Szuperdada szerint a szülők lusták és alkalmatlanok…
…arra legalábbis, hogy gyerekeiket megtanítsák legalább a legalapvetőbb dolgokra. Ha nem így lenne, akkor nem a pedagógusoknak kellene foglalkozniuk például a szobatisztaságra szoktatás kérdésével az iskolába kerülő 4 éveseknél. Vagy a gyerek hétéves korára már talán képes lenne kitörölni a saját fenekét.
Jo Frost, azaz Supernanny tweetje nagy vihart kavart.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
A brit televízió ismert és népszerű gyereknevelési szakértője, Jo Frost, azaz Supernanny a Twitteren fakadt ki, egy bejegyzésében felsorolva egy sor olyan problémát, melyet a szülők feladata lenne megoldani, ám ők erre lusták és/vagy alkalmatlanok, ezért a pedagógusokra marad az iskolában.
A tweet szövege egészen pontosan ez volt:
„(Ide nem értve az orvosi kórállapotokat) 2-3 éveseknek még cumi lóg a szájából; 5 éves gyerekeket tanítgatnak az iskolában a pedagógusok a WC-használatra; 6 éves gyerekeket még babakocsiban tologatnak a szülei; Még mindig a felnőttek törlik ki a 7 éves gyerekek fenekét; A szülők lustákká és alkalmatlanokká váltak; Szülők, mit gondoltok ti erről? Nagyon szeretném hallani a véleményeteket!”
Lényegében tehát arról van szó, hogy – miután egyértelműen tisztázta, hogy nem a beteg vagy más okból problémás gyerekekről beszél − a Supernanny túlságosan soknak tartja, amit a szülők megtesznek a gyerekeik helyett, ugyanakkor túlságosan kevésnek látja a gyerekkel szemben támasztott elvárásokat.
Pro és kontra reakciók – ahogyan az már lenni szokott
Nagyon sok válasz érkezett. Rengetegen reagáltak a bejegyzésre: sokak egyetértésükről biztosították, mondván, nagyon is életszerűek azok a problémák, amiket felsorolt. Mások szerint nem fair, hogy a szülőket kritizálja.
Egy szakmabeli így reagált: „Én is dadusként dolgozom… azt látom, hogy manapság a gyerekek teljes mértékben úgy ugráltatják a szüleiket, ahogy nekik tetszik. Azt szoktam mondani, hogy ez a „dolgozó anyák bűntudata”.
Más így vélekedett: „Szerintem egyszerűen csak arról van szó, hogy a szülők azt akarják, hogy a gyerekeiknek könnyű élete legyen, ezért nem vitatkoznak, amikor a gyerek valamit akar.”
Egy anya arról számolt be, hogy már a gyereke egészen kicsi korától azon dolgozik, hogy szobatisztává nevelje és megtanítsa neki a legfontosabb személyi higiénés szabályokat, és a befektetett idő és energia most látszik meghozni a gyümölcsét. De úgy látja, hogy önmagában ez nem elég, mert nem mindenki vélekedik hasonlóképpen, aminek az iskolai órák minősége is a kárát látja: „A jelenségnek az az egyik szomorú aspektusa, hogy az iskolai munkát rontja az, hogy egy csomó dolgot a pedagógusoknak kell megtanítaniuk, ami pedig a szülők feladata lett volna már korábban. Hiszen így olyan fejlődési mérföldkövek elérésére megy el a pedagógus ideje, melyeket már az iskolába lépés előtt tudniuk kellene a gyerekeknek.”
Mások azonban védelmükbe vették a szülőket arra hivatkozva, hogy a helyzet ennél sokkal-sokkal bonyolultabb. Egy anya például így fogalmazott: „Bár egyetértek, hogy a helyzet messze nem ideális, de vannak gyerekek, akiknek bizonyos készségek elsajátítása hosszabb időt vesz igénybe, vagy az otthoni körülmények nem kedveznek például a szobatisztaság elérésének.” Egy másik hozzászóló szerint nem mindig a szülői lustaság a ludas a dologban, és igazából nem is ez a fontos, hanem az, hogy a gyerek azt érezze, hogy szeretetben nő fel, a szülei pedig nem elítélik, hanem támogatják.
„Igen, egyetértek, hogy a fent vázolt szituáció nem ideális vagy megfelelő. Ám amikor az első gyerekem megszületett, sokszor nem is igazán voltam tisztában azzal, hogy melyik fejlődési lépésnek mikor is van itt az ideje. Minden irányból tanácsokkal bombáztak, a többi szülő, az ismerősök, az orvosok, a védőnők, aztán még ott volt, amit a médiában láttam, nem is szólva a közösségi oldalakról… mindenütt „szakértő”, amerre csak néztem” – írta egy másik anya, az információhiányra tolva a problémát.
Szóval szokás szerint: mindenkinek van egy kis igazsága, de valószínűleg soha nem fognak konszenzusra jutni a vitás felek.
A kék sarokban azok, akik egyetértenek Szuperdadával, a piros sarokban azok, akik nem.
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!