De ha a nácik tudták volna, hogy valójában ki vagyok, már nem is lennék életben.” Hessy Taft nemrégiben az izraeli Yad Vashem Emlékmúzemban

Az egyik csevegett, a másik pelenkát keresett – a baba meghalt

Egy brit házaspár ellen éppen most folyik per amiatt, mert 9 hónapos kislányukat felügyelet nélkül hagyták a fürdőkádban, és mire az apa visszament hozzá, a kislány belefulladt a kád vizébe. A 22 éves Emma Oliver a kádba helyezett babakádban fürdette a kis Daisyt, amikor hirtelen úgy döntött, hogy átmegy a szomszédba egy kis tereferére. Megkérte hát a kislány apját, a 25 éves Dale Andersont, hogy vigyázzon addig a pancsoló kislányra. Igen ám, de az apa meg hirtelen észrevette, hogy se tiszta törülköző, se tiszta pelenka nincs a fürdőszobában a keze ügyébe készítve, ezért lement a földszintre, hogy törülközőt és pelenkét keressen. Egyelőre nem tisztázott, mennyi ideig volt távol, az viszont b

© 2019 Anyás-Apás