Szoptattam, mégis éhen halt a babám
Élt 19 napot, szoptatás mellett kiszáradt és éhen halt. Rettenetes és megengedhetetlen, ugye? Nem kétséges – és ezzel a történettel sem akarjuk az ellenkezőjét állítani –, hogy a szoptatás és az anyatej a babatáplálás legjobb, optimális módja, mind a baba, mind a mama szempontjából. Hatalmas károkat okozhat azonban az a társadalmi nyomás, hogy szoptass-szoptass-szoptass, máskülönben éppen te, az édesanyja leszel az, aki helyrehozhatatlan károkat okozol gyermeked egészségében és lelkében. És persze az sem árt, ha a szoptatáshoz szakszerű segítséget kapnak az anyák.
Az alábbi tragikus történet közel egy évtizeddel ezelőtt történt ugyan, de nem annyira régen, hogy abba a hiú ábrándba ringathassuk magunkat, hogy azóta minden rendben van, és gyökeres változások történtek volna akár a szoptatás túlzott lelki nyomást okozó, sokszor talán erőszakos propagálása, akár az eredményes szoptatást segítő hatékony támogatás terén.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Landon Johnson története néhány évvel ezelőtt hatalmas publicitást kapott a médiában. Ami voltaképpen érthető is, hiszen szerencsére egyáltalán nem mindennapos eset, hogy egy baba kizárólagos szoptatás mellett gyakorlatilag éhen haljon. Ehhez azonban a körülmények nagyon szerencsétlen együtt állása, kivételesen baljós csillagzat szükségeltetett. És nyugodtan mondhatjuk, hogy messze nem álltak hivatásuk és a helyzet magaslatán azok a szakemberek sem, akiknek feladata lett volna segíteni az édesanyát a szoptatásban, levenni róla a szoptatás sokszor erőszakos propagálása okozta lelki terhet, nem utolsósorban észrevenni azt, hogy egy baba a kizárólagos szoptatás mellett gyakorlatilag éhen hal.
„Fogalmam sem volt róla, hogy hiába csüng állandóan a mellemen, mégis éhezik a babám. Ó, Istenem, ha ezt tudtam volna és csak egyetlen üveg tápszert adok neki, akkor még mindig élne!”
A tények:
A kis Landon egy magát bababarátnak nevező amerikai kórházban jött a világra. A baba szinte a megszületése után ügyesen megtalálta az édesanyja mellét és próbált szopni, és minden alkalommal hangosan tiltakozott, amikor az anya elvette a melléről. Valami kezdettől fogva nem stimmelt, de az aggódó édesanyát mindannyiszor megnyugtatták a kórházi csecsemős nővérek, aztán otthon a gyermekorvos, hogy ez csak az elsőgyerekes anyukák szokásos túlaggódása, tartson ki, mert ő és a baba is idővel belejön a szoptatásba.
Mígnem egyszer az édesanya – már otthon – eszméletlenül talált rá a babára, a teste rongybabaként lógott, a bőre kékes színű volt. Mentőhívás, kétségbeesett újraélesztési kísérletek. Sürgősségi osztály, lélegeztető gép. Tizenkilenc jeges félelemmel és meg-megújuló reménykedéssel töltött nap után a szülők és az orvosok úgy döntöttek, hogy nincs értelme tovább gépekkel életben tartani a pici babát.
Az újszülött-intenzív osztály egyik orvosa azt mondta a szülőknek, hogy gyanúja szerint a baba annyira kiszáradt, hogy a szíve már nem bírta a terhelést, vagyis a baba gyakorlatilag éhen és szomjan halt.
„Akkoriban nagyon nehéz volt ezt felfognom, hiszen rendszeresen szoptattam őt. Hogy érti, hogy kiszáradt? – kérdezgettem az orvost, mert egyszerűen nem tudtam összerakni magamban, mi történt. Frusztrált voltam és dühös, magamra, de az orvosokra is, mert ugyanezek az orvosok és nővérek voltak azok is, akik folyamatosan azt sulykolták belém korábban, hogy csak próbálkozzam tovább, tartsam mellen, hiszen mindketten jól csináljuk, a babám és én is. Akkor hogyan történhetett meg ez?”
A baba halála után öt évre volt szüksége az anyának, Jillian Johnsonnak, hogy képes legyen beszélni a tragédiáról, amikor egy vírusként terjedő blogbejegyzésben figyelmeztette a többi anyát a veszélyre.
„Azt szeretném, ha az emberek – és ebben az anyák különösen „jók” – abbahagynák egymás megszégyenítését. Mindegy, hogy szoptatod vagy tápszerezed a babádat, az a lényeg, hogy gondoskodj róla, hogy elegendő táplálékot kapjon és jóllakjon. Egyszerű és világos szabály. Azt akarod tenni, ami a legjobb a gyermekednek? Rendben. Persze, hogy a szoptatás a legjobb, feltéve, ha van annyi anyatej, amennyire szüksége van”
– mondta el Jillian a The Washington Postnak.
