![](/site-content/member-images/185.jpg)
Repül a… repül a… – legyél turista saját városodban!
Tudod, milyen alakot formáz a levegőből a ferihegyi repülőtér ma már nem használt 1-es terminálja? És azt tudod-e, milyen geometrikus motívum vonul végig a reptér bauhaus-szocreál típusú épületén? Az első csomagtovábbító futószalag hossza mindössze pár méter volt, de tudod-e, hogy ma hány kilométernyi futószalagon halad a milliónyi poggyász a Liszt Ferenc repülőtéren?
![](https://www.anyasapas.hu/content/wp-content/uploads/wix-content/be141b_4fe35951e3ce4040b4c4670814cf65c9~mv2.jpg)
Egy különleges sétán jártunk, ahol bepillanthattunk az 1-es terminál olyan helyeire is, ahová „közönséges” utasként tilos a bejárás, például felmentünk az egyik irányítótoronyba.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
A repülőtér gyermekkorom titokzatos, misztikus helye volt, ahonnan emberek indulnak távoli idegen tájak felé. Nekem gyerekként pedig annyi maradt, hogy minden budapesti kirándulás során izgatottan készültem arra a talán egy percre, amíg a vonat elrobogott a reptér mellett, és egy-egy villanásra megpillanthattam a betonon álló repülőgépeket, és ha nagyon nagy szerencsém volt, akkor induló vagy landoló gépet közelebbről is elcsíphettem. A Liszt Ferenc repülőtér ma „ünnepli” 72. születésnapját, hiszen 1950. május 7-én nyitotta meg először kapuit. Erről jutott eszembe, hogy éppen a múltkor egy nagyon érdekes programon vehettünk részt, ahol szakavatott kísérő vezetésével az 1-es terminál különleges helyeit is bejártuk, például felmehettünk az ikonikus két irányítótorony egyikébe, a check-in pult másik oldaláról is szemügyre vehettük a világot és kileshettük a biztonsági kapu működését is. A séta egészen különleges élményt ad, hiszen a terminálon mintha megállt volna a világ: minden tökéletesen úgy néz ki, mint amikor sok évvel ezelőtt az utolsó utas is a repülőgép lépcsőjére lépett vagy kilépett az épület kapuján, hogy taxit fogjon a városba.
A sétát a Hosszúlépés. Járunk? szervezte, és akár nagyobb gyerekekkel is izgalmas és különleges program lehet.
Kedvcsinálónak egy képgaléria. Kattints a kis képekre a nagyításhoz!
![](https://www.anyasapas.hu/content/wp-content/uploads/wix-content/be141b_d5379be3ecda4d9c809981dd7b69921f~mv2.jpeg)
![](https://www.anyasapas.hu/content/wp-content/uploads/wix-content/be141b_aa998e47d3794446abc6e5ca8de682ea~mv2.jpeg)
![](https://www.anyasapas.hu/content/wp-content/uploads/wix-content/be141b_e991f796a08b48abb631c2cf1b33e8d0~mv2.jpeg)
![](https://www.anyasapas.hu/content/wp-content/uploads/wix-content/be141b_24d3b78e538f41d4af77543a72430853~mv2.jpeg)
![](https://www.anyasapas.hu/content/wp-content/uploads/wix-content/be141b_7d255c9dd0a7454593fe74931ca99a1a~mv2.jpeg)
![](https://www.anyasapas.hu/content/wp-content/uploads/wix-content/be141b_d6574d2d4796457faacd403f51350d03~mv2.jpeg)
![](https://www.anyasapas.hu/content/wp-content/uploads/wix-content/be141b_971c7cc52fbf4c6680a35cdeb1ce3bfb~mv2.jpeg)
![](https://www.anyasapas.hu/content/wp-content/uploads/wix-content/be141b_22ee62f0b09d4020ab942749793f158f~mv2.jpeg)
![](https://www.anyasapas.hu/content/wp-content/uploads/wix-content/be141b_f012d1079adc47adb72b176ed5dc20e7~mv2.jpeg)
![](https://www.anyasapas.hu/content/wp-content/uploads/wix-content/be141b_d1f43d6a9de44af088b3a802651c6bb2~mv2.jpeg)
![](https://www.anyasapas.hu/content/wp-content/uploads/wix-content/be141b_c986688da99848f39b1a51190ec191f3~mv2.jpeg)
![](https://www.anyasapas.hu/content/wp-content/uploads/wix-content/be141b_92ad76e85df34f31b2ddaad7c66d2486~mv2.jpeg)
![](https://www.anyasapas.hu/content/wp-content/uploads/wix-content/be141b_9da9965f976c4b8abb02a0b54995c89d~mv2.jpeg)
![](https://www.anyasapas.hu/content/wp-content/uploads/wix-content/be141b_c1974a261782402c8633a6c245e021e7~mv2.jpeg)
![](https://www.anyasapas.hu/content/wp-content/uploads/wix-content/be141b_d0afaa9fb59d43398017173d0f81769f~mv2.jpeg)
![](https://www.anyasapas.hu/content/wp-content/uploads/wix-content/be141b_ec563fd90fd54e4fa28d54609aecda90~mv2.jpeg)
![](https://www.anyasapas.hu/content/wp-content/uploads/wix-content/be141b_4c202ea58f2b40c69e40480c294e9319~mv2.jpeg)
![](https://www.anyasapas.hu/content/wp-content/uploads/wix-content/be141b_77e952f9fcfb49fea16a3ecc05b6ed8b~mv2.jpeg)
![](https://www.anyasapas.hu/content/wp-content/uploads/wix-content/be141b_0e9377f3bc4546788fedea4d3a89ebbd~mv2.jpeg)
![](https://www.anyasapas.hu/content/wp-content/uploads/wix-content/be141b_3a50b2c714594cf4b6fc25944862fa88~mv2.jpeg)
![](https://www.anyasapas.hu/content/wp-content/uploads/wix-content/be141b_6d25f210760b4b779d9386be3a853a2f~mv2.jpeg)
![](https://www.anyasapas.hu/content/wp-content/uploads/wix-content/be141b_3f69e2ad03c64e7ea0802c0931fc3ec3~mv2.jpeg)
![](https://www.anyasapas.hu/content/wp-content/uploads/wix-content/be141b_0268c3f73f4f4914b5e4adc8bc82cac6~mv2.jpeg)
![](https://www.anyasapas.hu/content/wp-content/uploads/wix-content/be141b_9c9c108adc4e4889b43a174ab7b24ad0~mv2.jpeg)
Fotók: MTVA Archívum (borítókép), Anyás-Apás
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!