• Anyás-Apás

Akartok gyermeket? Miért igen vagy miért nem?

Ezt a kérdést a Redditen tette fel valaki, és nagyon izgalmas válaszok érkeztek rá. Van, aki számára nem is volt kérdés, hogy lesznek-e gyerekei, mert számára az a természetes, hogy igen. Van, aki azért nem szeretne gyereket, mert a függetlenségét és flexibilitását félti a gyerektől. Arra a felvetésére, hogy ez biztosan önző dolog, egy másik kommentelő rögtön megnyugtatja, hogy nem önző, inkább tiszteletreméltó dolog, hogy magát ismerve inkább lemond a családalapításról.

Íme néhány vélemény, válasz a címben feltett kérdésre. Neked mi a válaszod?

 

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!


A Redditen valaki arra volt kíváncsi, kinél milyen motivációk állnak a gyermekvállalás vagy éppen a tudatos gyermektelenség mögött. Íme néhány válasz.


Van, aki mindig tudta, hogy akar gyereket, de míg nem következett be az a bizonyos „kattanás”, addig úgy érezte, még nem érkezett el rá a megfelelő idő:

„8 éve vagyunk együtt feleségemmel. Tudtam mindig, hogy akarok gyereket, de kb. 2 évvel ezelőttig szó se lehetett róla, bár ő már akkor bevállalta volna simán. Aztán egyszer csak kattant valami, és azt mondtam: jó, itt az idő. Augusztus 23-ára vagyunk kiírva.”

A másik kommentelő sem érzi még, hogy igazán készen lenne rá, de lassan jó lenne egy gyerek. Akár változatosságnak, unalom ellen is:

„Eddig nem akartam, viszont mostanában elkezdtem érezni, mennyire unalmas és egyhangú az élet nélküle. Aztán elképzelem, mi lenne, ha lenne gyerek, és úgy gondolom, új vetületet vagy értelmet adna az életnek. Eddig fel se merült bennem ez soha, és a párom se erőlteti a témát , bár egyre többet beszél róla ő is. De még ő se szánta rá magát. Neki kell ki hordani. Szóval érdekes ez a dolog. Most már nem rettegnék tőle, ha becsúszna esetleg. Fél-egy éve még rettegtem a gondolattól is.”

Akinek nem is kérdés...

„Van, mindig is akartam.”

...és aki egyszerűen nem tudja elképzelni, hogy egy másik élőlényhez igazítva kelljen eztán élnie az életét, legyen az az élőlény egészen picike. Pláne még szót sem tudna érteni vele:

„Sosem szeretnék, több okból. Az egyik az, hogy nem lennék jó apa, ismerem magam. Nem tudok lemenni gyerekbe, nem értek szót velük, gyakrabban idegesítenek, mint nem (tudom, a sajátom biztos nem idegesítene... nem fogom próbálgatni), illetve alapból rosszul tűröm, ha valamit sokszor kell elmondani, hogy felfogják, ha valakivel nem lehet egyenesen, felnőtt módjára beszélni. Vannak saját gyerekkori traumáim, amiket tudok kezelni, de esélyt sem akarok adni annak, hogy esetleg még egy generáció életét megnyomorítsa ugyanaz a szar.
A másik az, hogy tök kényelmesnek találom az életem. Nincs szükségem arra, hogy még pluszban valakiért felelősséget vállaljak a nap 24 órájában. Akkor túlórázok, amikor akarok, akkor megyek nyaralni, amikor akarok, akkor pakolom össze az életem és költözök külföldre, amikor elszánom magam. Ha a nap végén nincs kedvem semmihez, csak a kanapén feküdni és pizzát rendelni, akkor azt teszem. Józan ésszel felmérve, ha ezt a szabadságot, amit annyira szeretek, fel kéne adnom, az megkeserítené az életemet, és akkor előbb vagy utóbb én is megkeseríteném másét, amit nem akarok.”

Ugyanez a kommentelő amiatt is aggódik, milyen világot tudna a gyerekeire hagyni:

„Nem hiszem, hogy ez a világ 30-40 év múlva szép és kellemes hely lesz, én úgy érzem, nagy problémák jönnek a klímaváltozás miatt, amiket az emberek 80%-a még mindig nem hajlandó komolyan venni. Nem akarok jóslatokat mondani, mikkel fog szembesülni az emberiség pár évtizeden belül, de szerintem az elmúlt 10-20 év tapasztalatai alapján látszik egy tendencia.”

A nyugalmát félti ez a kommentelő is:

„Őszintén szólva én szeretem a csendet és saját otthonom nyugalmát. Hogy van szabadidőm, és nem egy életképtelen kisember körül forog minden. Egyszerűen nem akarok elveszteni éveket azzal, hogy kergetem, nehogy megölje magát.”

Aztán olyan is van, aki nagyon szeretne gyereket, de pár nélkül esélytelennek látja a dolgot:

„Igazából menő lenne, mert bírom a gyerekeket, de reális esélye nincs, mert már teljesen letettem a pártalálásról, nem is keresek.”

Itt egy bizonytalan, akinek egyelőre halvány fogalma sincs, hogy igen vagy nem, és azt sem, hogy ha igen, akkor mikor. Mentségére szóljon, hogy mindössze 20 éves:

„Most, 20 éves fiúként azt mondom, a következő 10 évben semmiképp, aztán meglátjuk hova jutok az életben addig. Több barátom meglepően vagy egyáltalán nem akar gyereket, vagy még 30 éves kora előtt szeretne. Én viszont úgy látom, hogy simán lehet várni tovább is a gyerekkel (férfiként főleg). Amikor én születtem, anyukám 41 éves volt (második gyerek vagyok). Szóval most, gyakorlatilag kisfiú fejjel, azt mondom, nem akarok gyereket, de még simán meggondolhatom magam.”

Van, aki arra figyelmeztet, hogy társadalmi elvárásoknak való megfelelni akarásból senki ne vállaljon gyereket:

„A legfontosabb, ha te nem szeretnél gyereket, akkor csak a társadalmi nyomásnak való megfelelés miatt ne vállalj! Az rossz lesz neked is, a gyereknek is, a kapcsolatnak is. Teljesen valid úgy dönteni, hogy nem szeretnél gyereket és eszerint élni.”

És végül ismét egy kommentelő, akinél soha nem volt kérdés az igen:

„Az első házasságomból egy lapaj kamaszom, a másodikból egy hónap múlva érkezik a következő. A miértre nincs válaszom. Mindig is szerettem volna, el se tudnám képzelni az életem kölkök nélkül. Ez a legnagyobb boldogság a földön.”

Neked mi a válaszod?


Forrás: Reddit

Fotó: Dreamstime


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Ezek is érdekelhetnek:

Mi gyerek nélkül is boldogok vagyunk, hidd már el!

„Nem szaporodunk, mert nem akarjuk szennyezni a világot”

Bárcsak sose szültem volna gyereket!


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

0 hozzászólás