top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

Újra áll a bál Kínában – tápszert csak biztos forrásból!

Úgy látszik, nem lehet nyugodt az a szülő, aki Kínában dönt úgy, hogy nem anyatejjel, hanem tápszerrel eteti babáját. A 2008-as nagy kínai tápszerbotrány után most itt egy újabb, a 12 év előttihez képest „csak” „mini” botrány: furcsa fejlődési rendellenességeket és a fejlődés lassulását vették észre azokon a csecsemőkön, akik egy bizonyos tápszert fogyasztottak. Erre senki nem halt meg. Még.

Vagy inkább az volt a baj, hogy nem is tápszer volt az, amit a szülők annak hittek. Kicsit zavaros? Elmagyarázom.

 

Arról van szó, hogy az utóbbi időben az egyik kínai tartományban észrevették, hogy a csecsemők feltűnően nagy hányadánál alakul ki a fej egyfajta deformitása. Amikor elkezdtek vizsgálódni, mi lehet az szokatlanul magas homlok oka, az első közös vonás az volt, hogy mindegyik babánál korábban tejallergiát diagnosztizáltak. Nem sokkal később az is kiderült, hogy a szülők ugyanazzal a babatápszerrel etették őket. Vagy legalábbis valami olyasmivel, amiről az üzletben azt állította az eladó, hogy tejallergiás csecsemők számára készült speciális babatápszer, amikor a szülők arra kértek tanácsot, mivel helyettesíthetnék a közönséges tápszert.


Erről a bizonyos porról azonban később kiderült, hogy nem babák számára készült, hanem általános fogyasztásra árusított fehérjeital, következésképpen köszönőviszonyban sincsen a babák speciális tápanyagigényével. És ami az adott esetben a problémát okozta, hogy ebből a bizonyos fehérjeitalból a babák nem jutottak elegendő D-vitaminhoz sem, emiatt a Twist Oliver korának árvaházaiban pusztító, modern korunkban azonban jórészt elfeledettnek számító betegség, az angolkór vagy rahitisz alakult ki náluk. A betegségre jellemző a csontfejlődés zavara miatt a csontok deformitása, például a koponya jellegzetes formája vagy a hosszú végtagcsontok elgörbülésre, valamint a fejlődési elmaradás leginkább testi, de szellemi téren is.


Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy a konkrét esetben valószínűleg komplexebb probléma állt fenn, mintsem pusztán az, hogy a szülők nem babatápszer céljára készült itallal táplálták a csecsemőket. A babatápszerek ugyanis tartalmazhatnak ugyan bizonyos mennyiségben D-vitamint, ez azonban többnyire nem elégíti ki a napi szükségleteket. Éppen ezért nálunk is kiegészítő D-vitamin-pótlás javasolt cseppek vagy tabletta formájában. Azt, hogy jórészt hátrányos helyzetű babák voltak újabb „tápszer”botrány áldozatai, valószínűsíti az is, hogy az ügy kipattanása után az érintett szülők jelentős része azzal magyarázta, miért vásárolt bizonytalan forrásból, szakmailag inkorrekt tanács nyomán „gyógytápszert” gyermeke számára, hogy rossz anyagi helyzete miatt nem tudja megengedni magának a tejallergiás csecsemők számára kifejlesztett speciális tápszerek borsos árát. Egy anya például elmondta, hogy havonta 2000 jüan közötti összeget visz haza, a kislánya számára szükséges gyógytápszer pedig önmagában 3000 jüanos költséget jelentene számára.

Az Anyás-Apás tápszerekkel foglalkozó korábbi cikkeiért ide kattints!

A Hunan tartományban működő gyártó cég a nyomozás során – egyébként valószínűleg joggal – úgy védekezett, hogy soha nem állította Bei An Min nevű termékéről, hogy alkalmas lenne tejallergiás csecsemők gyógytápszereként. De az is biztos, hogy a fehérjeital készítéséhez szükséges port babagondozási szaküzletekben is forgalmazták, ráadásul a tápszerosztály polcain.

„Amikor meghallottam, hogy ez nem tápszer, hanem közönséges fehérjeital, teljesen összetörtem. Eddig abban a szilárd meggyőződésben éltem, hogy tápszert adok gyermekemnek, hiszen ezt a tájékoztatást kaptam az üzletben az eladótól”

– mondta el egy anya sírva. Ezt erősítette meg az is, hogy amikor a riporterek inkognitóban ellátogattak az üzletbe, nekik is azt mondta az eladó, hogy „speciális babatápszert” rejtenek a Bei An Min feliratú dobozok.

Az Anyás-Apás kezdettől kiemelt fontosságot tulajdonít a tudatosság növelésére arra vonatkozóan, hogy szülőként különösen nagy a felelősségünk, hogy mindig szakmailag megbízható, hiteles forrásból tájékozódjunk egészségügyi kérdésekben és mindig megalapozott információk alapján, megbízható forrásból szerezzünk be mindent a baba gondozásához. Ebben a korábbi cikkben arról olvashatsz, milyen veszélyeket rejt az internetről beszerzett anyatej.

Tápszerbotrány Kínában

Ha már szó esett a korábbi kínai tápszerbotrányról, néhány szóval érdemes felidézni, mi történt 2008-ban. Tizenkét évvel ezelőtt hat baba meghalt és csaknem 300 ezer apróság megbetegedett a távol-keleti országban, amikor több tápszerbe is veszélyes anyag került. A botrányba a kínai tápszergyártó cégek közül minden ötödik belekeveredett, miután egy oda nem való anyagot, melanint adtak a babatápszerekhez, valószínűleg abból a célból, hogy termékeik fehérjetartalma a valósnál nagyobbnak tűnjön. A melanint egyébként a műanyaggyártásban használják, tehát valóban semmi keresnivalója a babatápszerben. Akkor egyébként nemcsak a tápszerekben, hanem bizonyos gyártók által forgalmazott tejekben is találtak melanint, és a bűncselekménnyel összefüggésben sok embert letartóztattak. Némelyiküket a melanint forgalmazásával, másokat melanintartalmú tápszerek vagy tej gyártásával vagy forgalomba hozatalával vádolták. A kínai kormány akkor rávilágított arra, hogy komoly hiányosságok vannak az élelmiszerbiztonsági ellenőrzések, illetve a szabályok betartatása terén.

Úgy tűnik, hogy az elmúlt 12 évben nem sok minden változott...


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


0 hozzászólás
bottom of page