Tényleg ennyire fontos, mi lesz a baba neve?
Az alábbiakban egy édesanya gondolatait olvashatjátok arról, hogy valóban meghatározhatja-e valakinek a személyiségét, egész életét, a többi ember hozzá való viszonyulását a neve. Annál inkább érdekes kérdés ez, mert a bulvársajtóban egyre több olyan történetről olvasni, amikor a szülők a baba születése után egy-két-három vagy még több évvel azért akarnák megváltoztatni a gyermekük születésekor választott nevet, mert valamiért megbánták azt.
Sokan például egyszerűen azért, mert azóta „túl sok” ugyanolyan nevű baba lett környezetükben, Ezért a név már nem tűnik számukra annyira különlegesnek, mint azt eredetileg gondolták.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Náray Tamás írja „Anyám szerint” című könyvében, hogy az édesanyja mindig azt mondogatta neki, hogy az első benyomásra nincs második esély. Valami ilyesmi motoszkálhat a szülők fejében is, amikor utónévkönyveket bújnak, hogy már az előtt kitalálják, mi lenne a gyermekükhöz leginkább passzoló név, hogy valaha is találkoztak volna vele. Nem furcsa paradoxon ez?
De akkor lássuk az édesanya gondolatait.
A névválasztás szerintem azért fontos, mert a nevünk az első „címke”, ami alapján az emberek benyomást alkotnak rólunk, csúnyább szóval felcímkéznek, beskatulyáznak bennünket. Mert az egyik név nem ugyanazt a benyomást kelti az emberekben, mint a másik, ez van.
Amennyire csak vissza tudok emlékezni, az én anyukám mindig gyűlölte a nevét. A családjuk egy erősen konzervatív, hagyománytisztelő család volt, és mint ilyen, a gyerekek mindig az azonos nemű szülők, nagyszülők, esetleg dédszülők nevét örökölték. Így kapott az édesanyám is egy olyan keresztnevet, melyet mindig ódivatúnak, túságosan komolynak, hivatalosnak, a személyiségétől merőben idegennek érzett. És ami még csak rosszabbá tette a helyzetet, a nagymamáján kívül nem is ismert más nőt a környezetében, akit szintén így hívtak volna. Emlékszem, egyszer azt mesélte, hogy mindig utálja, amikor például az orvosnál arra várt, hogy beszólítsák a rendelőbe. Ez egészen addig ment nála, hogy megkérte őket, hogy a nyilvántartásban írják át a keresztnevét egy másik névre.
Valószínűleg ezért volt az, hogy amikor engem és a húgomat várt, eltökélte, hogy csakis olyan nevet válasz nekünk, aki amihez senkinek nem lesz semmi hozzáfűznivalója. Gyakori, egyszerű, hétköznapi, 12 egy tucat nevet. Így kaptam azt a nevet, ami a születésem évében a névválasztási lista első helyezettje volt. Az anyukám ezzel elérte a célját, hiszen soha nem lógtam ki a tömegből, tényleg egy voltam a tucatból, és az iskolában és aztán a munkahelyemen is szép számmal voltak ugyanilyen nevű lányok és nők. És ugyanez volt a névválasztási módszere az édesanyámnak a húgomnál is.
Én igazából nem gyűlölöm nevem, ahogyan ő gyűlölte a sajátját. Inkább csak azt gondoltam mindig, hogy egy kicsit olyan… semmilyen. Korábban sokszor elképzeltem, milyen lenne, ha valamilyen különlegesebb, izgalmasabb, exotikusabb nevem lenne, bár igazából szerettem a sajátomat is.
Talán ezért volt az, hogy minden évben izgatottan figyeltem az évente kiadott toplistákat névválasztás terén, figyeltem melyik nevek válnak népszerűvé, illetve melyik nevek mennek ki a divatból. Aztán sok fejtörést okozott az is, milyen neveket válasszunk, amikor én voltam terhes.
Végül olyan név mellett tettem le a voksomat, ami kicsit különbözik az átlagtól, de nem is nagyon extrém. Ám még ezután is sokszor eszembe jutott, vajon mi lesz az első benyomása az embereknek a gyermekem nevét meghallva.
De most, már szülőként, azt gondolom, hogy e felett semmilyen befolyásunk, hatalmunk nincsen. Ráadásul az egyes nevek megítélése, „értéke” időről-időre változik. Hiszen leginkább divat kérdése, és a divat is folyton változik. Meggyőződésem, hogy nem ez számít, hanem hogy a tőlünk telhető legtöbbet megtegyük azért, hogy remek embert neveljünk a gyermekünkből. És ha így teszünk, akkor az első benyomás mindenképpen jó lesz róla, függetlenül attól, hogyan is hívják.