Meleg apák: miért várunk el oly’ keveset az apáktól?
Paul és Robin melegek, egy béranyával született gyermeket nevelnek. Azt mondják, hogy éppen ezért is gondolták azt, hogy az emberek ezzel az aspektussal fognak leginkább foglalkozni, amikor megtudják, hogy meleg párként vállaltak gyermeket.
Ám az első idők alapján úgy tűnik, hogy nem ez a legmeglepőbb tapasztalat, amikor „kétapukás” családként megjelennek valahol, vagy akár csak egyikük mozdul ki valahová a gyerekkel.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
A kisfiuk születése előtt Paul Morgan-Bentley azt feltételezte, hogy az lesz a fő beszédtéma ismerősök és ismeretlenek között, hogy hogyan „jött össze” a baba, mivel ő és férje, a 33 éves Robin béranyát vett igénybe ahhoz, hogy kisfiuk, Solly megszülethessen. Ám a várt homofóbia és ellenségeskedés egyáltalán nem mutatkozik meg, az emberek inkább kedvesek és elfogadóak, mondják, viszont egy egészen más megdöbbentő dolgot fedeztek fel arról, mit gondol a társadalom az elvárt szülői mintákról. Paul azt mesélte, a Metro című lapnak, hogy tapasztalataik szerint oly kevés elvárást támaszt arra társadalom bármelyik férfival szemben – legyen akár meleg, akár hetero –, amikor apaként jelenik meg valahol:
„Amikor például oltásra vittük a kisfiunkat, senki nem akadt fenn azon, hogy nem egy apukája és egy anyukája, hanem két apukája van, sokkal általánosabb volt a meglepett felkiáltás: „Ó, végre itt egy apuka, aki ebből is kiveszi a részét!” De hajszálra ugyanez volt a reakció akkor is, amikor elmentem a patikába kiváltani a kisfiunk gyógyszereit. Vagy amikor telefonon beszéltem egy orvossal a gyerek dolgairól, ő pedig csodálkozva rákérdezett, hogy miért az apuka és nem az anyuka hívja fel őt. Az ilyen élményeink már rögtön az elején elkezdődtek.”
Paul azt mondja, hogy ezek az esetek nagyon hamar ráébresztették, milyen alacsonyak az elvárások a férfiakkal szemben, amikor éppen apaként funkcionálnak. „Egyenlő szülő” címmel megjelent új könyvében arról is ír, mennyire fájdalmas élmény lehet az anyák számára, hogy a társadalom már azért agyonhájpolja az apákat, ha minimálisan hajlandók kivenni részüket a gyerek vagy gyerekek körüli teendőkből. Az ilyen megjegyzésekkel azt sugallják – írja a szerző –, hogy leesik az álluk attól az újszerű és megdöbbentő ténytől, hogy bizony egy férfinak is időt kell szakítania elfoglalt és fontos életéből arra, hogy saját gyermekei nevelésével is foglalkozzon.
„Az emberek sokszor mondják, milyen szuper és életrevaló apukák vagyunk, amikor például orvoshoz visszük a kicsit. Fordítsuk meg a helyzetet és képzeljük el, amikor egy anyát árasztanak el dicsérettel azért, amiért orvoshoz megy a gyerekével.”
Ahogy telik az idő, a meleg pár egy több bizonyítékkal szembesül azzal kapcsolatban, mennyire egyenlőtlenül ítéli meg a társadalom, mi elvárható egy anyától vagy egy apától. Hiszen például a bölcsődében és az óvodában alapértelmezésnek tekintik, hogy az anya a kapcsolattartó személy, és automatikusan az anyát hívják először, ha valami probléma adódik.
