top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

Van olyan egyáltalán, hogy a gyermekkori trauma nem hagy nyomot?

Gyermekkori trauma emlékével sok ember él együtt, de míg az egyik belerokkan és akár bűnözői utakra téved, a másikat egyáltalán nem érintik meg a gyermekkorban átélt negatív élmények. Vagy csak látszólag? Miért tűnik úgy, hogy egyes emberekben semmi nyomot nem hagy a gyermekkori trauma?

Pedig a gyermekkori traumát még akár a büntetőjogi ítéletek meghozatalakor is figyelembe veszik és olyan tényezőként fogadják el, ami hozzájárulhat a kábítószerrel való visszaéléshez, a mentális betegségekhez és a hajléktalansághoz.

 

Ugyanakkor sok ember él át traumatikus gyermekkori eseményeket úgy, hogy – látszólag – teljesen jól van. Ez azért van, mert nem mindenki válik traumatizálttá, aki traumát él át.

Mi a különbség tehát a trauma által mélyen érintett emberek és a trauma által nagyrészt érintetlennek tűnő emberek között?


Mi a gyermekkori trauma?

Az embereket mindenféle életesemény traumatizálhatja, de a kutatók a trauma fogalmát általában a megfigyelhető eseményekre korlátozzák.

Ezek közé tartoznak:

  • fizikai, érzelmi vagy szexuális bántalmazás;

  • elhanyagolás;

  • szülői általi elhagyatottság;

  • családi erőszak szemtanúja;

  • kábítószer-használattal vagy mentális betegséggel küzdő emberekkel való együttélés;

  • közvetlen családtag halála;

  • szülők válása;

  • szülők bebörtönzése.

Ezeket általában kedvezőtlen gyermekkori tapasztalatoknak nevezik.

A gyermekek traumatikus eseményekre adott reakciói gyakran attól függhetnek, hogy a körülöttük lévő emberek milyen azonnali választ adnak rá.


Miközben a kutatók rengeteget foglalkoznak azokban az embereknek a vizsgálatával, szükségleteik feltérképezésével, akiknek az életét látszólag a trauma határozza meg, meglepően keveset tudunk azokról, akiket a gyermekkori traumájuk látszólag érintetlenül hagyott. Annyi bizonyos, hogy maga a traumatikus esemény alapján nem jelezhető előre, hogy az valakire milyen hatással lesz.


Más szóval, a traumatikus események nem szükségképpen okoznak traumát. Ez paradoxonnak hangzik, de gondoljunk például az alkoholfogyasztásra: a legtöbb alkoholfogyasztónak soha nem lesz problémája az alkohollal. Az alkohol önmagában nem okoz alkoholizmust.


A traumatikus eseményeket meglehetősen egyszerű meghatározni, de az, hogy az emberek hogyan reagálnak rájuk, nagyon egyéni. A traumatizáltság a traumatikus esemény átélését követő folyamatos hatásokat jelenti. Traumatizáltnak lenni annyit jelent, hogy saját biztonságérzetünk sérül. Ez aztán az életünkre gyakorolt negatív hatásokban nyilvánulhat meg, például fokozott szorongásban, alvászavarokban, kábítószerhasználatban, depresszióban és így tovább.


Miért traumatizálódnak tehát egyesek, míg mások nem?

Azt, hogy egyes emberek miért traumatizálódnak, mások pedig miért nem, számos tényező határozza meg. Ezek közül néhány nagyon egyéni.


Először is, a traumára a környezet által adott reakció számít. Kapott-e a gyermek érzelmi és fizikai biztonságot és védelmet a traumatikus eseményt követően, vagy ambivalens vagy ellenséges volt a válasz?

A szexuális bántalmazás okozta helyzet például súlyosbodhat, ha nincs olyan gondozó, akinek elmondhatnád, aki hisz neked, és aki ennek az információnak megfelelően cselekszik, hogy biztonságban legyél.


Másodszor, ez volt az egyetlen traumatikus esemény, amelyet a gyermek átélt, vagy ez volt az egyik a sok közül? A kutatások azt mutatják, hogy a többszörös traumák nem tesznek ellenállóbbá, sőt többszörös traumák esetén sokkal valószínűbb, hogy a traumatizáció és az élethosszig tartó egészségi hatások együtt járnak.

Vegyünk egy példát! A szülők különválása önmagában nem feltétlenül traumatizálja a gyermeket. Azonban a válófélben lévő szülők, akik továbbra is feszült viszonyban maradnak, és akiknek a gyermek iránti gondoskodása sérül, súlyosbítják a traumákat, és a gyermeket a folyamatos hatások nagyobb kockázatának tehetik ki.


Harmadszor, és talán a legfontosabb, hogy van-e a gyermek életében egy állandó felnőtt, aki feltétel nélküli pozitív tiszteletet tanúsít. Ez általában egy szülő, de nem feltétlenül kell, hogy az legyen. Egy állandó, stabil, szeretetteljes felnőtt jelenléte a gyermek életében bizonyítottan hatalmas segítséget nyújt a gyermekkorban történt negatív események hatásai alóli felszabadulásban.


A gondoskodó felnőttek kulcsfontosságúak

A traumából ki lehet gyógyulni. De minél súlyosabb a trauma, különösen az otthoni személyközi trauma, például erőszak vagy elhanyagolás, annál mélyebben sérül valakinek a biztonságérzete, és annál nehezebb helyrehozni a károkat.

De ha nem tudunk minden traumatikus eseményt megelőzni, hogyan lehet a traumát átélt személynek a legnagyobb esélye arra, hogy boldog, egészséges életet éljen?

Alapvetően gondoskodással. A gondoskodó felnőtt, a feltétel nélküli szeretet és támogatás, valamint a közösséghez (például az iskolai közösséghez) való tartozás érzése a traumával és a rezilienciával foglalkozó tanulmányok szerint egyaránt a legkövetkezetesebb védőfaktorok.

Egy traumatikus esemény megváltoztathatja egy gyermek életét, de vannak módszerek, amelyekkel megvédhetjük őket a trauma folyamatos hatásaitól.


Fotó: Shutterstock


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Ezek is érdekelhetnek:


Comments


bottom of page