• Anyás-Apás

Testemből táplálom a babámat – fotósorozat a szoptatásról

Frissítve: szept. 11.

Ha gyönyörű szülésfotók után kutatunk, akkor viszonylag könnyebb dolgunk van, hiszen ezekkel tele van az internet. Ha viszont az egyik legszebb anyai hivatás, a szoptatás képi megjelenítésére keresünk szép példákat, akkor ez már kicsit nehezebb feladat, bár természetesen nem lehetetlen.


A lenti képgalériában szoptatós fotók között lapozgathatsz.

 

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!


Manapság már szinte mindent a nagyvilág elé tárunk – persze személyiségfüggő is, hogy például a szülés intim pillanatait megőrizzük-e csodaszép közös titokként vagy akár névtelen szerzőként szüléstörténetet írunk vagy szülésfotókat teszünk közzé ismerősöknek, de akár vadidegeneknek is.


A szülésfotók készítése manapság már annyira megszokottnak számít, hogy vannak fotósok, akik – például az esküvői fotósokhoz hasonlóan – szülésfotókra specializálódnak. Ezek megítélése természetesen nagyban függ attól, hogy a képek megmaradnak a valóságos vagy virtuális családi fotóalbumban, vagy a neten bárki megnézheti azokat. Utóbbi esetben vegyes fogadtatásra számíthat, aki ilyesmit oszt meg, hiszen vannak, akik szerint a szülés a maga nyers valóságában és mindennel együtt, ami ezzel jár, csodálatos, mások szerint illúzióromboló és/vagy nem tartozik senkire a legszűkebb családon kívül.

Jóval kevesebben vannak azonban azok a fotósok, akik szoptatás pillanatainak megörökítésére szakosodtak, inkább talán a szülésfotósok vállalkoznak ilyesmire, amolyan „melléküzemágként”. Azokban az országokban, ahol az otthonszülés és a dúlaszolgáltatás elterjedtebb és elfogadottabb, mint nálunk, sokszor a dúlák vállalkoznak fotózásra is, például az első mellre tétel megörökítésére.

A szoptatós fotók elkészítése nem mindig egyszerű – mondja egy dúla, aki fotózást is vállal.

„Az első időt azzal töltjük, hogy megismerjük egymást, és elbeszélgetünk az eddigi anyasági útjukról, tapasztalataikról, kihívásaikról, álmaikról és céljaikról – meséli Jaimie Laki a New Jersey-i Little Bear Photography-tól. – Mire a babájuk nyűgös lesz, általában örülnek, hogy megörökíthetem, ahogy azt teszik, amihez a legjobban értenek: megnyugtatják a babájukat.”

Mint a fotózás bármely más formájánál, a szoptatós fotózásnak is sokféle stílusa létezik. Lehet gyönyörű háttér előtt pózolni és úgy kinézni, mint egy XIX. századi festmény angyali figurája. Vagy lehet dokumentarista stílust választani. Az előbbit könnyebb elfogadni, az utóbbi érdekesebb, izgalmasabb – és nem utolsósorban közelebb áll a valósághoz.

Az alábbi fotógalériában mindkét stílus képviselteti magát. (A fotók a kis képekre kattintva nagyíthatók.


Fotók: She Knows


Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Az Anyás-Apás szoptatásról szóló összes korábbi cikkét itt találod.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

0 hozzászólás