Anyás-Apás · 2022.10.16 12:23 · 7 perc

Pipi és barátai segítenek az urológiai betegséggel élő kisgyerekeknek

Akinek szüksége volt már urológiai kezelésre, az pontosan tudja, hogy egy urológiai betegség nem sétagalopp, és sokszor hosszadalmas és kellemetlen vizsgálatok és beavatkozások, majd a tünetek megszűnte után végeérhetetlen kontrollvizsgálatok vezethetnek a végleges gyógyuláshoz – ha egyáltalán van végleges gyógyulás, és nem az hangzik el az orvos szájából, hogy „ezzel meg kell tanulni együtt élni”.

Hogy ez a helyzet még ennél is mennyivel kellemetlenebb tud lenni egy gyerek számára, azt talán csak az érintett szülők tudhatják. Rajtuk keresztül elsősorban az urológiai betegséggel élő kisgyerekeknek próbál segíteni egy Szlovákiában élő magyar anyuka, Bari Eszter. De hogy hogyan és mivel, arról majd egy kicsit később.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Az Anyás-Apás postájába elég sok segítségkérő levél érkezik, melynek többségében arra kérnek bennünket, hogy álljunk egy kezdeményezés mellé, a magunk eszközeivel igyekezzünk azt minél több érintetthez eljuttatni. Így történt ez ma reggel is, amikor a felvidéki Nagyszelmencen élő anyuka küldte el egy különleges színezőkönyv linkjét.

Ezt írta mellé:

„A “Pipi és Barátai” színezőkönyvet urológiai beteg gyermekek számára készítettem, amely remélhetőleg segítséget nyújt nekik elfogadni a betegségüket, a betegségük kellemetlen, néha fájdalmas velejáróit, legyen az gyógyszerszedés, vérvétel, katéterezés, kórházi tartózkodás vagy infúzió. A mi utunk a katéterezéssel nagyon nehezen indult a 4 éves kislányomnak, remélem tudok segíteni egy picit abban, hogy másoknak könnyebb legyen a kezdet.”

Eszter azt is elmondta a ma7.sk oldalon, hogy mivel a kislánya is nehezen bírta és értette meg a betegséggel járó megpróbáltatásokat, úgy érezte, tennie kell valamit.

A gyermekek számára is könnyen befogadható szövegekkel és kedves rajzokkal díszített könyv jó kiindulási pont lehet ahhoz, hogy a kis betegek megértsék saját betegségük és a szükséges gyógykezelés alapjait.

A színezőkönyv két nyelven, magyar és szlovák nyelvű változatban is ingyenesen letölthető a következő két linken:

magyar link: https://drive.google.com/drive/folders/1IA6iPJ-ImfVx5v1WuOPmHV2UwwV3PiLZ?usp=sharing szlovák link: https://drive.google.com/drive/folders/1DS2rVWUi8yN3fPn7bAsTLNaX8pYifBgS?usp=sharing

És ha már ily módon szóba kerültek a vesék és a húgyhólyag, akkor beszéljünk egy kicsit arról is, miért fontos, hogy időben fény derüljön a gyermekkori húgyúti fertőzésekre.

Húgyúti fertőzések gyermekkorban

Gyermekkorban gyakoribbak a húgyúti fertőzések, mint gondolnánk. És ez még mindig csak a kisebb baj, a nagyobb az, hogy az esetek akár majdnem háromnegyedében csak későn vagy egyáltalán nem derül fény a valódi okra – egy olyan tünet hátterében, amiről egy kisgyerek jó esetben is csak annyit tud elmondani, hogy fáj a hasa.

Ami a gyakoriságot illeti, 16 éves korára nagyjából minden 10. lány és minden 30. fiú átesik legalább egy alkalommal húgyúti fertőzésen. A gyakoriságban mutatkozó különbségnek anatómiai okai vannak, és leginkább a lányok húgycsövének rövidebb volta mellett arra vezethető vissza, hogy a húgycsőnyílásuk a végbélnyílás közvetlen közelében helyezkedik el. (Ezért is szokták tanácsolni a gyermekorvosok és védőnők, hogy a kislányok szeméremtájának tisztítása, illetve később a WC-papír használata mindig elölről hátrafelé, tehát a húgycsőnyílástól a végbélnyílás felé irányuló mozdulatokkal történjen, soha nem visszafelé, ezzel elkerülve a húgyutak húgycsőnyílás felől történő úgynevezett felszálló fertőződését.)

A húgyúti fertőzés akkor alakul ki, amikor baktériumok jutnak be a húgyutakba – e gyűjtőfogalom a húgyhólyagot, a veséket és a hozzájuk kapcsolódó csöveket a két húgyvezetéket és a húgycsövet jelenti. A betegek általában égő érzést tapasztalnak vizelés közben, valamint vizeletürítési nehézségeket és hőemelkedést vagy lázat.

Bár a húgyúti fertőzések többsége antibiotikumokkal jól kezelhető, ha elmarad a kezelés – például azért, mert diagnosztizálatlan marad a betegség –, ennek akár az egész életre kiható maradandó következményei lehetnek. Tanulmányok szerint a gyermekeknél a felnőtteknél nagyobb valószínűséggel alakul ki vesevérzés húgyúti fertőzés után – ez az állapot gyakran vezet veseelégtelenséghez az élet későbbi szakaszában. A kutatások azt is mutatják, hogy a 3 év alatti gyermekeknél fennáll a szepszis – a fertőzésre adott potenciálisan halálos immunrendszeri reakció – kialakulásának kockázata.

„Nagyon nehéz diagnosztizálni egy fiatalabb gyermeknél a húgyúti fertőzést, mert gyakran nem találják a szavakat a tüneteik pontos leírására – mondja Dr. Cat Anderson háziorvos, a mikrobiális fertőzések specialistája. – Míg egy felnőtt azt mondaná, hogy fáj a húgyhólyagja, vagy hogy pisilés közben csípő, égő érzést tapasztal, addig egy gyermek esetleg csak annyit tud mondani, hogy fáj a hasa – vagy még ennyit sem.”

Hajszálra ugyanerről számol be egyébként a most 19 éves londoni Lea Mackintosh édesanyja is:

„Lea nem volt elég idős ahhoz, hogy szavakba öntse a fájdalmat, csak annyit mondott, hogy fáj a hasa, és valami nem stimmel. Az orvosok nem voltak hajlandók további vizsgálatokat végezni arra hivatkozva, hogy ez biztos csak a vizsgák okozta stressz. De az egyetlen dolog, ami stresszelte, a fájdalom volt. A következő két évben továbbra is visszatérő fájdalmaktól szenvedett – amelyekről az orvosok ma már úgy vélik, hogy ismétlődő húgyúti fertőzések voltak. Egészen addig fajult a dolog, hogy 13 éves korára a kislányom már rettegett attól, hogy WC-re menjen, mert nem akart fájdalmat érezni. Megpróbálta a lehető legtovább visszatartani. Amikor végül mégis ki kellett mennie, mindig sírva fakadt.”

A gyermekorvosok azt tanácsolják, hogy kisgyermekeknél figyeljék a lázat, a hányást és az étvágytalanságot. Ezek a tünetek azonban más gyermekbetegségekben – például gyomorrontásban – is gyakran előfordulnak. Nagyon fontos, hogy a háziorvosok észrevegyék a gyermekeknél a húgyúti fertőzést, mert kezeletlenül a fertőzés súlyos károkat okozhat.

Fotók: Dreamstime és Bari Eszter

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük