Ki volt melletted a szülőszobában?
Nemrégiben egy állítást osztottam meg az Anyás-Apás Facebook-oldalán arról, hogy szükség van-e arra, hogy bárki – az apa, nagymama, barátnő stb. – is az anya mellett legyen a szülőszobában, vagy a szülés egy olyan esemény, ami csak a mamára és a babára tartozik.
Sok válasz érkezett, íme egy kis körkép és kitekintés arról, ki mit gondol a kérdésről.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Nemrégiben megosztottam egy állítást a Facebookon, mely így szólt: „A szülés csak rám és a babámra tartozik. Senkire nincs szükségem a szülőszobában, se a férjemre, se az anyámra, se a barátnőmre, se senkire.” Erről kérdeztem a véleményeteket. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a kérdésben nincs „jó” válasz, hiszen mindenki döntsön úgy, ahogy neki a legjobb. Van, akinek segítséget és biztonságot ad, ha egy hozzá közel álló személy is elkíséri őt a gyermeke megszületéséig vezető úton, míg mások akkor érzik komfortosabban magukat, ha egyedül mehetnek végig ezen a bizonyos úton.
Korábban már írtam olyan anyákról, akik határozottan ragaszkodtak ahhoz, hogy a szülésük NE legyen apás szülés. Olvashattál történetet egy apáról is, aki a felesége tudta és megkérdezése nélkül meginvitálta saját anyját az unoka születésére, és nem igazán értette, hogy a feleségének mi ezzel a problémája. Egy nő a saját anyját tiltotta ki a szülőszobából a második szülésekor, mert az első unoka születésekor írott és íratlan szabályokat hágott át.
A Motherly oldal is körkérdést intézett olvasóihoz, melyben azt tudakolták, hogy az anyák kit kértek meg arra, hogy legyen velük a szülőszobában és miért.
Egy kicsit túlságosan népes volt az a szülés, melyről így számolt be az anya: „Ott volt a férjem, két aneszteziológus, babánként négy nővér (a három babára számítva az háromszor négy), három nővér mellette, 18 medikus, és már nem is emlékszem hány orvos. Az orvosok versengtek egymással, hogy melyikük segítse világra a babákat. Hármasikrek születésére készültünk, és ez nagy eseménynek számított a kórházban.”
„Csak a vőlegényem volt benn a szülőszobában. Még a rokonoknak és a barátainknak sem árultuk el, hogy megindult a szülés, mert nem akartuk, hogy bárki is beállítson a kórházba. Azt akartuk, hogy a lányunk világra jövetelének csak mi legyünk a szemtanúi (és persze a szülésznő). Azt akartuk, hogy kialakuljon a családi kötelék közöttünk még mielőtt, hogy a családtagok megrohamoznának bennünket” – írta válaszában egy másik anya.
„A barátom, az ő édesanyja, az én édesanyám és a nővérem is mellettem volt. Nagyon jó érzés volt, hogy mindannyian szemtanúi lehettek a kisfiam születésének, és megoszthattam velük ezt az életre szóló élményt! Ez is hozzájárult ahhoz, hogy csökkenjen a félelmem és szorongásom. De a következő szülésnél csak ketten leszünk benn a szülőszobában: a párom és én” – számolt be egy merőben más tapasztalatról és véleményről a következő anya, ezzel is bizonyítva azt, hogy nincs mindenki számára univerzálisan jó megoldás, mindenki más szempontok alapján dönti el, kire szeretne támaszkodni szülés közben.
„Egyedül voltam. Utolsó pillanatban végzett császármetszéssel segítették világra a babámat. Csak a magzati szívhangok ellenőrzésére mentem be a kórházba, de nem hallottak szívhangot, így nem telt bele tíz perc sem, és máris a műtőben találtam magamat. De annyi időm volt, hogy felhívjam az anyámat és a vőlegényem főnökét, hogy gyorsan elmondjam, mi az ábra. Mire felébredtem, már ott volt mellettem a vőlegényem, az anyám és a húgom – és persze a makkegészséges kisfiam” – írta valaki más.
És mit gondolnak az Anyás-Apás olvasói?
Végül nézzünk néhány hozzászólást a témában az Anyás-Apás Facebook oldaláról:
„Hát 30 évvel ezelőtt nemigen vágytak a férfiak a szülőszobára. Most meg már az anyukás csoportokban olyanokat írogatnak, hogy válj el, ha nem akar ott lenni a párod. Én nem bántam, hogy ott volt a férjem az első gyerek születésénél, de nem is vártam el. Egyedül se picsogtam volna. De hogy az összes felmenő-lemenő ág ott legyen?? Furi. Az anya döntése. Az apukának el kell fogadnia, ha azt mondja a kismama hogy odakint várakozz. Ennyi” – mesélt évtizedekkel korábbi tapasztalatairól Mária.
„Harmadik szülésemnél bent volt édesanyám. Nagyon nagyon segítség volt, örökké hálás leszek neki érte” – írta Noémi.
„Én nem bántam meg, hogy mindkét fiamnál bent volt a férjem és ő is jó érzéssel gondol vissza ezekre a pillanatokra. Kifejezetten sok erőt és nyugalmat adott a jelenléte. De az sem elítélendő, aki az ellenkezőjét gondolja. Ezt el kell fogadni, hogy nem vagyunk egyformák” – ez Gyöngyi véleménye.
Éva kommentje arról tanúskodik, hogy mindenkinél máshol van a határ: „Mindenkinek szíve joga, hogy miként akar szülni. Már olyat is hallottam, hogy még a barátnő is jelen volt a szülőszobában. Szerintem azért ez már sok.”
Jolcsikának a mai napig fáj a szülőszoba magánya: „Én is egyedül szültem meg két gyermekemet. Senki sem volt mellettem, a szülőszoba előtt sem várt senki. Aznap nem is látogattak meg. A mai napig fáj!”
„Nekem nem volt bent a párom. Jobb szeretek egyedül „szenvedni”. Viszont utána ott volt mellettem, a két újdonsült nagymama társaságában. Mindenkinek más a jó” – fogalmazta meg azok véleményét Ani, akik a vitaindító posztban megfogalmazott véleménnyel értenek egyet.
Ha nem reprezentatív mini statisztikát kellene készítenem a kapott válaszokból, akkor röviden úgy foglalhatnám össze, hogy a többség igényt tart/tartott valamelyik családtagnak – többnyire a baba édesapjának a jelenlétére és támaszára, de szép számmal vannak olyanok is, akik szerint a szülés kizárólag a baba és a mama „magánügye”.
De ami biztos: mindenkinek másként jó, ezért mindenki döntsön a szíve szerint abban, ki legyen mellette a szülőszobában.
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!