Anyás-Apás · 2018.11.09 20:30 · 4 perc

Tyúkudvar, fiúknak belépni tilos!

Egy meglehetősen furcsa sztorit olvastam a múltkor a The Washington Postban. Egy anya a lap újságírónőjétől várt megerősítést arra, hogy a jól bejáratott játszóterükről hogyan tartsanak távol egy anyát a kisfiával, hiszen az az ő külön idejük, amikor a lányaik egymással játszanak, ők pedig maguk közt – mint lányos anya a lányos anyával − beszélgetnek. Mi keresnivalója van ott egy fiúnak, hát nem?

Nos, ha megértést és megerősítést várt, csalódnia kellett. Szerencsére.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Míg a gyerek el nem ér egy bizonyos életkort, a kisgyerekes anyák számára a játszótér a társasági élet egyik fontos terepe. A gyerekek egymás szemébe szórják a homokot, míg a szülők a telefonjaikat nyomkodják. Nos, ebben a történetben senki nem nyomkod semmilyen kütyüt, inkább egymással beszélgetnek, mégsem helyeselhető a társasági érintkezés azon formája, ahogyan ezt pár lányos szülő elképzeli.

A The Washington Post újságírónője, Carolyn Hax reagált egy olvasói levélre, melynek írója azt sérelmezi, hogy a közeli játszótérre elkezdett járni egy anya a kisfiával, holott abban az időben ők, a lányos anyák szoktak ott beszélgetni, míg a kislányaik egymással játszanak. „Van egy lányom, és mi páran, lányos anyák mostanában elkezdtük összejárni a helyi játszótéren, hetente mindig ugyanabban az időben. Nemrégiben egy anya ugyanakkor hozta le a kisfiát a játszótérre, amikor mi ott voltunk. Megkértem (szerintem kedvesen és udvariasan), hogy menjenek el, mert mi, kislányok és lányos anyák ilyenkor mindig egymás között akarunk lenni. Teljesen elutasító volt, és inkább dühös lett, mint hogy elfogadta volna a kérésünket” – írta az amerikai anya. De azt hisszük, hogy ezt már nem lehet fokozni, akkor nagyon tévedünk: „Ez nekünk, anyáknak és lányoknak egy kedves időszak, amit egy fiú érkezése értelemszerűen megzavar. Egy olyan világban élünk, ahol minden csak a fiúknak jut, míg a lányoknak csak morzsák maradnak, és szerintem ezzel ez az anya is tisztában van, mégis jogosnak tartja, hogy a fia szétromboljon egy csajos összejövetelt. Tudom, hegy nincs jogi eszközünk arra, hogy távol tartsuk őket egy nyilvános játszótértől, de mégis hogyan bírhatnánk jobb belátásra?”

Ha megértést várt, csalódnia kellett

Most nem kezdek elmélkedni azon, hogy ez a derék amerikai anya hogyan jutott ettől a szimpla játszótéri erőfitogtatástól a nemi egyenlőtlenségek elleni harchoz. Nézzük inkább, milyen választ kapott a The Washington Post újságírónőjétől. Nos, semmiképpen sem gyakorlati tanácsokat arra, hogyan tarthatná távol a kis hímneműt a hölgykoszorútól. Carolyn Hax szerint inkább a lányos anyáknak kéne magukba nézniük, mire tanítják a gyerekeiket, milyen példát mutatnak nekik. De azért a végén kapott egy praktikus tanácsot is: „Ha egy exkluzív összejövetelre vágynak, akkor lássa vendégül a többi lányos anyát a lányaikkal együtt a saját házában. Közben gondolkodjanak el azon, hogy ki is az, aki azt várja el, hogy az egész világ hozzá alkalmazkodjon.”

Forrás: The Washington Post

#játszótér #gender

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük