Keresési eredmények

Egy fiatal anya egy bulvárlapnak panaszolta el, hogy nem érti, vadidegenek honnan veszik a bátorságot, hogy az utcán megállítva véleményt mondjanak arról, hogyan bánik a gyermekével. No, nem arról van szó, hogy egy járókelőnek kellett lefognia kezét, hogy ne üsse meg a gyermekét. Egyszerűen csak úgy találta egy éppen arra járó, hogy túl melege van a babának a babakocsiban. És ezt legott fontosnak tartotta az anya tudomására is hozni. A fiatal anya szerint elég problémát okoz neki traumatikus szülésének emléke, nem hiányzik, hogy fű-fa-virág lépten-nyomon megkérdőjelezze anyai alkalmasságát is. Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon! A 29 éves anya éppen egy hónapos kisfiát tologatta a babakocsiban egy szép napfényes napon, amikor egy vadidegen nő vette a fáradságot, hogy eredeti menet irányát megváltoztatva megforduljon az autójával, visszakanyarodjon és mellette lelassítva, az ablakon kiszólva számon kérte rajta, miért terített egy kendőt a babakocsira. Szerinte egészen nyilvánvaló, hogy a kisfiúnak túl meleg van így, és nem is kap elég levegőt. Az anya azt is elmondta, hogy egyáltalán nem tesznek jót neki ezek a kéretlen passzív-agresszív tanácsok, hiszen még traumatikus szülésének élményét sem tudta feldolgozni. Azt is kiemelte, hogy különösen károsak az ilyen beszólások azoknak az anyáknak, akiknek a szülés utáni depresszióval is meg kell küzdeniük. „Óriási szerencse, hogy nem egyedül voltam, hanem egy barátnőmmel. El sem tudom képzelni, hogyan oldottam volna meg ezt a helyzetet egymagam, biztosan azonnal könnyekben törtem volna ki és sírva rohantam volna haza.” Aztán azt is elmondta, hogy egyáltalán nem könnyen vállalkozik arra, hogy kimozduljon az otthonából. „Nagyjából két óránkba telt, hogy összeszedelőzködjünk és elinduljunk. Már az is óriási dolog, hogy egyáltalán ki mertem mozdulni itthonról, de csak annyit értem el vele, hogy valaki megkérdőjelezte anyai képességeimet. Az emberek olyan könnyen mondanak ilyeneket, de legtöbbször bele sem gondolnak, milyen hatást váltanak ki a szavaik, mennyire le tudják rombolni a sokszor egyébként sem könnyű helyzetben lévő anyák önbizalmát.” Kiderült, hogy egy vékony kendő miatt akadt ki az ismeretlen nő, holott az anya többször is ellenőrizte, hogy a napfény ellen a babakocsira telített kendő alatt minden rendben van a babával. „Állandóan ránéztem a babára, egészen biztosan nem volt túlságosan melege. Ez az asszony pedig a másodperc tört része alatt megítélte a helyzetet, és azt gondolván magáról, hogy mindent jobban tud, ítéletet mondott rólam mint anyáról is.” Az anya azt is elárulta, hogy ez volt az első alkalom a szülés óta, hogy egy idegen késztetést érzett arra, hogy tanácsot adjon neki az utcán, de más anyáktól már számtalan hasonló történetet hallott. „Amint elkezd látszódni rajtad, hogy gyermeket vársz, azonnal megindul a kéretlen tanácsok áradata. Elhiszem, hogy az emberek többsége jót akar, de például ez az asszony még csak nem is látta a kisfiamat, hiszen éppen az út túloldalán haladt, amikor akcióba lépett. Elképesztő, hogy az emberek mennyire el sem tudják képzelni, hogy az anyák igenis odafigyelnek a gyermekünkre, még akkor is, ha egy felületes szemlélő számára ez nem úgy tűnik.” Megoldásnak azt látná, hogy legalább az anyák megértéssel és segítőkészséggel fordulnának a többi anya felé, hiszen ők azok, akik a saját bőrükön érzik, mennyi kétellyel és bizonytalansággal teli ez az időszak, ezért mindennél jobban szükségük van a megerősítésre. Ezzel kapcsolatban nincsenek rossz tapasztalatai, hiszen saját édesanyjától, az ismerősök köréből és netes csoportoktól rengeteg tanácsot kért és kapott, amikor valamilyen konkrét dologban bizonytalannak érezte magát, ám az ilyen kéretlen „jóakarók” csak kiskorúsítják és elbizonytalanítják anyai képességeiben és döntéseiben, még ha sokan jót is akarnak ezzel. Úgy látja, hogy ha valakinek gyermeke születik, akkor hirtelen ismerősök és ismeretlenek is feljogosítva érzik magukat, hogy beleszóljanak az életébe. „Úgy gondolják, hogy innentől akár vadidegenekhez is odamehetnek az utcán, hogy tanácsokat osztogassanak neki. Azt gondolom, hogy ez az asszony is azzal az érzéssel hagyott ott, hogy aznapra kipipálta a jó cselekedetet, hiszen segítséget nyújtott egy tapasztalatlan kismamának. Pedig valójában éppen az ellenkezőjét tette.” Fotó: Adobe Stock Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt! Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Még soha nem volt könnyebb szülőként rosszul érezni magunkat a bőrünkben, mint manapság. A jelenség többtényezős, szerepet játszik benne például az, hogy a mások által magukról láttatott kép direkt összehasonlítást kínál saját „nyomorult kis” életünkkel a közösségi oldalakon. De az is biztos, hogy a rólunk mint szülőkről alkotott vélemények is könnyebben eljutnak hozzánk a modern technikának köszönhetően, mint bármikor korábban. Mindez arról jutott eszembe, hogy egy felmérés eredményeit olvastam, melyben arra voltak kíváncsiak a felmérés készítői, mennyire érezzük szülőként azt, hogyan ítél meg környezetünk, illetve hogyan ítéljük meg magunkat másokkal összehasonlítva. Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon! Régebben minden egészen más volt – szokás mondogatni. Ami sok tekintetben nem igaz, mert vannak örökérvényű dolgok, de olyan szempontból igen, hogy – elsősorban a netnek, a közösségi oldalaknak köszönhetően – mindenki élete egy kicsit transzparensebbé vált, még azoké is, akik nem a nagy nyilvánosság előtt élik az életüket, és nem osztják meg életük minden percét a közösségi oldalakon. Ennek aztán óhatatlan velejárója, hogy sokkal könnyebben alkotunk véleményt ismerősökről és ismeretlenekről, és ugyanígy alkotnak rólunk is mások, illetve mi is hasonlítgatjuk magunkat másokhoz. Hogy ez mennyire reális, az egy külön történet lehetne, hiszen sokszor volt már szó arról, mennyire valós az a kép, amit a közösségi oldalak közvetítenek egy-egy család életéről. Egyszer olvastam egy hasonlatot, ami szerintem nagyon találó, és jól leírja, hogy sokszor mennyire nincs köszönőviszonyban a valósággal az, amit valakiről a jól megszerkesztett közösségi profilja közvetít. A hasonlat arról szól, hogy saját közösségi profilunk tulajdonképpen olyan, mint saját kis bulvárlapunk, ahol olyannak mutathatjuk be magunkat, amiről azt szeretnénk, hogy úgy lássanak bennünket mások. Attól persze még, hogy utóbbival pontosan tisztában vagyunk, bárkinek okozhatnak rossz perceket azok az agyonfilterezett csilivili fotók, amit ismerőseink kitesznek az oldalukra a gyerekükről, lakásukról, nyaralásukról. Ötből négy szülő állandóan más szülőkhöz hasonlítgatja magát Nagyjából ez jutott eszembe arról a felmérésről, aminek nemrégiben olvastam az eredményeit. A végeredmény szempontjából tulajdonképpen mindegy, de azért a teljesség kedvéért megemlítem, hogy a felmérést egyébként egy tápszergyártó cég rendelte meg. A válaszokból az derült ki, hogy manapság igen tekintélyes mértéket öltött az anyai paranoia szintje, amit mi sem jelez jobban, mint hogy a megkérdezett anyák 80 százaléka válaszolta azt, hogy saját szülői teljesítményét más szülőkéhez hasonlítgatja, illetve 81 százalékuk ismerte el, hogy fél attól, hogyan ítélik meg őt szülőként mások. Arra a kérdésre, hogy ez a „mások” pontosan kit jelent, 31 százalék válaszolta azt, hogy az anyósát, míg 31 százalék a saját anyját, 22 százalék az óvodában vagy iskolában a többi szülőt, 39 százalék pedig a barátait említette azok közt, akitől a legtöbb nem kívánt figyelmet kapja szülőként. Ami a barátokat illeti, talán érdemes megemlíteni, hogy gyakran azok is véleményt – és többnyire nem pozitív véleményt – alkotnak arról, hogy barátaik miként teljesítenek szülőként, akiknek maguknak nincs gyermekük. És hogy kik érzékenyek erre a környezetre leginkább, ahol mindenki látja és minősíti őket szülőként? Nem meglepő, de erre leginkább az elsőgyermekes anyák a legérzékenyebbek. Talán azért, mert sok mindenben maguk is bizonytalanok abban az új helyzetben, amit a baba születése jelent. Ráadásul sokszor még csak nagyobb zavart kelt bennük az, hogy a környezetünkben mindenki mást mond vagy tanácsol, és könnyen előfordulhat, hogy amit az egyikük jónak tart, azt a másik ismerős elítéli vagy megszólja. Végül nézzük azoknak a dolgoknak a listáját, melyekkel kapcsolatban a legnagyobb félelem él a szülőkben, hogy környezetük megszólja őket: - az, amikor a gyerek nyilvános helyen hisztibe kezd (40%) - az, hogy mit ad a gyerekének enni (39 %) - az, hogy mennyit foglalkozik a gyerekével (37%) - az, hogyan neveli a gyerekét, mit enged meg vagy tilt neki (34%) - az, hogyan öltözteti a gyerekét (30%) - az, ha a gyereke válogatós (30 %) - az, ha tápszert ad a babájának (29%) - az, ha gyerek cumizik (27%) - az, ha gyerek túl sokat néz tévét vagy ül a számítógép előtt (26%) - az, ha nyilvános helyen szoptatja a babáját (26%) Szóval bármiért, a lista végtelen... Fotó: Adobe Stock Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt! Ezek is érdekelhetnek: Depressziós akarsz lenni? Kövess be celebmamákat! Én jobban tudom, hogyan neveld a gyerekedet... Rossz anya szemétkajával eteti kövér gyerekét? És ha igen, közöd? Pokol kénköves tüzén égjenek a lusta anyák!(?) Cumik és kicsi hüvelyujjak Mit tegyünk, ha rúgkapálva hisztizik a gyerek? Lehull a lepel: miért csak egyféle kaját szeret a gyerek? Ki öltözteti fel a babát? És mennyire? Válogatós gyerekkel is túlélhetők az ünnepek Szoptatás kontra tápszer – társadalmi elvárásokról és lelki nyomásról Nagy baj, ha sokat van a gyerek onlájn? Nem, de figyelj a jelekre! Csakazértis a luxusétterem közepén akarok szoptatni, közöd? Már miért ne szoptathatnék az úszómedencében? Csecsemő nem való a parlamenti ülésterembe Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

A mom-shaming (anyahibáztatás) él és virul, és sokszor eléggé szélsőséges véleményekben nyilvánul meg

Igen, az angolul mum-shamingnek nevezett borzalomról szeretnék beszélni, amit magyarra talán anyahibáztatásként Nyugi, az apák sincsenek bebiztosítva ellene, az övék a dad-shaming, azaz apahibáztatás. Már többször olvashattál az anyahibáztatás vagy anyaszégyenítés jelenségéről a mum- (vagy mom-) shamingről

Yolanda Hadid kapcsán született meg az almond mom (mandulaanya) kifejezés: olyan anyákat jelöl, akik És van ennek a lájtosabb változata, az almond mom light.

(azaz testszégyenítés) és a mom-shaming (azaz anyaszégyenítés) fogalmát. A mom-shaming (anyaszégyenítés) „kistestvére” a dad-shaming (apaszégyenítés) (több ilyen történetről Az Anyás-Apás mom-shaminggel és dad-shaminggel foglalkozó összes cikkéért ide kattints! A mom-shaming egyébként egy nagyon alattomos jelenség, amit nagyon sokan tökélyre fejlesztettek. A mom-shaming öt csoportba osztható aszerint, hogy ki az elkövetője.

Mi ez, ha nem ribacszégyenítés („slut-shaming”)? Lényegében azt teszi, amit "slut-shaming"-nek (magyarul kb. ribancszégyenítésnek) neveznek. A slut-shaming az a gyakorlat, amikor az emberek – általában a nők – jellemét külső kinézetük vagy viselkedésük A slut-shaming szemtől- szembe is előfordulhat, bár ma már minden eddiginél gyakrabban fordul elő online A slut-shaming abból a társadalmi normából ered, hogy a lányok és nők semmilyen módon, formában nem lehetnek

Meg is írta levélben, mit gondol szomszédasszonya altatási módszereiről, amivel nemcsak kimerítette a mom-shaming

Legutóbb a Sky Sport bemondója, Michelle Owen esett az anyaszégyenítés (mom-shaming) áldozatává a neten

Nevet is kapott a jelenség, az angolok a nehezen lefordítható mom-shaming (kb. anyahibáztatás) jelzővel apák sincsenek védve a mindent jobban tudó bezzeanyák és bezzegapák észosztásától, rögtön itt van a mom-shaming „kistestvére”, a dad-shaming is. Nos, a dad-shaming egyik legújabb áldozata egy Andy Cohen nevő tévéproducer, akik egy cuki képet osztott

elítélő kommentek, ami nem csoda annak ismeretében, hogy a gyermekkori smink az „anyaszégyenítés” (azaz mom-shaming

Olyannyira, hogy az angol nyelvben már külön kifejezés is van rá: mom-shaming. Ez pedig nem más, mint a mom-shaming, vagyis az a jól ismert jelenség, hogy ahol több anya összegyűlik Ez akár az apákra is irányulhat, úgyhgy akár dad-shamingről is beszélhetünk.