Ezt látva Paul elkezdett arra az után kutatni, miért ennyire kiegyensúlyozatlan a szülői szerepvállalás. Tényleg ekkora biológiai különbségek lennének a két nem között a a szülői ösztönök és képességek terén? Az apák természetüknél fogva kevésbé képesek kötődni a gyermekükhöz, mint az anyák? Paul utánanézett a kérdésnek, és a könyve végén oldalakon keresztül hivatkozik azokra a kutatási forrásokra, melyeket talált a témában.
„Tudni akartam, mit mond erről a tudomány. sokszor halljuk például azt a közhelyet, hogy „anyai ösztön”, és én tudni akartam, hogy létezik-e ilyen, a nők biológiailag tényleg jobban felkészültek-e arra, hogy gondoskodjanak gyermekeikről. Rengeteg kutatás történt ezen a területen, melyekből egyértelműen kiviláglik, hogy a férfiak és abszolút képesek azokra a változásokra, melyek a nőkben végbe mennek, amikor anyává válnak.”
Ennek bizonyítékaként említi például azokat a kutatásokat, melyekben újdonsült szülők agyának szkennelése alapján megállapították, hogy a kötődésre alkalmassá tévő „szeretethormon”, az oxitocin termelődését az anyáknál a terhesség indítja be, ugyanakkor azt is megállapították, hogy az apáknál a babával való interakció nagyon rövid idő alatt ugyanolyan oxitocinszintet eredményez.
Aztán ott van az éjszakai ébredésekkel kapcsolatos diskurzus is, amelyek szerint az anyák azért ébrednek szinte egyszerre a babával, mert biológiailag én erre vannak felkészülve. A könyv tudományos kutatásokat idéz, melyek szerint a veszélyre figyelmeztető agyi régió, az úgynevezett amygdala az újdonsült anyák esetében sokkal nagyobb, mint az újdonsült apáké, ám amikor az elmúlt években meleg apák is megismételték ezeket a szkenneléseket, megdöbbentő megfigyelést tettek. Azt találták ugyanis, hogy az amygdala megnagyobbodása nem függ a nemtől, hanem bárki is legyen a baba jóllétéért elsődlegesen felelős gondozó, nála is pontosan ugyanolyan agyi változások mennek végbe, mint az újdonsült anyáknál.
„Ez így elég elvontan hangzik, de egyszerűen szólva semmi másról nem szól, mint a szülői felelősségről és felelősségvállalásról. Arról, hogy amikor tudod, hogy senki más nem fog gondoskodni a babáról, ha te nem gondoskodsz, és minden rajtad múlik, akkor nem alszol annyira jól és mélyen. Ennek az egésznek semmi köze a nemhez, az egész a felelősségről szól.”
Paul szerint a férfiak és nők szülői szerepe és felelősségvállalása tekintetében szükséges egyensúly már a baba megszületésének napján felborul.
„Nálunk, az Egyesült Királyságban például az történik, hogy bár az apuka jelen lehet a szülésnél, a legtöbb kórházban a baba megszületése után hazaküldik őket, és csak látogatási időben jöhetnek vissza. Vajon milyen üzenetet közvetít ez mindenki számára a szülői felelősség súlyáról és megoszlásáról?”
– teszi fel a nem könnyű kérdést.
Végül milyen tanácsot ad a könyv azoknak, akik szeretnék megtalálni az egyensúlyt a szülői felelősségben és feladatokban?
A könyv szerzője elismeri, hogy sok pár számára a pontosan fifty-fifty megosztás egyszerűen nem kivitelezhető, hiszen egyes hetek az egyik szülő számára mindig mozgalmasabb lesznek, mint a másik számára. Ugyanakkor alapvetően fontosnak tartja, hogy mindkét szülőnek módja legyen kivenni a részét minden teendőből, amire lehetősége nyílik. Sok családban erre azt jelenti, hogy az egyik szülő lemond az irányítás jogáról, a másik pedig felkészül a hibákra – ami sokszor nehezebb, mint első hallásra tűnik.
És talán ez a kulcsmondat.
Forrás: Metro
Fotó: Twitter