Anyás-Apás · 2023.08.24 07:52 · 5 perc

5 dolog, amit meg kell tenned sulikezdés előtt

Ha most így, a nyári vakáció finisébe érve feltenném a kérdést, mi az az 5 dolog, amit mindenképpen meg kell tenned az első becsengetésig, biztosan a szemembe nevetnél: 5 dolog? Legalább 15! Vagy még annál is több, kezdve tanszerek megvásárlásától nyáron kinőtt ruhák és cipők pótlásán keresztül a fodrásznál tett látogatásig.

De most öt olyan dolgot hoztam, amire talán nem gondolsz.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Az öt dolgot nem én szedtem össze, hanem egy gyermekpszichiáter, aki maga is négy iskoláskorú gyermek édesapja. Ő azt vallja, hogy van öt egyszerű mentális egészségi tipp az iskolába való visszatéréshez, amelyet minden szülőnek ajánl, és amelyet még ő maga is alkalmaz.

„Az egyik legfontosabb tanács, amit már egyetemi tanulmányaim alatt megtanultam és azóta is emlékeztetem rá a hozzám forduló szülőket: ne aggódj egyedül! Mindig azt tanácsolom nekik, hogy mindig győződjenek meg arról, hogy gyermekük tudja, hogy semmin nem kell egyedül aggódnia, hiszen a szülei mindig ott vannak számára, hogy segítsenek.”

Íme az 5 (+1) tipp:

Töltsetek együtt rendszeresen minőségi időt!

A gyermekpszichológus szerint a gyermekeddel az iskola előtt vagy után kettesben töltött idő nagyszerű lehetőség azoknak a beszélgetéseknek az előkészítésére, melyek biztosíthatják a gyermekek mentális és érzelmi jólétét.

„Általában az én feladatom otthon a reggeli „műszak”, ezért reggel én viszem suliba a gyerekeimet. Azt tapasztalom, hogy az az 5-10 perc is jó alkalom arra, hogy egyszerűen csak jelen legyek az életükben.”

Beszélj vele a zaklatásról!

A statisztikák szerint minden 4-5. középiskolás diák számol be arról, hogy zaklatják az iskolában, és nem sokkal kevesebb azok száma sem, akiket az interneten zaklatnak társaik.

„Érdekes dolog, amit gyermekpszichiáterként tapasztaltam, hogy sok gyerek nem beszél a zaklatásról, hacsak nem kérdezünk rá közvetlenül: tapasztaltál-e már zaklatást? Szóval beszélni kell velük erről. Jó, ha ezek a témák prokatív módon kerülnek elő arról, amit esetleg látnak, tapasztalnak, illetve megtaníthatjuk őket arra, hogyan legyenek szövetségesei azoknak a gyerekeknek, akiket társaik zaklatnak.”

Idejekorán térjetek vissza a megbízható rutinhoz!

A szakember szerint bár nagy a kísértés, hogy a gyerekek nyáron sokáig fennmaradjanak és aludjanak, elengedhetetlen, hogy még az iskolakezdés előtt elkezdjük őket egy szilárd rutinra – különösen alvási rutinra – (vissza)szoktatni.

„A rutinhoz való visszatérés általában nem megy egyik napról a másikra, tehát adjunk magunknak elegendő időt erre az iskolakezdés előtt.”

A The Lancet című folyóiratban megjelent 2022-es tanulmány szerint azok a gyerekek, akik jutnak elegendő alváshoz, több mentális és viselkedésbeli problémával kénytelenek szembenézni, mint azok a társaik, akik eleget alszanak. A kevesebb alvás összefüggést mutatott a stresszel, depresszióval, szorongással és agresszív viselkedéssel is.

Minden nap legyen családi étkezés!

Ugyancsak szomorú adat, hogy a családok csupán kevesebb mint egyharmada vacsorázik rendszeresen együtt, annak ellenére, hogy a tanulmányok szerint a rendszeres családi étkezések a depresszió és szorongás ritkább előfordulásával járnak együtt.

„Számos kutatás igazolja, hogy a közös családi étkezés valóban horgonyként szolgál. Nem számít, hogy milyen étkezés, lehet reggeli, ebéd, uzsonna vagy desszert, de az együtt töltött idő fontos, mert védelmet nyújt a mentális problémákkal szemben.”

Iktassatok be a napirendbe minőségi testmozgást!

A gyermekpszichiáter szerint a testmozgás nagyon fontos eszköz a szorongás és a depresszió kezelésében.

„A testmozgás szuper fontos. Tisztában vagyunk vele, hogy némelyik gyerek olyan környéken élk, ahol nem biztonságos számukra, hogy kint játsszanak, sétáljanak, futkározzanak vagy biciklizzenek. Néha az iskola lehet az a hely, ahol biztonságosan edzhetnek és sportolhatnak.”

Plusz egy tipp az új tanév megtervezéséhez:

A szakember problémának látja az iskolán kívüli tevékenységek túl nagy számát is.

„Úgy gondolom, hogy néha olyan tornádószerű a különórák, edzések, korrepetálások és egyéb tanórán kívüli rendszeres elfoglaltságok száma, hogy az minden mást elnyel. És ha az egész délután és estét, netán a hétvégét is azzal töltöd, hogy oda-vissza autózol különböző találkozókra, versenyekre, órákra és így tovább, akkor tényleg nincs nyugalom.”

Fotó: Freepik

Ezek is érdekelhetnek:

Ne öltözzenek kirívóan – és egyéb biztonsági tanácsok sulikezdésre

Jet lag – játék az idővel iskolakezdés előtt

Megkezdődött a suli – de miért kell közhírré tenni a Facebookon?

Félek az iskolától, mert a többiek szerint stréber vagyok

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük