top of page

Keresési eredmények

30 találat erre: „otthonszülés”

  • Az influencer, aki filmre vette az otthonszülését

    csak pár ezer néző kíváncsi, és számos olyan videója van, amire csak pár százan kattintottak, addig az otthonszüléses , de be kell tartani a szabályokat Mindazonáltal nem javaslom, hogy bárki is minden segítség nélkül otthonszülésre Az otthonszülés hazai szabályozásáról itt olvashatsz. Szerző: Dr. érdekelhetnek: A kislányom is mellettem volt a szülőkádban Harry herceg felesége otthon szülne – az otthonszülés szabályai A K-vitamin esete az otthonszüléssel​​​​​​​ Otthonszülés után most itt az otthonabortusz?​​​​​​​

  • Élő egyenes adás: a szülés nem ijesztő vagy undorító, hanem euforikus

    Ha az eredmény nem is maradt el, hiszen 2014 decemberében egy gyors otthonszülés során jött a világra

  • Otthonszülés után most itt az otthonabortusz?

    Legalábbis most már az angoloknál is, ugyanis a brit kormány nemrégiben bejelentette, hogy mostantól a nők akár otthon is bevehetik az abortusztablettát – ezzel Anglia is felzárkózott Skócia és Wales mögé a gyógyszeres terhességmegszakítás megkönnyítésében. De hová fordulhat egy magyar nő, ha a küretkanál helyett inkább a gyógyszert választaná? Az új angliai szabályozás szerint – mely várhatóan még ez év végéig hatályba lép – a korai terhesség megszakítására alkalmas tablettát a nők eztán „otthonuk biztonságos és barátságos körülményei között is bevehetik” – ahogyan az erről szóló hivatalos közlemény fogalmaz. A gyógyszeres abortuszról azt kell tudni, hogy az igen korai – 10 hetesnél fiatalabb – terhesség megszakítására alkalmas, melyhez két – mifeprisztont és mizoprosztolt tartalmazó – tablettát kell bevenni 24−48 órás intervallumra egymástól. Ami az angoloknál mostantól azt jelenti a gyakorlatban, hogy a nő a rendelőben beveszi az első tablettát, majd hazamegy és megfelelő idő elteltével beveszi a másik tablettát is. De mivel előfordult már, hogy a vetélés még az előtt megindult, hogy a nő hazaérkezett volna, továbbra is dönthet úgy bárki, hogy mindkét tablettát a rendelőben veszi be. Bár ez így elsőre merész ötletnek tűnhet, a britek egyelőre úgy látják, hogy ezzel nagyot léptek előre a nők egészségügyi ellátása terén. „Ezzel az egyszerű és praktikus intézkedéssel lényegesen nagyobb választási lehetőséget biztosítunk a nők számára, nincs szükség egy újabb megjelenésre az abortuszklinikán” – véli Lesley Regan, a brit szülész-nőgyógyász társaság elnöke. Ez olyan szempontból valóban logikusnak tűnhet, hogy a kétszeri klinikai megjelenés eddig valóban sok nő számára problémát okozott, elsősorban az egyedülálló anyák esetében, akik nehezen tudták megszervezni, hogy valaki felügyeljen addig a gyerekekre, míg ők az abortusztabletta bevételét intézik. De ugyancsak problémás lehet a kétszeri megjelenés annak, aki csak hosszas utazás árán tud elérni egy abortuszklinikát. Az abortusztabletta otthoni bevétele ugyanolyan biztonságos Tavaly végeztek egy felmérést egy olyan holland weboldal ügyfelei között, mely tablettával és szaksegítséggel látja el azokat a nőket, akik olyan országban élnek, ahol a terhességmegszakítást csak igen szűk korlátok között, szigorúan szabályozva lehet igénybe venni. Igen nagy számban vannak közöttük például írországi asszonyok, ahol az anya döntése alapján gyakorlatilag lehetetlen abortuszt végeztetni. (Bár ebben éppen a közelmúltban lezajlott népszavazás hozhat gyökeres változást, melyben az abortuszpártiak kerültek többségbe.) A dolog úgy működik, hogy a jelentkező kitölt egy kérdőívet, majd küldenek neki két tablettát és egy alkalmazási útmutatót. A British Medical Journalban tavaly megjelent adatok szerint a felmérés résztvevőinek 95 százaléka a terhesség sikeres befejeződéséről számolt be, és kevesebb mint 10 százalékban fordultak elő jelentősebb tünetek: erős vérzés, láz vagy heves fájdalom. Három év alatt 1363 nőnek küldtek tablettát, az esetek egyharmadáról nincs visszajelzésük, így előfordulhat, hogy a problémás abortuszok aránya ennél nagyobb volt. Abigail Aiken professzor, a kutatás vezetője mindenesetre úgy értékelte a tapasztalatokat, hogy „a hivatalos egészségügyi rendszeren kívüli gyógyszeres abortusz ugyanolyan biztonságos és hatékony lehet, mint a kórházi. A nők képesek elvégezni otthon a műveletet és tudják, mikor szükséges orvoshoz fordulniuk” De hová fordulhat egy magyar nő gyógyszeres abortuszért? A kérdésre a rövid válasz: sehová. Vagy ha kicsit árnyalni akarjuk a választ – és a nőnek sok pénze van −, akkor felkereshet például egy ausztriai abortuszklinikát, ahol jó pénzért választhatja a tablettát is a küretkanál helyett. Az a helyzet ugyanis, bár az abortusztablettát a gyártó hosszas huzavona után 2012-ben Magyarországon is regisztráltatta, a tényleges bevezetésre és használatra nem került sor. Bár szakmai érvekre is hivatkoztak, inkább politikai döntés eredménye, hogy az abortusztabletta Magyarországon nem hozzáférhető. Annak ellenére, hogy a nyilvánosságra hozott szakmai értékelés úgy fogalmaz, hogy a lefolytatott kockázatelemzés szerint a készítmény hatásos és biztonságos. Ezzel szemben érvként hangzott el az abortusztabletta ellenében, hogy azon túl, hogy a tablettának számos, nem tisztázott egészségi hatása is lehet, bevezetése tovább liberalizálná az abortuszt, ezzel elbagatellizálva a terhességmegszakítás problémáját, azt az érzetet keltve az érintettekben, hogy a néhány tabletta bekapásával lerendezhető, megoldható egy élet kioltása. Az angliai könnyítéssel kapcsolatban egyébként hasonló álláspontot fogalmazott meg a Protection of Unborn Children nevű magzatvédő szervezet is, akik ezt írták: „Az abortuszipar azzal, hogy afelé irányítja a nőket, hogy otthon, tényleges orvosi felügyelet nélkül rendezzék le az abortuszt, csak azt fejezi ki, milyen könnyelműen nagyvonalú attitűddel viseltetik a nők egészsége és jóléte iránt.” Forrás: British Medical Journal #abortusz #abortusztabletta Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt! Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

  • A K-vitamin esete az otthonszüléssel

    szürreális párbeszéd zajlott a bíró és a tanúként meghallgatott bába között, aki másodmagával segédkezett az otthonszülésnél Tekintsünk el most attól a körülménytől, hogy az otthonszülésekre vállalkozó bába egy ismert politikus Nem mellesleg az otthonszülés élharcosa évek óta. #k_vitamin #vérzékenység #otthonszülés Szerző: Dr.

  • Ragaszkodtam hozzá, hogy a kisfiam is jelen legyen a szülésemnél

    Korábban már volt itt egy cikk arról, hogy egy anya úgy szervezte meg az otthonszülését, hogy a kislánya Ezek is érdekelhetnek: Az influencer, aki filmre vette az otthonszülését Szeresd a szülés utáni testedet

  • Harry herceg felesége otthon szülne – az otthonszülés szabályai

    Az otthonszülés feltételei itt, ott és amott. Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon! , ha arra szottyan kedve – inkább a kórház biztonságát válassza az otthonszülés helyett. Pedig az otthonszülés pontosan 8 éve legális nálunk is. Persze szigorú szabályai vannak. Az otthonszülés feltételeit alapvetően a 35/2011. (III. 21.) #otthonszülés #szabályozás Szerző: Dr.

  • A szülés szabad, de a döntés felelősséggel is jár

    A poszt nem a háborítatlan szülés vagy az otthonszülés ellen íródott. #otthonszülés #halvaszülés Szerző: Dr.

  • Szülés élő egyenes adásban

    A videót nem olyan szándékkal töltöttem fel, hogy az otthonszülés vs. kórházi szülés kérdésről elmélkedjek ahol szeretne, de ha otthon szül, akkor se a zavarosban halászó segítők közreműködésével, hanem az otthonszülés Ezen kívül nem gondolom szerencsésnek az otthonszülési biznisz marketingstratégiáját sem, mely többnyire Plusz világossá téve, hogy az otthonszülés kísérése sem irgalmas szamaritánusok szabadidős elfoglaltsága #szülés #szülésvideó #otthonszülés Szerző: Dr.

  • Most otthon a legbiztonságosabb – de szülni is?

    napokban megszaporodtak azok a hírek, melyek szerint azokban az országokban is csökkenteni igyekeznek az otthonszülések Sőt egyre több helyen kategorikus tiltást is bevezetnek az otthonszülések vonatkozásában, így a járványhelyzetre Az otthonszülés kérdése mindig is megosztó téma volt, hiszen az otthon kontra kórház vitában nyilvánvalóan , és várható, hogy az otthonszüléseket átmenetileg tiltó kórházak száma a jövőben növekedni fog. Mindkét opció rendelkezésre áll, és egyelőre nem tiltották be az otthonszüléseket úgy, mint a britek.

  • A koronavírus miatt a nők inkább otthon szülnének

    Megan Cooper szerint a várandósok jelentős része kellő információk nélkül dönt a kórház helyett az otthonszülés meghozott döntések nyomán előfordulhat, hogy akár mindenféle szaksegítség nélkül vállalkoznak a várandósok otthonszülésre melyeket a brit állami egészségügyi szolgálat felsorolt akkor, amikor még a járvány kezdetén betiltotta az otthonszüléseket Mert az otthonszülésekre egyébként is áll az az arany igazság, hogy ha nincs baj, akkor nincs baj, de Fotó: Shutterstock #covid #koronavirus #varandossag #szules #otthonszules Szerző: Dr.

  • A kislányom is mellettem volt a szülőkádban

    megítélése helyett nézegessünk inkább fotókat, nyilván mindenki nagyon különbözőképpen látja az igazán közös otthonszülés Fotók: Badass Photo #otthonszules #testver #fotosorozat Szerző: Dr. Az Anyás-Apás otthonszüléssel kapcsolatos korábbi cikkeiért ide kattints! Tetszett?

  • Testemből táplálom a babámat – fotósorozat a szoptatásról

    Azokban az országokban, ahol az otthonszülés és a dúlaszolgáltatás elterjedtebb és elfogadottabb, mint

bottom of page