Vendégszerző · 2023.12.01 20:36 · 5 perc

A mesterséges intelligencia itt van! 3 dolog, amint a te gyermekednek is tudni kell róla

Szinte tegnap volt, amikor a ChatGPT berobbant az életünkbe, de ugyanakkor hatalmas izgalmat és aggodalmat is keltett azzal kapcsolatban, mit jelenthet az oktatásban. És a fejlődés nem áll meg. Az év elején a MyAI beágyazódott a Snapchat közösségi médiaplatformba. Ez egy ChatGPT által működtetett chatbot, amely arra ösztönzi a tiniket, hogy bármit kérdezzenek – a barátoknak szóló ajándékjavaslatoktól kezdve a házi feladatokkal kapcsolatos kérdésekig.

Ezzel a generatív mesterséges intelligencia – amely képes új tartalmakat, például szöveget és képeket létrehozni – hirtelen mindenki, így a fiatalok számára is elérhetővé vált. De mi az a 3 dolog, amit mindenképpen meg kell tanítanod róla a gyermekednek?


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

A szülők természetesen hezitálhatnak azzal kapcsolatban, mennyire engedik be a mesterséges intelligenciát gyermekeik életébe. Sok iskola például máris fontolgatja, hogy betiltja a mesterséges intelligencia egyes felhasználási módjait, mivel azt állítják, hogy az csaláshoz vezet és tisztességtelen előnyöket biztosíthat. A mesterséges intelligencia azonban ettől nem fog eltűnni, és csak egyre szélesebb körben fog megjelenni mind a saját, mind gyermekeink életében. Minél hamarabb megtanulják a fiatalok az új technológia bölcs használatát, annál bölcsebben és produktívabban aknázhatják ki előnyeit és kerülhetik el a benne rejlő veszélyeket.

A mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségek szinte beláthatatlanok. Azonban az előnyök mellett kockázatokkal is járnak. Íme három dolog, amit a szülőknek szem előtt tartaniuk, amikor az előnyökről és kockázatokról beszélnek gyermekeikkel.

1. Legyünk kritikusak!

A generatív AI elképesztő dolgokra képes – például képeket generálni vagy történeteket írni –, de nem reflektál arra, amit ír. A szöveget úgy fogja összefűzni, hogy annak értelme legyen, de nem „olvas a sorok között”.

A generatív mesterséges intelligencia nem tudja értékelni a források hitelességét és nem képes mindig hiteles információkat találni az állítások alátámasztására. A generatív AI-szoftvereket is egy adott időpontból származó adatok alapján fejlesztik ki, így előfordulhat, hogy a közelmúltbeli események nem szerepelnek az „agyukban”.

A gyerekeknek tehát meg kell tanulniuk, hogy bár más írásokhoz, például egy könyvhöz vagy cikkhez hasonlóan néz ki, a szöveget számítógépes kód rakta össze. Ez azt jelenti, hogy minden szót, mondatot és állítást szkeptikusan kell kezelni.

2. Csak óvatosan a chatbotokkal!

A chatbotok olyan számítógépes programok, amelyeket arra terveztek, hogy beszélgetéseket szimuláljanak, mintha a beszélgetésben egy másik ember is részt venne. Ám sok ilyen chatbot alkalmazásnál előfordulhat, hogy nincs moderáció vagy emberi ellenőrzés a nem megfelelő tartalmakra. Légy tehát éber, ha gyermeked hosszú időt tölt AI „barátokkal”.

Ha felügyelet nélkül használják, az ilyen típusú alkalmazások táplálhatják a gyermek kíváncsiságát, így potenciálisan etikátlan és káros helyzetekbe manipulálhatják őket, például nagyon személyes beszélgetésekbe egy bottal.

Tedd világossá gyermekei dszámára, hogy a generatív mesterséges intelligencia gép, nem pedig ember. Nem osztja a osztja a „beszélgetőtársa” eszméit, hitét, kultúráját vagy vallását. A szöveg és a nyelvezet alapját modellek és algoritmusok képezik. Ez nem olyasmi, amivel vitatkozni lehet, amiből tanulni lehet, vagy amit saját értékeink megerősítésére lehet használni. Ráadásul a kódot manuálisan is lehet szerkeszteni, hogy bizonyos nézőpontokat vagy témákkal kapcsolatos álláspontokat letiltson.

3. A képek, videók és hangok is számítanak!

A szövegre való összpontosítás mellett nem szabad megfeledkezni arról, hogy a képek és a videók is a generatív mesterséges intelligencia részét képezik. A gyerekek lehet, hogy óvatosak azzal kapcsolatban, hogy milyen szöveget írnak be az internetre, de a képek feltöltésével óvatlanok. Fotóik és arcképük feltöltése után azok elérhetővé válik a mesterséges intelligencia számára, ami megnehezíti a személyazonosságuk védelmét. A ChatGPT például mostantól rendelkezik olyan képi képességekkel, amelyeket a chatrobottal folytatott beszélgetésekbe be lehet illeszteni. Beszéld át gyermekeddel az adatvédelmi szabályokat, és feltétlenül nyomatékosítsd számára, hogy az internetre feltöltött adatokat a mesterséges intelligencia tárolhatja, átvizsgálhatja és feldolgozhatja.

A mesterséges intelligencia hatékony tanulási eszköz lehet, és az ezen a területen zajló fejlesztések rendkívül izgalmasak. Nyílt beszélgetésekkel és némi felügyelettel végtelenek azok a lehetőségek, amelyek révén a gyerekek hatalmasat profitálhatnak ebből a technológiából. Ám a szabályokat nemcsak ismerni kell, hanem szigorúan be is tartani!

Ádám

Fotó: Shutterstock

Ez is érdekelhet:

Nem tudod, miért sír a baba? Itt a megoldás!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük