top of page
  • Szerző képeAnyás-Apás

Visszamaradt a lepény, azt hittem, meghalok

Egy fiatal édesanya hetekkel első gyermeke születése után rosszullétek és nem szűnő vérzés miatt került vissza a sürgősségi osztályra. Kiderült, hogy minden baj oka az volt, hogy a szülés után a méhében maradt a méhlepény egy nem is olyan kis darabja, ami fertőzést és vérzést okozott. Azt mondja, ma már gyanakodna a tüneteket észlelve, de első szülése lévén azt gondolta, hogy a szülés természetes velejárója az, amit tapasztal.

Mi másról is szólna a cikk második része, mint a méhlepény (placenta) visszamaradásáról?

 

A 22 éves Tori McCain az USA-beli Nebraskában él és két évvel ezelőtt hozta világra első gyermekét. A szülés minden különösebb bonyodalom nélkül lezajlott, ám az ezt követő hetekben Tori folyamatosan azt érezte, hogy valami nagyon nincs rendben „ott benn”. Körülbelül két hónappal a szülés után éppen anyósáéknál voltak a férjével, amikor erős görcsei jelentkeztek, és azt érezte, mintha – ahogy ő fogalmazott az egyik közösségi oldalra posztolt beszámolójában – „mintha valami leesett volna a méhében”. A mosdóba sietett, ahol egy kis szövetdarab távozott a hüvelyéből, amit erős vérzés kísért. A történet a helyi kórház sürgősségi osztályán ért véget, ahol az ultrahangvizsgálat kimutatta, hogy gyermeke megszületése után a méhlepény (placenta) egy darabja leszakadva a méhében maradt, ami fertőzést és vérzést okozott.


Így derült ki, hogy a méhlepény egy körülbelül szilványi darabjának visszamaradása volt az oka annak, hogy a szülés utáni hetekben mindvégig rosszul érezte magát.

„Annyira fájt folyamatosan... semmi nem működött úgy, ahogyan kellett volna. A sürgősségi osztályon az orvost is sokkolta, amit talált. Azt mondta, nem érti, hogy lehet, hogy ezt nem vette észre a szülésemet levezető orvos. Én sem értem, hiszen többször is megvizsgált. Utólag azt mondták, hogy akár meg is halhattam volna vérmérgezésben”

– mesélte el történetét Tori, aki azt is elmondta, hogy a visszamaradt lepénydarab eltávolítását követően szinte azonnal sokkal jobban érezte magát. Most azt fontolgatja, hogy kártérítési pert indít a szülészorvosával szemben azért, hogy – állítása szerint – „soha többé ne történhessen mással hasonló”.

A méhlepény visszamaradása a szülés során

Elöljáróban annyit, hogy az úgynevezett lepényi szak a szülés legutolsó szakasza, amikor a baba világra jövetele után megszületik a magzatot addig tápláló méhlepény (placenta) is. Fontos, hogy a méhlepény teljes egészében távozzon a szülés után, mert akár csak kicsiny darabjának visszamaradása is súlyos következményekkel járhat. Éppen ezért a szülést vezető orvosnak a megszületett lepény alaposan meg kell vizsgálnia, hogy nem hiányzik-e belőle egy darab, mert ha igen, akkor azt haladéktalanul el kell távolítani.


A statisztikák szerint a szülések körülbelül 3 százalékában fordul elő, hogy visszamarad a lepény egy darabja a méh üregében, de szerencsére ezen esetek többségében már a szülés után észleli az orvos, hogy hiányzik a méhlepény egy darabja, és megteszi a szükséges lépéseket. Ha ez mégis elmarad, akkor a legjellemzőbb tünet a vérzés, valójában a visszamaradt méhlepény a szülés utáni vérzések vezető okai közé tartozik. Előfordulhat, hogy a szülés után egyébként is jelentkező vérzés abbamarad, majd 2-3 hét után ismét jelentkezik – ilyenkor feltétlenül fel kell keresni az orvost, aki megállapítja, hogy nem a lepény egy részének visszamaradása áll a vérzés hátterében.


A vérzésen kívül előfordulhat még láz, bűzös folyás, hasi fájdalom vagy kis szövettörmelékek távozása a hüvelyen keresztül.


Vannak tényezők, melyek fennállásakor nagyobb az esély erre a szülészeti szövődményre, ilyen az átlagosnál erősebben tapadó méhlepény, a koraszülés, a méh bizonyos fejlődési rendellenességei és az, ha korábbi szülés során már előfordult hasonló szövődmény.


Ha a szülés után a vérzés nem szűnik meg vagy átmeneti szünet után visszatér, feltétlenül fordulj orvoshoz, aki el tudja dönteni, hogy fennáll-e ez a potenciálisan életveszélyes szövődmény, vagy más, banálisabb okkal magyarázható a panaszod!


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!


0 hozzászólás
bottom of page