Anyás-Apás · 2021.11.16 16:24 · 5 perc

Csakazértis: „A korai fejlesztés és a sérült gyerekek rehabilitációja az életem”

Az Anyás-Apás Csakazértis rovatában olyan édesanyákat mutatok be, akik nehezített terepen, valamilyen betegséggel élve igyekeznek kiteljesedni vállalkozásukban, emellett édesanyaként és feleségként is helytállni. Tanács-Gulyás Nóra egy picit „kakukktojás” a sorban, hiszen szerencsére semmilyen betegség nem nehezíti az életét, mégis kivételt teszek vele. Hiszen mi máshoz kellene nagyobb csakazértis akarat, elszántság, elhivatottság és összefogás gyermek, szülő és egészségügyi szakember részéről, mint szakszerű rehabilitációval megadni az esélyt egy sérült kisgyereknek a teljes életre?

A cikk végén megtalálod nemcsak Nóra és a rehabilitációs központ elérhetőségét, hanem azt is, hogyan tudsz jelentkezni, ha te is szeretnéd bemutatni magad és vállalkozásodat az Anyás-Apás Csakazértis sorozatában.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Mutasd be kicsit magadat, hol élsz, mit csinálsz, milyen végzettséget van!

Szekszárdon élek, 6,5 éves ikerpár édesanyja vagyok, gyógytornász végzettségem van, mindig is ezen a területen dolgoztam. Kezdetben felnőttekkel foglalkoztam, majd a gyermekek irányába terelődött az életem, és jelenleg korai fejlesztéssel és sérült gyermekek rehabilitációjával foglalkozom.

Azt tudom, hogy egy terápiás központot vezetsz. Mi volt a célod a központ létrehozásával? Milyen terápiák érhetők el nálatok, esetleg van-e olyan módszer, amiben egyedülállóak vagytok?

Célom volt egy olyan terápiás központ létrehozása, ahol 0-100 éves korig mindenki megtalálja magának a megfelelő terápiát és terapeutát. Különlegességünk a gyermekrehabilitációs részleg, ahol olyan terápiákat alkalmazunk, melyek az országban csupán néhány helyen érhetőek el, ilyenek a TheraSuit és TheraTogs terápiák, melyeknek hazai képviselője vagyok.

Az ország minden területéről érkeznek hozzánk családok intenzív terápiás hetekre vagy akár heti rendszerességgel szinten tartó kezelésekre.

Komplex rehabilitációt nyújtunk a gyermekeknek: gyógytornászaink mellett elérhető nálunk a konduktív fejlesztés, logopédia, látás-hallásfejlesztés, craniosacralis terápia, szoptatási tanácsadás, gyermekpszichológiai szolgáltatás, dietetikai tanácsadás, emellett segíti munkánkat egy ortopéd szakorvos és egy ortopéd műszerész is.

Létrehoztunk egy alapítványt is FizoKözpont a Fogyatékkal élőkért Alapítvány néven, melyben a támogatásokat a gyermekek rehabilitációjára fordítjuk. Alapítványunk szervezésében valósult meg nyáron az 5. Intenzív Terápiás Táborunk, ahol az egyénre szabott fejlesztések mellett lovasterápia is volt, a szülőket „ott hagyhattak” a gyermekeküket, így kissé őket is tehermentesíthettük, közben a gyermekek vidám hangulatban fejlődhettek. Minden évben hatalmas élmény a gyermekek számára a tábor, egész évben várják a következőt.

Hogyan tudod összeegyeztetni a munkád és a családod, mik a jövőbeni terveid?

A központ irányítása mellett, a vállalkozás szakmai részében magam is aktívan részt veszek gyermekek fejlesztésében, ezt nem könnyű a családdal összeegyeztetni. Az iskola utáni időszakot általában gyermekeimmel töltömés sokszor éjszakába nyúlon végzem a papírmunkát. Kiváló kolléganőim a távollétemben is igyekeznek mindent irányítani helyettem.

A jövőre nézve sok tervünk van: szeretnénk számos olyan terápiával bővülni, melyek Magyarországon még nem érhetők el, szeretnénk az eszközparkot bővíteni a még hatékonyabb terápiák érdekében. Emellett szeretnénk az Alapítvány működését is „felfejleszteni”, hogy minél több családot hozzásegíthessünk a gyermekük fejlesztéséhez, ugyanis ez nagy terhet ró a családokra, különös tekintettel az elmúlt járványügyihelyzetre, hiszen az utóbbi időben az állami lehetőségek a COVID-helyzet miatt online módra váltottak és váltanak.

A FizioKözponttal és Nórával az alábbi elérhetőségeken léphetsz kapcsolatba, ahol igyekeznek gyermeked problémájára megoldást találni: https://fiziokozpont.hu/

https://therasuitmagyarorszag.hu/

Fotók: Tanács-Gulyás Nóra (a fotókat a képen szereplő kislány szüleinek engedélyével tesszük közzé)

Ha te is betegség mellett vállalkozol vagy valósítod meg önmagadat, írj bemutatkozó levelet az info@anyasapas.hu email címre. Szívesen segítek neked abban, hogy minél többen megismerjenek téged és vállalkozásodat.

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

További csakazértis történeteket itt olvashatsz:

Csakazértis: „Nagyon örülök, hogy bele mertem vágni ebbe az egészbe”

Csakazértis: „Elfogadtam a helyzetet, mert tudom, mi volt előtte… én ezzel vagyok teljes”

Csakazértis: „A mai napig megkönnyezem minden kisgyermek első önálló lépteit”

Csakazértis: „Nálam a megoldás a natúrkozmetikumok és az önelfogadás kettőse lett”

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük