• Felföldi Eszter

Amíg csak óránként kilencszer hányok, addig minden rendben van? – a vészes terhességi hányásról

A várandósságnak elvileg életünk legszebb, legboldogabb időszakának kellene lennie. De a sors sokszor közbeszól, kinek így, kinek úgy. Van, akinek hányással, kiszáradással, örökös álmossággal, és ha mindez még nem elég, akkor még buta beszólásokkal, tájékozatlansággal akár még az egészségügyi dolgozók részéről is. Pont azoktól fájó ilyeneket hallani, akiknek a legjobban kellene tudniuk, hogy a vészes terhességi hányás, orvosi nevén hyperemesis (hiperemezis) gravidarum nem hiszti, nem az anya szervezetének „tiltakozása” a baba ellen, hanem létező betegség.

Most Eszter meséli el a történetét, mellyel bevallott célja, hogy minél többen tudjanak erről a szörnyű terhességi állapotról, és minél kevesebb védőnő(!) szájából hangozzon el a jövőben: „Amíg óránként tízszer nem hány, addig rendben van.” Mert a várandósság nem „ilyen”.

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

A vészes terhességi hányás egy súlyos betegség, mely a terhességek 0,52%-ánál fordul elő. Amerikában évente több mint 50 000 nő szenved tőle, de úgy gondolom, nincs elegendő magyar nyelvű tanulmány és ismeret a témában. 

Személyes történet következik, mellyel célom, hogy minél több kismamához eljusson a vészes terhességi hányás lehetséges kórmeghatározása, ugyanis ha erről van szó, nagyon fontos a gyors kórházi kezelés és a mihamarabbi folyadék- és vitaminpótlás.

Huszonötévesen az esküvőnket szerveztük, és emellett sok minden mással is foglalkoztunk. A lagzi után tervben volt a családbővítés. Egy közeli hozzátartozóm halálának szemtanúja voltam, majd másnap csináltam egy terhességi tesztet, ami pozitív lett. Őszintén szólva nagyon megrémültem, ugyanis kicsit későbbre vártuk. Ekkor 5 hetes és 5 napos kismama voltam. Az akkor választott nőgyógyász megállapította a terhességet és hozzátette, 12 hétig minden legyen úgy, ahogy amúgy is csináltam volna. A 6. héten elkezdődtek a terhesség tünetei, először csak émelygés és reggeli hányás. Mivel az első várandósságom volt, magam sem tudtam, mire számítsak, viseltem a tüneteket. Majd egy hét elteltével már a munkáimat sem tudtam ellátni és egyre többet hánytam. Aztán pár nap múlva az ágyból sem tudtam felkelni. Sajnos még a folyadék sem maradt meg bennem, lassan már a házból sem tudtam kilépni. Mivel a legtöbb kismama szenved a rosszulléttől és a terhességi hányástól, ezért a családom azzal biztatott:

ez teljesen normális, ne hisztizzek, nem is értik, miért nem veszek erőt magamon, hogy legalább az udvarra kimenjek?!

Ezek után felhívtam a terhességet megállapító orvost, hogy szörnyen rosszul érzem magam, de megnyugtatott:

„ez ilyen”.

A terhesség elején még védőnőm sem volt. Egy alkalommal mégis felkerestem a közelünkben lakó védőnőt, aki – ugyan látta, hogy a lábamon nem tudok megállni – sem vizeletet nem nézett, sem orvosi ellátást nem tanácsolt.

Ő szintén „megnyugtatott”, hogy

amíg óránként tízszer nem hányok, addig rendben van.

Ekkor már nem hagytuk annyiban, felkerestünk egy másik védőnőt, akinek elmondtam, hogy minden kijön belőlem és folyton, csak alszom. Ő azt mondta, létezik ugyan a terhességi hányásnak egy súlyosabb változata, de annyira ritka, hogy még sosem hallott a közelében olyanról, aki ebben szenvedett volna, de azért mutassam meg magam a kórházban. Ezt követően megpróbáltam összecsomagolni pár ruhát, de ez idő alatt is többször hánytam és csak sírni tudtam a gyengeségtől. Ekkor láttam a párom arcán, hogy megijedt és komolyan veszi a dolgot.



A kórházig valahogy elverekedtem magam, ahol azonnal vizeletet néztek, ami a kiszáradás legmagasabb értéket mutatta. Megállapították, hogy egy ideje súlyosan ki vagyok száradva, kezelés hiányában pár nap múlva leállt volna a vesém, ezért aludtam folyton. Már csak sírtam, mert annyira fáradt és gyenge voltam. Azonnal felvettek az osztályra, ahol reggeltől estig infúziós kezelést kaptam. Volt olyan ápoló, akitől nem sok együttérzést és segítséget kaptam, ugyanis régen úgy gondolták, hogy ezt a kóros állapotot előidézheti az is, ha a kismama nem fogadja el a terhességet. (Tudományosan bebizonyosodott, hogy nem ez a valódi ok. Eredetét ma sem tudják, csak rizikófaktorokat.) Az egyik nővértől kaptam is egy tanácsot:

„Fogadja el a gyereket, mert tiltakozik ellene a szervezete!”

Az infúziós kezelés hatására még napok múlva is kiszáradást mutatott a vizeletem. Ekkor a 8. hétben voltam, azt mondták, a 9. héten tetőzik a dolog, majd enyhül. De még csak ezután következett a legrosszabb. A 9. hétbe érve erősödtek a tüneteim, enni egyáltalán nem tudtam, illetve egy korty víz is azonnal kijött belőlem. Ezek után két hétig ételt egyáltalán nem, italt pedig nagyon minimálisan fogyasztottam. Emiatt továbbra is folyamatosan ki voltam száradva, az állandó infúziós kezelés ellenére. Majd az „éhezés” hatására elviselhetetlen gyomorfájdalom következett. Ebben a két hétben nem voltam már magamnál, beszélni sem tudtam, csak aludtam, hánytam és hánytam.


Sajnos az orvosok sem sokat tudnak a betegség kezeléséről. A legszörnyűbb az volt, hogy mindenki mást mondott. Az egyik orvos szerint a cukorhiány mellékhatása a hányás, tehát azt kell pótolni. A B6-vitaminnak is meg kellett volna állítania a hányást, ám vannak kivételek, amikor az ellenkezőjét váltja ki. Sajnos nálam a cukros és B6-vitaminos infúzió is hányást idézett elő. Ekkorra 13 kilót fogytam, 46 kilósan egy hónapja kórházban, infúziós kezelésen. A 12. hétre enyhülni kezdtek a panaszok, már kevés víz és kenyér megmaradt bennem. Nehezen akartak hazaengedni, mert a tüneteim még mindig erősek voltak, de én már éreztem a javulást és nagyon menni akartam. Rendkívül lassú felépülés volt, folyamatosan rosszul voltam és gyengének éreztem magam. Teljesen csak a 20. hétre múltak el a tüneteim és a várandósság végén, természetes úton egy egészséges kisbabám született.

Számomra csoda, hogy a magzatom ilyen szenvedések közepette is, a szervezetemből a szükséges anyagokat elvéve hiánytalanul tudott fejlődni.


A vészes terhességi hányás, más néven hyperemesis gravidarum világnapját május 15-én tartják.


Úgy tűnik, hogy a vészes terhességi hányás nem válogat rang és pénz szerint sem, hiszen Katalin hercegné is megszenvedett vele a várandóssága alatt. Remélhetőleg ő több megértés kapott a környezetétől, mint a cikk írója.


Fotó: Adobe Stock (a címlapfotó illusztráció, nem a történet szereplőjét ábrázolja), a cikkben szereplő fotókat a cikk írója bocsátotta rendelkezésemre.


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Ezek is érdekelhetnek:

Mitől hány reggelente Katalin hercegné?

Még a víz sem maradt meg bennem – a terhességi vészes hányásról

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

0 hozzászólás