top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

Csak a ribancok hordanak leggingset? Mi ez, ha nem ribancszégyenítés („slut-shaming”)?

Egy négygyermekes anya levelet írt, amelyben azzal vádolja a leggingset („cicanadrágot”) viselő nőket, hogy ők felelősek azért, ha a nőket szexuális zaklatás éri őket. A kérdés mostanában annál is inkább aktuális, mert egyre inkább terjednek a mindennapi utcai viseletben a korábban csak sportolásra használt testhez tapadó sportnadrágok – rövid és hosszú szárú változatban egyaránt.

Egy anyuka azonban nem ért egyet ezzel a divattal, ezért nyílt levelet fogalmazott, amelyben azt írta, hogy a leggingsben lévő nők felelősek a férfiak csábításáért. Aggódik a fiaiért, hogyan is fognak eligazodni ennyi kísértés között.

 

A levélíró négy fiú édesanyja, mellesleg – vagy nem mellesleg – hívő katolikus. Azt állítja, hogy nem akar senkit jogaiban korlátozni vagy megbántani. Ennek ellenére ezt írja:

„A mai világ megnehezíti a katolikus anyák számára, hogy megtanítsák fiaiknak, hogy a nők valakinek a lányai és testvérei. Hogy a nőkre elsősorban emberként kell tekinteni – és minden emberre tisztelettel kell tekinteni.”

Szerinte a leggingsek túlságosan feltárulkozóak, és a fiatal férfiak kísértésbe esnek, és olyan gondolatok ébrednek bennük a nőkről, amelyeket nem kellene gondolniuk. Mivel négy fiatal férfi van otthon, aggódik amiatt, hogy a leggings mire „késztetheti” őket.

„Senki nem kényszeríti a nőket arra, hogy ilyen ruhadarabot viseljenek. Ugyanakkor csodálkozom, hogy miért nem tartja senki furcsának, hogy a divatipar arra készteti a nőket, hogy önként így mutogassák az alsó testrészeiket.”

Ezután a leggings viselését a meztelenséghez hasonlította. Nem járkálunk meztelenül, akkor miért járkálunk leggingsben?

„A leggings annyira meztelen, annyira kitárulkozó, annyira leleplező. Egyszerre bosszantanak a gusztustalan pasik, akik feltűnően bámulnak, de a tisztelettudó pasik is, akik mindent megtesznek, hogy ne nézzenek arra. Én pedig semmi mást nem szeretnék, mint egy takarót, amivel betakarhatnám ezeket a lányokat-nőket, és egy sálat, amivel beköthetném a fiaim szemét, hogy megvédjem őket a látványtól – és a kísértéstől.”


Mi ez, ha nem ribacszégyenítés („slut-shaming”)?

Ez az anya azt hiszi, hogy szerénységre tanítja a fiatalokat, valójában azt tanítja, hogy a nők teljes mértékben felelősek a nem kívánt figyelemért, amit a férfiaktól kapnak. Lényegében azt teszi, amit "slut-shaming"-nek (magyarul kb. ribancszégyenítésnek) neveznek.

A slut-shaming az a gyakorlat, amikor az emberek – általában a nők – jellemét külső kinézetük vagy viselkedésük alapján ítélik meg.

A slut-shaming szemtől- szembe is előfordulhat, bár ma már minden eddiginél gyakrabban fordul elő online, a cyberbullying egyik formájaként.


Mi a ribancszégyenítés háttere?

A slut-shaming abból a társadalmi normából ered, hogy a lányok és nők semmilyen módon, formában nem lehetnek „szexuálisak”. Arra vezethető vissza, hogy a nőkbe az sulykolják, hogy ők a hibásak minden rossz szexuális élményükért: a ruhájuk vagy a sminkjük miatt, egy általuk készített fénykép miatt, vagy olyan dolgok miatt, amelyeket egy kapcsolatban tettek vagy nem tettek.


Az egyik dolog, ami leginkább táplálja ezt a kultúrát, a szexista iskolai öltözködési szabályok. Fusd át bármelyik iskola öltözködési szabályzatát, és rájössz, hogy a legtöbb szabály a lányokra vonatkozik, nem a fiúkra. És ezen belül is a legtöbb szabály arra vonatkozik, hogy a lányok nem mutathatnak „túl sokat” magukból, nem viselhetnek a suliban túl rövid szoknyát, kivágott vagy spagettivállpántos felsőt. Az indok? Gyakran az, hogy a lányok ezzel „elvonják a fiúk figyelmét a tanulásról”. Tehát miközben a lányokat arra tanítják, hogy a testük és a szexualitásuk szégyenletes, a fiúkat teljesen felmentik a saját viselkedésük alól.


Beszélj a kamasz gyerekeddel a ribanc-szégyenítésről!

És ne csak a lányoddal!!!

Ellentétben a leggingsben lévő nőket megszégyenítő anyával, fontos, hogy beszéljünk a gyerekeinkkel az ilyen jellegű zaklatásról, és arról, hogy miért nem lenne szabad ilyet tenniük. Tanítsd meg minden gyermekednek, fiúknak és lányoknak egyaránt, hogy az, ahogyan valaki öltözködik, soha nem felkérés semmire. Beszélj velük arról, hogy a zaklatás bármilyen formája soha nincs rendben, és ez vonatkozik a szexting veszélyeire is. Ez vonatkozik mind az explicit fotók küldésétől való óvakodásra, mind pedig arra, hogy a kapott fotókat soha nem szabad megosztani senki mással.


Az olyan levelek, mint amilyet ez az „aggódó” anya írt, nem képezik a megoldás részét a ribancszégyenítés és a nők elleni szexuális erőszak ellen. Valójában éppen az ellenkezőjét jelentik: ők maguk a probléma részei. Változtassunk a hangsúlyokon és tegyük biztonságosabbá a világot a nők és lányok számára! És ne azzal, hogy letiltjuk őket egy egyébként kényelmes és divatos ruhadarab viseléséről.


Fotó: Freepik


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Ezek is érdekelhetnek:


bottom of page