top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

Sokkolta a lányomat, amikor elárultam neki, hogy nem akartam őt

Egy négygyermekes furcsa szituációban kért tanácsot: elárulta ötéves kislányának, hogy ő igazából soha nem akart gyereket. A kislányt sokkolta a hír, a nő férje pedig dühös amiatt, miért kellett ezt a gyerekkel megbeszélni.

Ha azért fordult a net népéhez, mert legalább tőlük várt egy kis megértést, akkor csalódnia kellett.

 

A 24 éves anya a Redditen osztotta meg gondolatait. Négy gyermeke van, a legfiatalabb egyéves, a legidősebb ötéves. Az összes gyerek tervezett baba volt – már legalábbis a férj által tervezett, mint utóbb kiderült a történetből. A férfi minden egyes alkalommal „kierőszakolta” az újabb és újabb gyereket annak ellenére, hogy a nő igazából egyáltalán nem akart anya lenni.

„Ha a férjem hagyta volna, akkor már az első gyerek után leálltam volna”

– ismerte el a nő a neten, aki azt is bevallotta, hogy úgy érzi: nem kötődik eléggé a gyermekeihez.


Múltkoriban azonban volt egy beszélgetése a legnagyobb gyerekével, az ötéves kislányával. A nő azt mondja, hogy a kislány szerinte „rémesen” alaposan félreértette a valódi mondanivalót, amikor az édesanyja azt mondta neki, hogy soha nem akart gyereket.


Így mesélte el a történteket:

„Néhány nappal ezelőtt én fektettem le a legnagyobb gyerekünket, amikor kérdések özönével árasztott el. Azt kell tudni róla, hogy nagyon kíváncsi kislány. Nem volt egyszerű a születése, traumás szülésélmény volt, és utána szülés utáni depresszióm is kialakult, ami egyébként is mindig megnehezíti az anya-gyermek közötti kötődés kialakulását. Elárulta nekem, hogyha nagy lesz, akkor sok gyereket akar majd, és megkérdezte tőlem, hogy én hány gyereket akartam, amikor annyi idős voltam, amin amennyit most ő. Azt válaszoltam neki, hogy egyet sem akartam, soha nem akartam, most sem és akkor sem, amikor gyerek voltam. Tudom, hogy kicsi még, csak ötéves, de teljesen félreértette, amit mondtam, és nagyon felzaklatták a hallottak. Reggel muszáj volt elmondanom az apjának, hogy mi történt, mert mire felébredtem, addigra totálisan dühbe gurult és mérges volt rám amiatt, hogy dramatizálom a gyerekünket, illetve rombolom az önbecsülését. Hiába magyaráztam neki, hogy a gyerek teljesen rendben lesz, de ő csak továbbra azt kiabálta, hogy rettenetes anya vagyok. Azt válaszoltam neki, hogy nehéz jó anyának lenni egy olyan gyereknek, akinek megbántad a születését. Arra a kérdésére, hogy komolyan beszélek el, azt válaszoltam, hogy elragadtak az érzéseim, amikor ezt mondtam, és igazából nem is akartam, és ezt ő is pontosan tudja.
Erre mérgesen otthagyott, és átvitte a gyerekeket a szüleihez. Mi tegyek? Tényleg én hibáztam?”

A kommentelők nem igazán álltak a pártjára

Ha anya azt remélte, hogy a kommentelők a pártjára állnak a balul sikerült beszélgetés ügyében, akkor nagyot kellett csalódnia. Valaki ezt írta:

„A kislányod nem „rémesen félreértette a mondanivalódat”. Te vagy hihetetlenül alkalmatlan arra, hogy anya legyél, mérgező vagy a gyereked számára, akiért felelősséggel és gondoskodással tartozol.”

Egy másik hozzászóló szerint:

„Ott kellett volna abbahagynod a mondókádat, hogy te az ő korában még nem akartál gyereket. Mert ez eddig teljesen normális. A beszélgetés második felében viszont csupa olyan dolgot osztottál meg az ötéveseddel, ami csak a pszichológusodra tartozik. A gyereked ezt soha nem foga elfelejteni neked.”

A harmadik kommentelő inkább a férj oldaláról elemezte a helyzetet:

„Hát a férjed sem éppen a világ legjobb férje, ha arra kényszerített, hogy sorra szüld a gyerekeket, ha te nem akartad. De te meg mi a fenének mentél hozzá, ha ő akart gyerekeket, te meg nem? Ez a házasság mér eleve egy alapvető véleménykülönbségre épült.”

Te elárulnád a gyerekednek, hogy soha nem akartad őt?


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Ezek is érdekelhetnek:


0 hozzászólás
bottom of page