Miért nincs gyereketek? – itt vannak a válaszok
Talán mostanában kicsit változik a helyzet, de még nem is olyan régen kétségbevonhatatlan volt a képlet: iskola, munkába állás, esküvő, családalapítás. Ez volt – és többnyire még ma is ez – a társadalmi elvárás. Pedig a gyerek nem való mindenkinek. És ha már egyre többen vannak olyanok, akik nyíltan kimondják, hogy nem azért nincsen gyermekük, mert nem lehet, hanem mert nem akarnak.
Többnyire ma is legalábbis értetlenség vagy megrökönyödés a reakció az ilyenfajta vallomásokra, vagy egyszerűen annyi, hogy jó-jó, most ezt mondod, de később úgyis meggondolod magad.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Pedig rengeteg oka lehet annak, hogy valaki miért nem szeretne gyermeket, ezek között számtalan nyomós vagy legalábbis elfogadható ok is. Éppen ezért nem szerencsés egy gyermektelen pártól azt kérdezgetni, mikor jön a baba, mert nemcsak egy meddő párnál „tenyerelhetünk” érzékeny pontba, hanem a tudatosan gyermektelenek esetében is. De persze ezer más oka is lehet annak, hogy valaki a gyerek nélküli életet választja.
A Redditen valaki azt kérdezte, kit mi vezetett erre a döntésre. Sokféle válasz érkezett – köztük tipikusak és kevésbé tipikusak is –, sőt emberi életek, sorsok is feltárultak. Ezekből szemezgetek most. Érdemes végigolvasni őket, saját álláspontodtól függetlenül is tanulságosak lehetnek.
„Saját tapasztalataim alapján idegenkedem attól, hogy gyermeket hozzak erre a világra, amelyben élünk. Sokkal közelebb van hozzám az a gondolat, hogy egy nehéz sorsú fogadják örökbe. Hiszen milliónyi gyerek éhezik vagy van kitéve bántalmazásnak. Inkább közülük mentek meg egyet, mint hogy egy újabb gyermeket kényszerítsek erre a nyomorúságos helyre, melyet Földnek nevezünk.”
„Én tényleg nem akarok szülő lenni. A nagymamám sem élvezte a szülőséget, az anyám meg pláne nem. Azért csinálták, mert „kellett” nekik, ez volt az elvárás, és ők engedtek a nyomásnak.”
„Mert önző vagyok. Szeretem a szabadságot, hogy oda mehetek, ahová akarok, miközben nem kell azon aggódnom, hogy ki fog vigyázni a gyerekeimre. Szóval azt hiszem, a személyes szabadságomat többre értékelem, mint bármit, amit egy gyerek nyújtana nekem.”
„Igazából semmi sem késztet igazán arra, hogy akarjam őket. Szerintem csak annak lenne szabad gyermeket vállalnia, aki elsöprő vágyat érez arra, hogy szülő legyen. Én ilyet egyálalán nem érzek, akkor pedig miért is legyen gyermekem?”
„Tudod, amikor nyilvános helyen vagy, és látod a gyerekes szülőket, és rögtön az jut eszedbe róluk, hogy nekik bizony nem kellett volna gyereket vállalniuk. Ez vagyok én.”
„Válaszolhatok annak ellenére, hogy vannak gyerekeim? Az a tény, hogy vannak, nem jelenti egyben azt is, hogy akartam őket. Szeretem a gyerekeimet és az életemet is odaadnám értük, de a gyereknevelés SZAR! Anyagilag, fizikailag és lelkileg is kiszívják az életet az emberből. Persze vannak jó pillanatok, de összességében nem sokat kapsz tőle. Nem bántam meg, hogy megszülettek, de nagy bulit fogok csapni, amikor végre felnőnek.”
„Néha úgy érzem, hogy magamról is alig tudok gondoskodni, nemhogy még egy embert vállalni. És ott van mág az is, talán önzőség, hogy még mindig rengeteg olyan dolgot szeretnék csinálni, amit gyerekesként már nem tudnék.”
„Mi az indokom? A másik pénztárnál álló sor felől hallatszó hiszti, amikor a szüleik nem veszik meg nekik, amit szeretnének.”
„Én soha nem vágytam gyerekre. Gyerekként sosem játszottam babababákkal, tinédzserként sosem gondoltam arra, hogy bébiszitterkedjek, és mindig kényelmetlenül éreztem magam, amikor az emberek úgy fogalmaztak, hogy AMIKOR már gyereked lesz (és még véletlenül sem úgy, hogy HA gyereked lesz, pedig óriási a különbség). Sosem találtam cukinak a babákat, nem tudom elképzelni, hogy egy kis emberkével töltsem a nap 24 óráját, és legfőképpen ijesztő számomra az a gondolat, hogy felelősnek kell lennem ennek a kis teremtménynek a boldogságáért és növekedéséért, és gondoskodnom kell arról, hogy tisztességes emberré váljon.”
„Szinte egész életemben az értelmi fogyatékos bátyámmal voltam elfoglalva. Ő már 32 éves, de egy 7 éves gyerek értelmi szintjén. Végtelenül szeretem őt, de miután olyan sokáig foglalkoztam vele felnőttként (22 éves vagyok), egyszerűen nincs már türelmem ahhoz, hogy megint bevállaljak egy hasonló helyzetet. Rettegek attól, hogy olyan gyerekem születik, aki soha nem lesz képes az önálló életre. Ha lenne rá garancia, hogy legalábbis átlagos értelmi képességű gyermekeim születnek, talán átgondolnám a dolgot.”
„A szülők túlnyomó többsége, akikkel találkozom, finoman szólva is tele van a gyermekneveléssel kapcsolatos nyűggel és panasszal, és azt mondják, milyen nagy küzdelem, milyen drága, hogy nem tudnak aludni, nincs szabadidejük stb. Aztán általában rádöbbennek, hogy valami jót is kellene mondani a szülőségről, azért a végeérhetetlen panaszáradat végére odabiggyesztik, hogy „de ez a legjobb dolog, ami valaha is történt velünk”.
„Egyszerűen Idegesítőnek találom őket. Emellett nincsenek apai ösztöneim, nincs meg a temperamentumom ahhoz, hogy jó szülő legyek, és szegény vagyok. Igazságtalan lenne bármelyik gyerekkel szemben, ha szülőként ráerőltetne a sors.
„Végignéztem, ahogy a nővérem gyerekét kirúgták a bölcsődéből, mert egy gyerek arcát az asztalba csapta és megütötte a gondozónőt. Még csak 3 éves, de a legnehezebb gyerek, akivel valaha találkoztam.”
„A szomszédomnak hét van belőlük. Abban a házban a kommunikáció egyetlen formája az üvöltözés. A kamasz fiú kiabál, a kisebbek ordítva játszanak, a legkisebb pedig őrjöngve hisztizik.”
„A terhesség. Mindig is rettegtem a terhességtől, de abban reménykedtem, hogy ahogyan öregszem, úgy lassan megbarátkozom a gondolattal. De nem. Már 34 éves vagyok, és a gondolat, hogy terhes legyek, még mindig a végtelenségig megrémít. Szeretnék gyereket, de inkább örökbe fogadok valakit inkább, mint hogy vállaljam a terhességet.”
Te akarsz gyereket? Igen? Miért? Nem? Miért nem?
Forrás: Reddit
Fotó: Dreamstime
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!