Bár valóban a szoptatás a babatáplálás ideális módja, mindenkinek tisztában kell lenni a kockázatokkal, például azzal, ha nem elég a baba számára az anyatej, és semmi baj sincs azzal sem, ha cumisüvegből tápszerrel táplálják babájukat – szól a nagyon egyszerű üzenet.
„A babám sírt. És sírt és sírt. Állandóan. Sírt mindig, amikor nem volt mellen, én pedig teljesen átálltam a szünet nélküli szoptatásra. A nővérek bejöttek, meleg takarókat hoztak, mert azt gondolták, hogy így könnyebben elalszik. Kérdezgettem őket, mi és miért történik, de mindig megnyugtattak, hogy Landon remekül megtanulta, hogyan kell szopni, és minden teljesen rendben van vele. Megjegyezték azt is, hogy biztosan kezdeti problémák vannak a tejtermeléssel, hiszen korábban policisztás petefészek szindrómát diagnosztizáltak nálam, ezért lövell be nehezebben a tej”
– emlékezett az anya a baba halála után 5 évvel született blogbejegyzésében, és azt is leírta, hogy a szoptatási tanácsadó gyógynövény-kiegészítők szedését javasolta számára a tejtermelés növelésére.
Orvosszakértők szerint a szoptatás melletti éhezés rendkívül ritka, sőt az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia több okból is azt javasolja, hogy a csecsemőket az 6 hat hónapban kizárólag szoptassák. Andy Bernstein általános gyermekorvos, az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia szóvivője szerint az embereket úgy „tervezte” a természet, hogy több napot is kibírjanak akár teljes éhezéssel. Az újszülöttek életük első napjaiban az úgynevezett előtejjel (kolosztrummal) táplálkoznak, ami viszonylag kis mennyiségű, de fedezi a baba szükségleteit, amíg az anyatej belövellése meg nem történik. A legtöbb gyermekorvos egyetért abban, hogy az újszülöttek születési súlyuk legfeljebb 10 százalékát veszíthetik el az átmenet során. Hozzátette azonban, hogy az orvosoknak figyelembe kell venniük minden olyan tényezőt is, amely veszélyeztetheti az anyákat és a csecsemőket, például ha az anya először szült, ha hosszú, szövődményes szülésen vagy császármetszésen esett át, vagy ha bizonyos egészségi problémáktól, például bizonyos hormonális rendellenességektől szenved.
„Én mindig is a szoptatást fogom ösztönözni, amikor csak lehetséges. Ez általában működik, de még mindig jelentős azoknak az anyáknak a száma, akiknél a szoptatás különböző okok miatt egyszerűen nem működik. Bármennyire is lelkesedésünk a szoptatásért, ezt egyszerűen nem szabad figyelmen kívül hagynunk”
– fogalmazott Bernstein, azt is leszögezte, hogy „a tápszer nagyon is elfogadható forrás”, akár önmagában, akár az anyatej kiegészítéseként.
Az anyák elmondása szerint azonban hatalmas társadalmi nyomás hárul rájuk, hogy mindenképpen szoptassanak. A The Washington Postnak írt véleménycikkében három pszichiáter arra figyelmeztet, hogy bár a szoptatás előnyeit számtalan tudományos adat támasztja alá, az ezek alapján született ajánlások „a fenyegetés erejével hatnak: ha nem szoptatok, a gyermekem nagyobb valószínűséggel lesz beteg; ha nem szoptatok, a gyermekem nem lesz olyan okos; ha nem szoptatok, nem vagyok jó anya”.
„És ezzel elérkeztünk oda, amiről nem beszélünk eleget: arról, hogy nemcsak az újszülött babák, hanem az anyukák is sebezhetőek, sérülékenyek. Pedig az anya mentális egészsége kulcsfontosságú – nemcsak a saját maga, hanem a babája szempontjából is. És ha ezt a depressziót és szorongást pont a szoptatás élménye idézi elő vagy súlyosbítja, akkor a szoptatás egyszerűen nem éri meg”
– fogalmaznak.
Az átélt borzalom ellenére Jillian mégsem szoptatásellenes – bár sokan ezt hánytorgatják fel neki azóta is (mint ahogyan bizonyára sokan fogják e cikk írójának is). Landon halála óta két kislánynak adott életet, és mindkettőt szoptatta – tápszerrel kiegészítve.
„Soha nem tudom értelmezni, amikor mindenki azt mondogatja nekem, hogy fel kellene hagynom a szoptatásellenességgel. Nem vagyok a szoptatás ellen, sőt inkább mellette vagyok. Őszintén szólva, ha valóban szoptatásellenes lennék, a gyermekem valószínűleg még ma is élne. Akár egy üvegnyi tápszerrel megmenthettem volna az életét.”
Forrás: The Washington Post
Fotó: My Pure Delivery
