Anyás-Apás · 2018.04.18 07:18 · 6 perc

Prosztatarák ellen is jó a HPV-vakcina?

Egyre több adat szól amellett, hogy a HPV-fertőzés nemcsak méhnyak- és fej-nyaki rákokat, hanem prosztatarákot is okozhat. Az oltáspártiak a 12-13 éves fiúk általános HPV elleni védőoltásáért lobbiznak több országban is. De mi kerekedik felül: a közegészségügyi szempontok vagy a piszkos anyagiak?

Egy most közzétett olaszországi vizsgálat szerint a nőknél méhnyakrákot okozó humán papillómavírus (HPV) férfiaknál körülbelül 40 százalékkal növeli a prosztatarák kialakulásának valószínűségét.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Egy éven belül ez már a második olyan kutatás, mely összefüggést talált a prosztatarák és a vírus jelenléte között, holott régebben a HPV-t csak a méhnyakrákok, illetve néhány év óta már férfiaknál a fejnyaki rákok gyakoribb előfordulásáért tették felelőssé. Meg kell jegyezni, hogy a prosztatarák férfiak körében sok országban a leggyakoribb daganatos halálok.

Tavaly nyáron egy kínai közlemény látott napvilágot, mely szerint a HPV-hordozó férfiak kétszer akkora eséllyel betegszenek meg prosztatarákban, mint azok, akiknek szervezetében nincs jelen a vírus. Más vizsgálatok a szexuális úton átvihető vírusok jelenlétét igazolták szájüregi, torok- és hímvesszőrákokban.

A most megjelent olasz tanulmány adatai 30 különböző vizsgálatból származnak, melyekben összesen több mint 60 ezer személy adatait elemezték. Ezek alapján tűnik úgy, hogy a HPV – ezen belül is a méhnyakrákok esetében is legjelentősebb 16-os és 18-as típus − jelenléte összefügg a prosztatarák kialakulásával.

A rákprevenciós szervezetek aktivistái és szakemberei igen jelentősnek tartják ezeket a most megjelent megállapításokat. „Amennyiben a vírus és a prosztatarák közötti kapcsolat megerősítést nyer, ez megváltoztathatja eddigi álláspontunkat – mondja Peter Baker, a HPV Action nevű szervezet kampányigazgatója, annak a szervezetnek a képviselője, mely azért küzd, hogy minden országban a fiúk is hozzájuthassanak a HPV elleni vakcinához. − Az adatok további bizonyítékkal szolgálnak arra, hogy a lányokhoz hasonlóan a fiúkat is oltani kellene HPV-fertőzés ellen.”

Mi a helyzet a fiúk HPV elleni védőoltásával?

Ahogyan arról korábban már egy másik posztban írtam egyre több országban elérhető a HPV elleni vakcina életkorhoz kötött, ám nem kötelező, csak ajánlott védőoltásként. Hogy pontosan milyen életkorban oltanak, és csak a lányokat oltják vagy a fiúkat is, országonként változik.

Az Egyesült Államokban például a lányok és a fiúk is hozzájuthatnak a vakcinához 11-12 éves korban, ha a szülők ezt igénybe kívánják venni. Az Egyesült Királyságban csak a lányokat oltják 12 éves korban.

A HPV elleni védőoltást tekintve Ausztrália gyakorlata példaértékű. Az ausztrál egészségügyi hatóságok voltak az elsők a vakcina bevezetésében: 2007 óta biztosítják ingyenesen a 12-13 éves lányoknak és 2013 óta a fiúknak is. A következetes program mostanra látszik meghozni a gyümölcsét, hiszen míg a HPV-fertőzöttek aránya 2015-ben még 23 százalék volt, ez 2015-re 1 százalékra csökkent. Így Ausztráliának megvan a reménye arra, hogy ő legyen az első ország a világon, ahol teljesen felszámolják a HPV-fertőzést, ezzel megelőzve a méhnyakrákok túlnyomó hányadát. Ami pedig a fiúkat illeti, hasonlóan jó eredményeket remélhetnek a fej-nyaki rákok csökkenését tekintve is.

A fiúkat megcélzó oltási programokért lobbiznak

A most közzétett friss adatok fényében is az Egyesült Királyságban a 12-13 fiúk HPV elleni védőoltásáért lobbiznak, melynek alátámasztására idézik a statisztikai adatokat: a szigetországban évente 46 ezer férfi betegszik meg prosztatarákban, és évente 11 ezerre tehető a daganat halálos áldozatainak a száma. A vakcina fiúk részére történő általánossá tétele ellen érvelők viszont arra hivatkoznak, hogy a széles körű vakcináció nem lenne kellően költéghatékony, ami azt jelenti, hogy viszonylag nagy összegű egészségügyi befektetés árán lehetne egy-egy prosztatarákos esetet megelőzni. Emellett azzal is érvelnek, hogy a lányok széles körű oltása révén elért úgynevezett nyájimmunitás a fiúkat is védi. Ez pedig azt jelenti, hogy ha egy közösségen belül egy bizonyos arányt elér az adott betegség ellen oltottak száma, akkor ezzel a nem oltottak is védetté válnak bizonyos mértékig.

Én magam kíváncsian várom a fejleményeket, hiszen minden olyan esetben, amikor egy védőoltás általános bevezetéséről van szó, óhatatlanul közegészségügyi érdekek csapnak össze piszkos anyagiakkal, azaz azzal, hogy az adott társadalom, mekkora összegeket tud és hajlandó áldozni egészségügyi költségvetéséből prevencióra, a betegségek megelőzésére.

Forrás: The Aging Male

#hpv #humán_papillómavírus #prosztatarák

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük