top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

A férjem halála után két évvel született meg a kisfiunk

A 33 éves nő férjét két évvel ezelőtt rákbetegség vitte el. Az özvegy idén májusban mégis megszülte közös kisfiukat, és keserédes pillanatként emlékszik arra, amikor először megpillantotta a babát. Hiszen az édesapa már nem lehetett tanúja ennek a csodának.

Hogyan lehetséges ez? A megoldás az ivarsejtek fagyasztása, legyen akár petesejt, akár hímivarsejt, akár embrió, melyekből aztán felengedés után akár évekkel is születhet új élet.

 

A 33 éves Lauren férje, Chris éppen két évvel ezelőtt, 2020 júliusában hunyt el agydaganatban. Így emlékszik a férje betegségével töltött időkre:

„A tünetei 2013 októberében kezdődtek, alig 9 hónappal a megismerkedésünk után, bár igazából gyermekkorunk óta ismerjük egymást. Valahogy nem érezte jól magát, hőhullámok törtek rá, ha hirtelen felállt és hasonlók. Először akkor gondoltunk arra, hogy nagy lehet a baj, amikor egyszer órákig vártam tőle a megbeszélt telefonhívást, és amikor végre felhívott, kiderült, hogy azért tartott ilyen sokáig, mert nem emlékezett a nevembe, ami alapján kikereshette volna a számomat a telefonjában.”

Akkor orvoshoz mentek, ahol gyorsan kizárták a stroke-et, aztán nem sokkal kiderült, hogy Chrisnek agydaganata van. A műtét során majdnem a teljes daganatot sikerült eltávolítaniuk az orvosoknak, így kezdetben úgy tűnt, hogy a férfi meggyógyul. De 3, majd 6 évvel a műtét után is visszatért a betegség, és Chris 2020 nyarán végül meghalt.

„A párom elvesztése életem legrosszabb napja volt, de sikerült elérnie, hogy a szerelmünk akkor is tovább éljen, amikor ő már nincs velünk”

– mondta Lauren, aki arra kérte az orvosokat, hogy a korábban lefagyasztott embriókból ültessenek be egyet a méhébe.


A szülés sem volt mindennapi.

„A személyzet csodálatos volt, nagyon megértőek voltak a helyzetem iránt. Amikor az orvosok megtudták az előzményeket, megengedték, hogy kitegyek egy képet Chrisről a műtőben, és bár a betegeknek általában minden ékszert le kell venniük, azt is megengedték, hogy a jegygyűrűmet és egy nyakláncot, amelyben Chris hamvai voltak, megtartsam, amíg Seb megszületik, és csak utána vegyem le őket. Ez akkor ott a világot jelentette nekem.”

Lauren azt mondja, hogy a fia napról napra jobban hasonlít az apukájára. Bár a kis Seb soha nem fog találkozni az apukájával, de biztosan mindent tudni fog róla. Elárulta, hogy az otthona tele van szeretett párja fotóival, és gyakran mesél újszülöttjének arról, milyen vidám, kedves ember volt a papája. Máris eldöntötte, hogy több lefagyasztott embriójukat szeretné felhasználni, hogy Sebnek fiatalabb testvéreket adhasson.


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


Ezek is érdekelhetnek:


bottom of page