Vendégszerző · 2023.01.06 17:56 · 3 perc

Nem tudod, miért sír a baba? Itt a megoldás!

Kisbabás szülőként valószínűleg már mindannyian kerültünk abba a helyzetbe, hogy a baba csak sír és sír és sír, miközben nekünk fogalmunk sincs arról, mit kellene tennünk ahhoz, hogy abbahagyja. Hiszen már tisztába tettük, ringattuk, éhes nem lehet, mert hiszen éppen most szoptattuk meg.

Bizonyára sokan fejében felmerült már ilyenkor, jó lenne egy mindentudó masina, ami mindig megsúgná, miért sír éppen a baba. Úgy tűnik, hogy a mesterséges intelligencia erre is megoldást jelenthet. Egy nemrégiben Las Vegasban tartott elektronikai kiállításon mutatták be a Q-bear nevű eszközt, amit baba-szülő „fordítógépnek” is nevezhetnénk.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

A berendezés a mesterséges intelligencia eszközeivel elemzi a baba sírását és annak jellegzetességeiből igyekszik következtetéseket levonni a sírás okára vonatkozóan. A tajvani feltalálók által alkotott kisméretű eszköz különbséget tud tenni aközött, hogy a baba éhes, álmos, tisztába kellene tenni, vagy egyszerűen csak egy kis szülői odafigyelést igényel. A Q-bear – termékismertetője szerint – „képes mérni a baba diszkomfortjának szintjét is, ami további információkkal szolgálhat a szülők számára ahhoz, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban meg tudják oldani a helyzetet”.

A puha szilikonnal bevont eszközt a babaágy vagy babakocsi oldalára lehet rögzíteni, ahonnan a baba hangját érzékelve végzi el az elemzéseket és 10 másodpercen belül „lefordítja” a baba sírását emberi nyelvre. Ezen kívül a Q-bear mást is tud, többek között érzékeli, hogy a baba mennyire álmos, ilyenkor szükség szerint automatikusan nyugtató zenét, altatódalt vagy olyan hangokat kapcsold be a baba számára, melyeket megszületése előtt az anyaméhben is halhatott. A szülők maguk is tölthetnek fel rá hangoskönyveket, zenét vagy éppen a saját hangjukat a baba megnyugtatására.

A berendezés figyelmeztető hangot ad a szülők számára, ha baba sír, a helyiségben szokatlan hőmérsékletet vagy páratartalmat észlel vagy kórosan magasnak méri a baba fájdalomindexét.

Tetszik? Szívesen vásárolnál ilyet? Vagy inkább a szülei megérzésből, Intuíció ban bízol?

Photo: Freepik

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ez is érdekelhet:

Igen, sír… válasz egy okvetetlenkedő szomszédnak

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük