top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

Védőoltások ellen lázítanak a közösségi oldalak

A védőoltások elutasításának fő oka a mellékhatásoktól való félelem – állapította meg egy friss kutatás. Ez önmagában nem lenne újdonság, mert eddig is tudtuk, új megállapítás viszont, hogy a közösségi oldalakon megjelenő tartalmak sokat tesznek azért, hogy a szülőket elriasszák attól, hogy beoltassák gyermekeiket.


Pedig nem a Facebookról kellene tájékozódni ez ügyben.

 

A Brit Királyi Közegészségügyi Társaság (RSPH, Royal Society of Public Health) felmérésében a szülők fele válaszolta azt, hogy a közösségi oldalakon talált, a védőoltások káros voltát sulykoló tartalmak táplálják félelmét a védőoltásokkal szemben. A Társaság hangsúlyozza, hogy az ilyen tartalmak legnagyobb része „fake news”, tudományos alapot nélkülöző, pusztán kattintásszámra hajtó cikk. Az egészségügyi szakemberek ezért felszólítják a szociális média platformokat, hogy keményen lépjenek fel a tudománytalan tartalmakkal szemben. „A hamis információk terjesztése – ha ez befolyással van az oltási hajlandóságra – komolyan sérti a közegészségügyi törekvéseket” – fogalmazott nagyon keményen és határozottan a RSPH elnöke, Shirley Cramer. Egyben azt is hangsúlyozta, hogy a szülőknek nem lenne szabad felülniük a közösségi oldalakon terjesztett oltásellenes tévhiteknek, hanem be kellene oltatniuk gyermekeiket.

A felmérésben 5000 fő véleményét kérdezték meg. Közülük 2600-an szülői minőségükben válaszoltak a kérdésekre, és 200 egészségügyi dolgozót is bevontak a felmérésbe.

Jó hír, hogy a szülők összességében pozitívan értékelik a védőoltások szerepét, ám körülbelül 10 százalék azok aránya, akik nem adatták be gyerekeiknek a MMR elleni kombinált vakcinát, ami a mumpsszal, kanyaróval és rubeolával szemben védi (védené) a gyerekeket.

Ezen a ponton nem folytathatjuk tovább a témát úgy, hogy ne emlékezzünk meg Andrew Wakefield „áldásos” tevékenységéről, akinek hírhedt tanulmánya a kombinált oltás és az autizmus állítólagos kapcsolatáról már két évtizedes múltra tekint vissza. És hiába cáfolták millióan a The Lancet című lapban akkor megjelenteket, és vonta vissza maga a lap is a cikkét, a szülők körében korábban népszerű oltást azóta is gyanakvás övezi – ami sajnos az átoltottsági arányokban és a járványok számában is megmutatkozik.

De térjünk vissza a szülők 10 százaléknyi oltásellenes csoportjához Ők azt mondják, hogy elsősorban a vakcinák mellékhatásaitól féltik gyerekeiket, az oltás ellenzésének okai között második helyen pedig az áll, hogy nem bíznak abban, hogy a vakcina valóban hatásos a betegség elleni védelemben.

Az influenza elleni védőoltást minden öt megkérdezett szülő közül egy nem adatja be, míg a HPV elleni oltást minden 14. szülő utasítja vissza.


Mi az igazság?

Nem lenne igaz, ha azt írnám, hogy a vakcináknak nem lehetnek mellékhatásaik. Ezek azonban az esetek túlnyomó többségében nagyon enyhék, a beadás helyén átmeneti fájdalom, enyhe fejfájás, múló rossz közérzet előfordulhat. A súlyos mellékhatások rendkívül ritkák, a mostani jelentés szerint minden egymillió eset közül egyben fordulnak elő. Ha belegondolunk, hogy hány olyan dolog van az életünkben, ami esetében ennél jóval nagyobb az esély arra, hogy balul üt ki a dolog, mégis nap mint nap megtesszük… például felszállunk a repülőre, pedig tudjuk, hogy elméletileg akár le is zuhanhat, nem is szólva a tudatos egészségkárosodásról, például a terhesség alatti dohányzásról.

Ezzel szemben áll az a kétségbevonhatatlan előny áll, hogy a védőoltások drámai módon csökkentették korábban végzetes kimenetelű fertőző betegségek előfordulását.


Mi található a közösségi oldalakon?

Elég csak kicsit görgetni a Facebookon, majdnem biztos, hogy a nap bármely szakában elénk kerül valamilyen kattintásvadász kamuoldal vagy oltásellenes szervezet posztja, ami egyrészt a védőoltások veszélyeivel riogat, másrészt azt próbálja szuggerálni, hogy a probléma nem létezik, hiszen alig fordul ma már elő olyan betegség, ami ellen a vakcinák védenek. Azt az aprócska tényt azonban mindig elhallgatják, hogy a betegségek eltűnése éppen a tudatos és következetes védőoltási programoknak köszönhető. Elég egy kis lazaság, elég, ha egy közösségben túl sokan hiszik el, amit ezek az oltásellenes források állítanak, máris szomorú bizonyítékkal szolgál egy-egy fellobbanó járvány arra, hogy ezek a betegségek nem tűntek el, csak fedezékbe vonultak.

A felmérésből az is kiderült, hogy bár kisebb számban pozitív üzenetekkel is találkoznak a szülők a közösségi oldalakon és a különböző sajtótermékekben, a negatív üzenetek jobban „beleégnek” az agyukba és hosszú időre meghatározzák a vakcinák iránti viszonyulásukat.

Úgy tűnik, hogy a közegészségügyi szervezet nem túl optimista azzal kapcsolatban, hogy lehet-e előrelépést elérni a közösségi oldalakon található álhírekkel szemben. Éppen ezért inkább az iskolai oktatásra és a szülők tájékoztatására helyeznék a hangsúlyt, hogy ne üljenek fel minden szenzációhajhász álhírnek, ami a közösségi oldalakon jön velük szembe tucatszám.

Forrás: BBC

Fotó: Dreamstime


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


0 hozzászólás
bottom of page